Skip to content


Szeretnél egy jól fizető állást?

Szerző: Droli - 2009.07.28. 07:48

Bookmark and Share

Olvasom a Bajnai interjút az Origón, ahol kedvenc aktuális miniszterelnökünk kifejti, hogy a sukorói kaszinó beruházásra bárki jelentkezhetett volna, hiszen szavai szerint ez "egy nyílt pályázat, amelyen bárki elindulhat. Nem tudok róla, hogy más is jelentkezett volna, de megtehette volna, és ha többet ajánl, akkor ő nyer." Igaza van! A fenébe is, igaza van! Bárki pályázhatott volna rá!

S mit olvasok Szalainé Szilágyi Eleonóra lemondása kapcsán?

Távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, a társaság humánpolitikai igazgatója. Erre a korábbi közös megegyezés módosításával nyílik lehetőség, a megüresedett posztra pályázatot írnak ki.

Gyerekek, pályázzuk meg! Te is, én is, Slanger kollégát is ráveszem, meg még pár ismerőst. Jó kis állás, Eleonóra a BKV bevallása szerint 1,2 milliót kapott havonta + 120%-os prémium, meg ki tudja még milyen juttatások voltak mellé. Na, meg jó végkielégítés is jár. Hülyék lennénk kihagyni, nem?

Mi? Hogy ne álmodozzak, ezt az állást egy csókos fogja megkapni? Igazad van. De a fenébe is, nehezítsük már meg a dolgukat! Ha már nem tüntetünk a disznóságok ellen, nem tiltakozunk az ellen a pazarlás ellen, ami a BKV-nál és egész Magyarországon folyik, akkor legalább így fejezzük ki a véleményünket! S ha nem te kapod meg az állást? Meg kell támadni a különböző jogi fórumokon mindenféle indokkal! Csak hogy ne legyen már ismét olyan könnyű egy jól fizető állami állást egy pártkatonának adni!

És most kérném a segítségeteket is. Amikor ez a pályázat megjelenik valahol, írjátok meg a Tudtad blog e-mail címére (jobb felső sarok), hogy minél hamarabb publikálhassuk, s minél többen meg tudjuk majd pályázni! Csak hogy le ne maradjunk róla! Számítok rátok!

Update jún. 30.: A várható pályázati kritériumok: itt


Címkék: bkv hr igazgató

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr121271712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vvv999 2009.07.28. 08:15:23

Miért van olyan érzésem, hogy mire a pályázat megjelenik, már csak 20 perc marad a zárásáig?

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.07.28. 08:22:07

@vvv999: akkor 20 perc alatt kell össze dobni az önéletrajzot és a pályázati anyagot :)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2009.07.28. 08:58:15

@Slanger:
Á, nem kell. Azt ráérsz utólag is beadni, előbb beszéljétek meg a lóvét, prémiumot, és kit viszel még magaddal. Ja, és, hogy milyen autót kérsz

Kivancsi 2009.07.28. 09:03:32

Na es a rektorok az evi 54millas fizuval!!!!!

Ez is ott van a havi tobb mint 4milla!

Megszavazzak maguknak barataiknak stb..

Mint a parlamentben koltsegterites szamla nelkul!

Most meg torvenybe iktattak a duplajat!

Emberek ennyi jar egy diplomas vagy akar nem diplomas parasztnak aki a kozpenzebol eloskodik rajtunk!

Aztan sirnak rinak....

JO BUDOS KURVAANNYUKAT!!!

KI es MIKOR allitja meg ezeket az elsokodo parasztokat??
index.hu/belfold/2009/07/28/54_milliot_is_kereshetnek_a_rektorok/

csárli hárper 2009.07.28. 09:15:11

Egy nagyon veszteséges cégnél mint ez a békávé mi lehet az a 120% prémium? Hogy számolják ki? Ebben a hónapban buktunk több száz millát, a felső vezetésnek ezért jár a másik több száz, vagy hogy? Méghogy prémium B+ mi a faszra egy személyzetisnek prémium?

honphibu 2009.07.28. 09:18:52

Látom nektek csak a zöldhasúak lebegnek a szemeitek előtt.

Pedig ha tudnátok, hogy fáj a seggem, alig bírok járni, beszélni is csak nehezen, de elintéztem, hogy a pályázati feltételeknek egyedül én feleljek meg.
Ne irigykedjetek és ne is pályázzatok, felesleges.

De most megyek, mert még a fél év múlva esedékes végkielégítésem összegéről tárgyalnom kell.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.28. 09:28:05

@ezittenkéremmagyarország: Nem csak személyzetisnek !!!!
Egy veszteséges állami cégnél nem szabadna prémiumot osztogatni!
A BKV-nál max a szerelők kaphatnának akik a roncstelepből kénytelenek úgyahogy vánszorgó járgányokat eszkábálni!

Gazságosztó Alálarcos (törölt) 2009.07.28. 09:33:46

Ez a bajnai ugyanakkora fasz, mint azok a plakátok az EU csatlakozáskor: "Ha akarok, most már nyithatok egy kávézót Bécsben!"

Anyád.

Tímár Mihály 2009.07.28. 09:38:33

@Kivancsi: Egyetemi rektor azért nem lesz akárkiből. Azért előbb egyetemi tanárnak kell lenni, ahhoz meg nem árt némi tudományos munkát végezni előbb. A rektort választják, és a fizetését is az egyetemi tanács szabja meg.

