Skip to content


Idomított majmok

Szerző: Slanger - 2009.07.01. 10:40

Bookmark and Share

Minden bizonnyal nem én vagyok az egyedüli ebben a tetves országban, aki reggel azt vette észre a boltban, hogy minden kicsit drágább, mint tegnap volt. Az OGY tegnap ugyanis - mint valószínűleg mindenki tudja - megszavazta a vagyonadót. Ehhez kapcsolódóan idéznék egy rövidet (innen):

„Nem kell büntetést fizetniük azoknak a fideszes képviselőknek, akik hétfőn megszavazták a Bajnai-kormány adócsomagjának egy részét, mert véletlenül nyomták meg az igen gombot - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója.”
 
A Fidesz emberei közül négy főnek nem sikerült megnyomnia a NEM feliratú gombot. Feltételezem, hogy a 3 lehetőség közül egy kis iskolás is ki tudja választani az előre megbeszéltet, sőt még a majmok is meg tudják csinálni, egy kis banánért cserébe. Sajnos úgy tűnik, hogy vannak azért még olyanok, akik nem nőttek fel a feladathoz, nézzük el nekik!?
 
Azt már csak halkan kérdezem meg, hogy működik e más – igazán - demokratikus államban olyan szankció, hogy büntetést kelljen fizetnie a képviselőnek, ha nem úgy szavaznak, ahogy azt a frakció kéri. Ennyi erővel agymosott embereket is beültethetünk a parlamentbe, csak egy a lényeg, hogy legyen közöttük egy olyan, aki az instrukciókat mondja.

 

 


Címkék: politika

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr681219621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Halmozottan Hátrányos · http://hatrany.blog.hu 2009.07.01. 14:01:29

Ennek elvileg úgy kellene kinéznie, hogy:

1a - a párton belül eldöntik, hogy igen, vagy nem
1b - a páretlnök/frakcióvezető eldönti, hogy igen, vagy nem
2 - amikor később szavazni kell, mindenki egyöntetűen igennel vagy nemmel szavaz

Van ez azért, hogy a párt a létszámával arányos mértékben tudja érvényesíteni a szemléletét. És ebbe valahol sajnos belefér az is, hogy aki bomlasztja a párt kívülről látható egységét, azt szankcionálják.

Az 1a és az 1b között pedig annyi a különbség, hogy 1b esetén a pártelnöknek/frakcióvezetőnek határozott elképzelése van, hogy adott értékrend mellett nekik milyen véleményt kell kifelé kommunikálniuk. Van, hogy a saját feje után megy, de van, hogy ő maga is kelletlenül veti alá magát illetve veteti alá pártját a szervezet által hivatalosan képviselt értékrendnek. 1a esetben vagy még nincs teljesen kikristályosodva az értékrend, és itt differenciálódik a párt arculata, vagy olyan kérdésről van szó, amelynek megválaszolása nem függ a párt hivatalos értékrendjétől.

Valóban, egy pártot vagy frakciót képviselhetne ezzel az erővel akár egyetlen ember is, csak akkor ennek az embernek a szavazata számítson akkora súllyal, amekkora súllyal maga a szervezet szerepelne a mandátumok számának függvényében.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.07.01. 20:01:34

@Halmozottan Hátrányos: Akkor amikor választásokra kerül sor, nem feltétlenül egy pártra szavaznak az emberek, hanem mondjuk egy személyre (egy képviselőre), aki vagy már tett valamit, ami adott közösség számára kiemelkedő, vagy csak megígéri azt. Ha pedig egy ilyen volumenű ügyről kell a parlamentben szavazni, azt kell nyomjon, amit mondanak neki, és nem biztos, hogy a képviselő meg van győződve arról, hogy ez helyes. Nekem ez így nem oké. Persze tenni nem tudok ellene semmit :(

Halmozottan Hátrányos · http://hatrany.blog.hu 2009.07.02. 10:24:17

A frakciónak kívülről homogénnek kell tűnnie, hogy teljes mértékben tudja képviselni érdekeit a mandátumok számának mértékéig. Amikor egy programra szavazol, nem az azt hirdető képviselőre szavazol, hanem a programot megvalósító frakcióra. A személy csak egy propagandafelület a szervezet számára (ez minden hivatalban így van, ahol az ügyintéző személyesíti meg Számodra a szolgáltatást, és így egyenlővé teszed a kettőt; az ügyintéző mentalitása szerepet játszik abban, hogy milyen kép alakul ki Benned a szervezetről). A párt elvileg megvitatja a parlamenti szavazás előtt, hogy egy adott kérdés érinti-e az értékrendjüket, vagy nem. Amennyiben igen, úgy fontos a homogén vélemény. Ha nem, mert a kérdés az ő értékrendjüktől független, akkor mindegy, ki hogy szavaz.

Horizont 2009.07.02. 19:22:16

A múltkor Mesterházyt felhívták a rádiótól, és mondta, hogy a parlamentben ül.(már ez is megérne egy misét)
A lényeg, hogy isten bizony azt hittem valami birkózó csarnokban van, mert a háttérből ÜVÖLTÖZTEK. Kiderült, hogy zsinórban szavazás ment, és egy-egy vezérürü ordította, hogy igen-vagy nem!!Nem gondoltam , hogy így megy, elképesztő volt. Fogalmuk sincs mire szavaznak, nem csoda, hogy időnként mellényomnak. Csak tudnám mi a francnak küldjük oda őket egyénibe, ha a frakció, párt parancsát kell teljesíteni??

Halmozottan Hátrányos · http://hatrany.blog.hu 2009.07.03. 00:20:57

@Horizont: Ez a magyar politikai elit szégyene. Lehet tudni előre, hogy melyik nap miket fognak megvitatni, mire valók akkor az előzetes frakció- és pártgyűlések?

Vagy vezérürü, vagy frakciófegyelem. A kettő együtt nem megy.

süti beállítások módosítása