Skip to content


Van most nálad kétmillió forint?

Szerző: Droli - 2009.07.17. 16:57

Bookmark and Share

Újsághír:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki tájékoztatása szerint a férfi kedden azzal hívott fel egy 85 éves asszonyt, hogy a lányát baleset érte, kórházba került, és a műtéthez 1,7 millió forintra van szükség. Az asszony átadta neki a közben 1,9 millióra módosított összeget. A lányával csak ezután tudott beszélni, és akkor kiderült, hogy nem érte baleset.

Két nappal később a férfi ugyanezzel a mesével egy 94 éves asszonyt keresett meg, tőle 4 millió forintot kért. Az asszonynak csak 2,3 milliója volt, azt átadta. Ő is csak utólag beszélt a lányával, és kiderült, hogy neki sincs semmi baja. HírTV

Most azon túl, hogy húvazze, arra lennék kíváncsi, hogy ha hozzád kopogtatnának, elő tudnál-e szedni kétmillió forintot?


A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr191251768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eaposztrof · http://blog.eaposztrof.com 2009.07.17. 21:50:14

valaki adja meg az elérhetőségét ennek az uriembernek, marketingügynökséget építek köré, és sokkal többet fog keresni mint 2millió naponta.

vvv999 2009.07.17. 23:02:27

Mindig mondtam, nem szabad megöregedni...

Évikati 2009.07.18. 06:41:52

Ez nagyon magas nekem, "mint nyúlnak a farzseb!" Kíváncsi vagyok, hogy tippre ment a fickó, vagy csak úgy véletlenül csöngetett be ide-oda? És véletlenül volt a párnacihában pár millka.
Ezek a jótékonykodó, idős emberek bizalmatlanok a bankokkal szemben, de egy idegennek odaadják a pénzüket. Hol vannak a rokonok ilyenkor? Ha nincsenek rokonok, ki figyel rájuk? Ez már több, mint átverés! Az életükbe is kerülhetett volna:-(

daniferi 2009.07.18. 09:54:43

Igen, ez így durván hangzik, valószínűleg előre már kifigyelték őket, ki az, akinél ennyi pénz lehet hirtelen. Majd kihasználva, hogy hirtelen éri őket egy közeli rokon balesete, együttérzést tanusítva kicsalják a pénzt.

Azonban azt se szabad elfelejteni, hogy részben a bulvársajtó miatt is alakulhatott ki, hogy elhiszik a történetet. Elég csak belegondolni, hány olyan hírt, beszámolót hallunk, ami arról szól, hogy van egy súlyosan beteg gyerek, akinek különleges műtétre van szüksége és a család csak nehezen tudja összeszedni a pénzt, majd esetleg később bemutatják, hogy sikerült és már gyógyul. Persze egy baleset más, de hát csak az marad meg az emberben, hogy műtét és sokba kerül.

Hogy én elő tudnék-e szedni kétmilliót? Kizárt. Amikor megkaptam az apehtól az 50ezer forintos csekket az öröklési illeték miatt és hogy 15 napom van befizetni, komolyan elgondolkoztam, hogy honnan szedjem össze. Szerencsére az adóvisszatérítés időben megjött, így nem volt gond... Na de 2 milliót?

Évikati 2009.07.18. 19:26:24

@daniferi: igazad van feri! E-mailen is sokszor kering hasonló levél, adománygyűjtésről, beteg gyermekek részére. Valami más is lehet a fenti történet hátterében, mert nem tudom elhinni, hogy ennyi pénz egy perc alatt, csak úgy odaadjon valaki egy idegennek. Sőt, hogy egyáltalán beengedi az otthonába. Ez félelmetes!

süti beállítások módosítása