"Bezzeg az én időmben!"

Már gyermekkoromban is szenvedtem ettől a mondattól bárki mondta: a szüleim, a szomszédok , vagy a tanárok.  Mindig úgy gondoltam, hogy jobb előre nézni, haladni a korral. Nem kell  intő példákat emlegetni a múltból.  Ráadásul, szinte minden esetben negatív kicsengése volt e szavaknak. Agyamban tudatosult, hogy  a  "bezzeg  az én időmben" prédikációt hangoztató erénycsőszök  ifjú korában, mindenki  makulátlanul, példamutatóan élt. Nem voltak hamis emberek, nem voltak bukott diákok és a felebaráti szeretetet nagyon komolyan vették. Egyszóval minden a lehető legjobb volt az életükben. Bátrak voltak, szorgalmasak és megbízható, komoly polgárai (elvtársai) a társadalomnak. (Az ötvenes, hatvanas években voltam gyerek!) Felnőttként ugyanúgy taszított, ha egy meglett ember az idő távlatából megszépült fiatalságáról, mint követendő példáról papolt.
 Szeretem a fiatalokat, értem őket. A sors kegyes volt hozzám, mert a családomban ma is közöttük élek. Imádom a humorukat, a derűlátásukat, a rugalmasságukat és a mindent elsöprő igazságérzetüket.

Buszon utaztam a napokban, végállomástól végállomásig. A kis kamaszokból álló csoport a második megállónál szállt fel, álltak, bár volt ülőhely bőven.  Hangosan örültek, nevettek, melynek oka pár perc múlva kiderült a fegyelmezetten ülő utasok számára is. Tanévzáró óta először találkoztak, osztálytársak voltak. Elhangzott élménybeszámoló, volt örömködés, humor, vagányság.  Mit tagadjam, örültem nekik, fülelnem nem kellet, hangosak voltak, többször megnevettettek.  Fiatal lendületük, stílusuk, kajla humoruk magával ragadott, vidámságot hozott a monoton utazásomba. Egyszerre több utastársamnak mosolyt, derűt láttam az arcán:-)
Egy középkorú  férfi és mellette ülő partnere másképpen látták ezt a helyzetet. Szúrós tekintetüket le nem vették a fiatalokról, csak a megfelelő pillanatra vártak. Egy poén kapcsán, (melyen én is elnevettem magam a buszon utazókkal együtt)  kiengedte intelligenciáját a pasas! Visszatartott dühe vulkánként tört ki,  rekedtes torkából. Trágár szavakkal illette a vidám fiatalokat, "k---va anyázás" közben elmondta nekik, hogy hogyan illik viselkedni egy tömegközlekedési eszközön. A fiúk először megdöbbentek, hiszen nem tettek semmi rosszat, nem beszéltek csúnyaságokat, csupán örültek egymásnak, és a jó meleg napnak:-)  Olaj volt a tűzre, amikor egymásra néztek, és először visszafogottan kuncogtak, majd mosolyogva odaszólt az egyik srác  a morcoshoz: "Mi a baja bácsi? Nem csináltunk semmi rosszat!  Melege van?"  A pasas fenyegető mozdulatokat tett, majd magán kívül üvöltötte: "Kis sz...ros! Az én időmben az ilyeneket földbe döngölték, ha nem adta meg a tiszteletet az idősebbeknek!  Fogd be a pofádat, mert mindjárt szájba b.........lak!" Nem hümmögte, fütyülte a szavakat, szép tagoltan kimodta azokat.
A fiúk pár méterrel tovább megálltak és hátat fordítottak a tajtékzó embernek. Mintha ott sem lett volna. A legbölcsebb dolog, amit tehettek.

Azt hiszem, a fentiekhez nem kell kommentárt fűznöm.  Én a fiatalokkal voltam, vagyok és leszek!

Lehet, hogy ez a hosszú, vidám élet titka? Aki lélekben egy kicsit gyerek marad, mégha a kor el is járt felette, talán más dimenzióból tudja nézni az élet apró örömeit:-) és bosszúságait is.

Évikati