Skip to content


Bajnok a Loki!

Szerző: Droli - 2009.05.24. 08:25

Bookmark and Share

Számomra a hétvége legkedvesebb híre a Debrecen futballcsapatának bajnoki címe volt. Régen mikor tehettem, jártam a meccsekre, most, hogy már távol élek, sajnos csak televízión tudom követni, vagy még azon sem, de azért mindig nagyon szorítok a piros-fehérekért.

Azért érdekes a debreceni csapat sikere, mert sokak véleménye szerint a mostani bajnokcsapat az utóbbi évek leggyengébb csapata, egy középszerűnek nevezhető edzővel. Oké, van egy válogatott kapus Polekszics személyében, előtte egy állandóan felforgatott védelem, mely majdnem minden meccsen másképp állt fel, a középpálya Sándor Tamás (a "legenda") távozásával sokat gyengült, s elől is a válogatott Rudolf mellett hol Oláh játszik, hol Vinicius, hol Dudu, hol Szilágyi... Herczeg Andrásról, az edzőről meg jobb, ha nem írjuk le mit írtak a hazai "hozzáértők", de mindenki kapásból legalább öt nála jobb magyar edzőt vélt felsorolni. 

És valahogy mégis működik ez a csapat. Herczeg leváltotta a régi "sikergenerációt", Sándorostól, Szatmáristól, de ide vehetjük Kerekest vagy Bodganovicsot is; s a helyükön olyan fiatal tehetségek játszanak, mint Szakály, Varga, Fodor vagy éppen Szilágyi. Most érett be az elmúlt évek igazolási politikája, ami szerint igyekeztek fiatal utánpótlásválogatottakat megszerezni (mint például Szakály, Huszák), valamint az a dolog, hogy Herczeg bátran dobta be a mélyvízbe a debreceni saját nevelésű fiatalokat is (például Bíró, Varga, Szilágyi). Mindezt  körítve a rutinos Bernáth-Mészáros-Komlósi-Leandro-Czvitkovics-Kiss Zoltán vonallal, s megkaptuk minden edző nagy álmát, ahol pár rutinos "róka" mellett fiatal, "harapós" játékosok hajtanak a sikerért. A lehetőség minden csapatnak adott, a legtöbben mégsem élnek vele, inkább "nagy magyar sztárokat", valamint sosem hallott "-icseket" igazolnak, ahelyett, hogy inkább megpróbálnának egy normális utánpótlást összehozni.

A Debrecen bajnoki címe pont ezért megérdemelt, mert új utat mutattak a magyar focinak. Ki gondolta volna, hogy a "csikócsapatnak" tartott MTK elleni meccsen például a debreceni kezdő átlagéletkora alacsonyabb volt? Ki gondolta volna, hogy tavaly még csak a "bennfentes" debreceni drukkerek által ismert Varga meghatározóvá vált a középpályán? Vajon mit szóltak az ellenfelek nagynevű védői, mikor a fiatal, senki által nem ismert cselgép, Vinicius bohócot csinált belőlük a pályán?

Vannak, akik kétségbe vonják a Loki bajnoki címét, pedig elég csak ránézni a tabellára, ami mindent elárul. A Debrecen rúgta a legtöbb gólt (69), kapta a második legkevesebbet (29), a Loki szerezte a legtöbb győzelmet (20), s kapott ki a legkevesebbszer (4). Egy átlagos meccs tehát kb. 2,3-1 lett a Debrecen javára. Ez igen jó arány, átlag 2-1-gyel már lehet bajnokságot nyerni.

Gratulálok a srácoknak ezért a szezonért, hajrá, Loki!


A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr51139875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása