Szerző:
Slanger
- 2009.06.20. 09:44
A" főállású" nagymamák legboldogabb napjai az iskolai szünet másnapján kezdődnek. Én talán jobban vártam az évzárót, mint unokáim. Megszűnnek a kötelességek, lazítunk, szórakozunk, csak mi hárman. Már hetekkel ezelőtt megterveztük a programokat. Ellátogatunk a Várba, múzeumokba, Városligetbe.
Első, együtt töltött napon a közeli játszótérre indultunk Fannival. A kamasz fiúnak ez már ciki, ő nem tartott velünk. Szuper játszótér, megfelel az EU elvárásainak. Lehet mászni, csúszni, kötélen himbálódzni, egyszóval olyan örökmozgóknak találták ki, mint az én kis unokám. Nehéz ilyenkor lépést tartani a kislánnyal, a türelmetlensége hajtja előre. Mikorra odaértem, már a mászóka tetejéről integetett.
Leültem a közelben egy árnyékos fa alá. Fiatal anyukák csoportja vidámkodott, hangosan tereferéltek, pici gyerekeik homokoztak. Tulajdonképpen egyedül néztem a népes, önfeledten játszadozó gyerekcsapatot.
Idős házaspár közeledett felém, kéz a kézben, a bácsi botra és a nénire támaszkodva totyogott. Leültek a szomszédos padra. Néztem őket (természetesen csak fél szemmel, mert a másik Fannira ügyelt) és arra gondoltam, hogy milyen helyesek. Bizonyára több mint a fél életüket leélték egymással, és most sétálnak, levegőznek, pihennek. Ápolt ruhájuk, kedves arcuk, kezük szorítása, arra engedett következtetni, hogy kiegyensúlyozott, boldog öregkorukat élik. Örülnek a gyerekzsivajnak, szemlátomást élvezik e szabadtéri gyermekműsort.
A bácsi botja eldőlt, a néni lábával egyensúlyozva szerette volna felemelni. Nem sikerült. A bot egyre távolabb került a lábaitól. Ekkor az öregember (fakó szemeivel villámokat szórt a néni felé) megszólalt: " Vedd fel!" - így parancsolón, cseppet sem kedvesen. Akaratlanul odanéztem és hallgattam a haragos szópárbajt. "Vén hülye! Vedd fel te! Nem tudod szépen kérni?"- a néni hangja remegett és egyre hangosabban folytatta: "Örülj, hogy lehoztalak, nélkülem lépni sem tudsz!" Erre már az öreg is begurult és nem akartam hinni a fülemnek mikor így reagált: "Fogd be a pofádat, te csak kiabálni tudsz!" Zavarban voltam, felálltam és távolabbi padra ültem. Fél óra múlva totyogtak el előttem, egymást karolva. A néni remegő hangját hallottam amint elhaladtak: "Mindjárt melegítem neked a zöldborsólevest és ehetsz piskótát is kedvesem." A bácsi hálásan mosolygott és csak bólintott. Ez ám az igazi szeretet, - gondoltam mosolyogva - a holtomiglan, holtodiglan:-)
Évikati
