Skip to content


Látszatország 2.

Szerző: daniferi - 2009.05.20. 08:00

Bookmark and Share

Ha már szóba került a munkaügyi központ által szervezett tanfolyamok, akkor íme az én történetem. 

Hátrányos helyzetűnek tekintem magam, ugyanis az állam szerint én egy "túlképzett szakképzetlen" ember vagyok. Ez kissé ellentmondás, nem? Pedig így van. Van egy érettségim, ám semmi egyéb. Hajdanán úgy volt, irány a fősuli, de aztán végül úgy alakult, hogy muszáj volt elmennem dolgozni. Ilyen végzettséggel nem igazán találni munkát, ezért sokszor voltam munkanélküli. Vagyis ahogy mostanában mondják, álláskereső. Tavaly ismét erre a sorsra jutottam.

Ám hogy előre jussak, gondoltam igénybe veszek némi állami segítséget. Ha már mások csak a két szép szemükért kapnak segélyt, gondoltam nekem se lesz gond, hogy tanulmányilag tamogassanak, hogy később még több adót tudjak befizetni. Elsősorban kétkezi szakmára gondoltam, s bármennyire is lenézett munka, el tudtam volna képzelni magam kőművesnek. Ráadásul sok cikk is megjelent, hogy ez is hiányszakma, mint sok más hasonló.

Közölték, hogy hát ne is gondoljak ilyenre, mert ilyen nincs. Mehetek szakácsnak, felszolgálónak, vagy akár irodavezetői és pénztárosi tanfolyamra. Esetleg virágkötő is lehetek. Nagy nehezen kiderült, hogy van olyan is, hogy cnc gépkezelő, valami uniós támogatáson keresztül. Bár nem építőipar, az is megfelelt volna, akár azon a vonalon később tovább is lehetne lépni.

A gondot az okozta, hogy nem tudták értelmezni az "illetve" szót. Ugyanis ezt a támogatást az alacsony végzettségűek, illetve szakma nélküliek vehetik igénybe. Szakmám nincs, de az érettségi már magas végzettség. Az egyik ügyintéző szerint itt úgy kell érteni, hogy "ÉS", ezért nem mehetek, a másik szerint pedig "VAGY" és mehetek. Még valami fejeshez is elküldtek, aki szintén nem tudta, ezért telefonált néhányat. Végül azt mondta, hogy rendben, mehetek.

Elmentem a tájékoztatóra, majd szerződéskötés. Ám ekkor megint előkerült a dolog, végül az ügyintéző közölte, hogy mindegy, mit mondtak eddig, ezt én nem vehetem igénybe. 

Tehát hiába nincs szakmám, az érettségi miatt nem támogat az állam, viszont munkát csak olyat kapok, amihez elég a 8 általános, természetesen olyan fizetéssel. Ebből viszont megélni alig lehet, nemhogy saját költségen beiratkozzak tanfolyamra, feltéve, ha lenne egyáltalán olyan, amit munka mellett végezhetek. Ugyanis nincs. A helyi építőipari iskolát megkerestem, s közölték, csak nappali, az is csak akkor, ha nem múltam el 23. Örülök.

 


Címkék: tanfolyam központ szakma érettségi munkaügyi

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr301130775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


süti beállítások módosítása