Skip to content


Megint a Jobbik arcát mutatta...

Szerző: Droli - 2009.04.07. 09:18

Bookmark and Share

Azt a videót láttátok már, ahol Budaházy harcol a gárdással az április ötödikei tüntetésen? Van valami sajátos bája ennek az egész Jobbik-Gárda-szélsőjobb történetnek: ezek a gyerekek gyakorlatilag maguk megteszik azt, amit a baloldali (bocsánat: független, mérvadó) sajtónak kellene tenni: lejáratják magukat ország-világ előtt.

 

Ott áll az emelvényen Budaházy, s magyaráz. Hogy mit, azt szerintem ő sem tudja. Egyszer változást akar, egyszer hátraszól a rendőröknek, aztán némi szenvedélyes igazságbeszéd, közben a közönség is bekiabál; a színvonal olyan, mint egy jobb kocsmában. Persze aztán lehet mutogatni a videót a begerjedt nyugdíjasoknak, akiknek lényegében az egész egyenlő Orbánsátánnal, s meg lehet állapítani, hogy a jobboldal nem szalonképes, gyűlölködő, meg hát úgy egészében visszataszító, s lehet ismét rettegni Bolgár úr műsorában is. S inkább eléneklik az Internacionálét, mely, mintha ördögűző szer lenne, távol tartja a csúnya jobboldalt attól, hogy terrorban tartsa az országot. Összemosás rulez.

 

Érdemes megfigyelni a Kurucinfó viselkedését is: Polgár barátból pillanatok alatt ellenséget csináltak, dossziét is kapott, most meg gyakorlatilag Budaházy oldalára állnak, finoman szembefordulva a Gárdával. Ugyebár a Fidesz (bocsánat, a Kurucinfó szerint Zsidesz) és Polgár is zsidó, meg cigány, meg ügynök, kíváncsi vagyok, a Gárda mikor lesz az.

 

Szóval a baloldalnak egyszerű dolga van a „szélsőjobb veszéllyel” kapcsolatban: nem kell tenniük semmit, ugyanis a fiúk előbb-utóbb úgyis „leszalámizzák” egymást, s lesz vagy 4 szélsőjobb párt, melynek a retorikájában szerepelni fog az, hogy a másik három szélsőjobb párt a Zsidesz/MSZP ügynöke. Hurrá!

 

Van nekünk egyáltalán vállalható, normális politikai pártunk?

 


A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr991050657

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ارخص فنادق دبي 2018.02.25. 08:59:41

Bicikli bolt - A kerékpár defektről - Bicikli bolt

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.04.17. 12:24:23

Nagyon frappáns! Az utolsó mondat margójára: nincs!!!

NRG44 · http://althir.org 2009.04.24. 02:30:21

TE még hiszel a szocionistáknak és a fidesznyikeknek?

Ne a Jobbik ádáz ellenségeinek sajtójából tájékozódj a Jobbikról!

HANEM INNÉT : www.jobbik.hu

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.04.24. 10:47:08

@NRG44: ez a cikk a Kurucinfo után készült...

NRG44 · http://althir.org 2009.04.24. 14:14:12

@Droli: Élő, hús-vér Jobbikosokat kérdezgess szerintem. Ne az interneten, a való életben. Csak szövegeket olvasni a monitoron nagyon beszűkít.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.04.25. 00:16:24

@NRG44: Elméleted jogos, de itt speciel ott egy videófelvétel, ami alapján született ez az írás. Gondolom, nem manipulálta meg a kurucinfo.

Amúgy nekem nagy bajom nincs a Jobbikkal, azon kívül, hogy az EP programjuk (különösen a gazdasági része) nagyon gyenge (de ezt megírtam), meg néhány embert nem biztos, hogy oda kellene engedni a vezetésbe, mert nem üti meg a szintet... amúgy egész jó kis párt lehetne.

süti beállítások módosítása