A rektor még így is sokkal kevesebbet keres, mint az egyetemhez hasonló méretű vállalat ügyvezetője. Én a rektoroktól sokkal kevésbé sajnálom ezt a pénzt, mint a BKV akrámilyen mutyizós módon kinevezett személyzetisétől.

Az ügyben nem is a fizetés a felháborító szerintem, hanem a végkielégítés + hosszú felmondási idő. Ha valakinek több mint másfél év a felmondási ideje, akkor milyen alapon kap egyáltalán végkielégítést???

Évikati 2009.07.28. 09:47:02

Pályázatom elkészült, már csak pár "csókos" támogatót kell keresnem és megtudni, honnan fúj a "hátszél". Lehet, hogy mire ezek is összejönnek, egy ügyesebb már megnyerte a pályázatot:-)

ladislaus 2009.07.28. 09:48:54

@Kivancsi: Egy tanarom mondta az egyetemen ezekre hogy megélhetési kommunisták. Azok mind! Aki pofatlanul felránt évi 54 millat... Nem mondom hogy ne legyen jo fizuja, de ez tulzás!

Unbiased 2009.07.28. 09:57:12

Hány ilyen ügy lehet az országban, amiről soha nem fogunk tudni? A tömeg háborog, a jogászok kijelentik, hogy "minden a törvények szerint történt", és aztán néhány nap múlva néma csend. Következmények nélküli országban élünk.

a kertész tömlővel 2009.07.28. 09:59:32

képzeljétek,,,prémium amin kiakadtam az az h a társasházunkba a gondnok(házmester,,takaritó) 13 évig kapott 13 havi pénzt,,meg emellé egy free szolgálati lakást...most meg tvbe jár "fellépni mert meg merték kérdőjelezni a lakok h bocs de kapmábe,,nem durva ez kicsit heti 1x -i felmosásért és a kukák kihuzkodásáért...

fura dolgok mennek itt...

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.07.28. 10:00:40

Meg kell próbálni :)) Vesztenivaló nincs.

a kertész tömlővel 2009.07.28. 10:01:26

jah,,szóval ki lett rugva...de most meg nem akar kiköltözni a lakásbol,,pedig fel lett ajánlva h havi 35 ezerért bérelheti tovább a kb70 nm es 3 szobás belvárosi lakást...
emberileg amu nincs bajom a taggal,,megértem meg minen,,csak az baj h eddig mi fizettük...

Kivancsi 2009.07.28. 10:02:43

@phorvath:
Nem tudom?????

A felhaborito hogy olyanok mint en ugye akik tobsegben vagyunk mondhatom hogy MI... OKE nem vagyunk Rektorok meg egyebek..
ennek a penznek a toredekert kuzdunk otthon...
Ki hol es merre?? kb 140-250E ft/ho

ES MI MEG SZERENCSESEKNEK NEVEZHETJUK MAGUNKAT...

mert van aki ennel kevesebbert kenytelen burcsizni..

Szoval ha kisembert normalisan megfizetnek!!
SZARNANAK bele mit kaszal egy rektor, politikus, allami lehuto stb..

Jelenleg europa nyugati feleben elek dolgozom...
Nem tudom hogy itt knokretan mennyi egy rektor vagy egy 'BKV' -s szemelyzetis summa havi jovedelme...

DE...
Kezdem ugy erezni hogy otthon kicsit tullottek azon a celon, hogy rendesen fizessuk meg KOZPENZBOL politkusainkat, rektorainkat es egyeb allami veszteseges cegek intezmenyek lehuto alkalmatlan vezeteset es annak barati koret..

4Millio + egy kicsit azaz pontosan
54milla/12 = 4,5millo/ho...
Beszeljunk brutto ban (ugy is jon a superbrutto)
Ez kb 15.000/ho Euro...

Nem tudom???
Ez meg errefele is NAGYON sok havi love meg Bruttoban is!!!

A minimal ber 1200Euro..
Aki ennek a duplajat keresi az mar megbecsult tobb eves tapasztalattal rendelkezo szaki!!!

En bankban dolgozom ott is csak talan a nagyon-nagyon fent levok kaszalnak 15E eurot...

Az en itteni szakmai minimalberem 36.000Euro Brutto
+ 25 fizetett szabi
+ 13. havi

Szoval a tokkal vonoval ez kb SUPERBRUTTOkent: 49E euro/ev...
(13.5M forint/ev)
Kezhez kapok havi 1600-1700-at
de 13havi/ev + szabi...
AZAZ max 2000Euro/ho NETTO

Versenyszferaban, nagybankban, nyugaton, bejelentve stb.. stb..

Szoval meg innet is tulzonak talalom ezeket az eseteket!!!!

ArcHy 2009.07.28. 10:17:11

...nem akarok demagog lenni (multinal vagyok, nemcsokos), de tolem keressen egy rektor 54 milliot: cserebe ne lopjpon, ne mutyizzon. Peldanak okaert az ELTE koltsegvetese kb. 30mrd HUF, amelynek 1/3-a maganpenz (felsofoku tanulmanyok, koltsegteritesesek, stb.)

Ami pedig az 1.2M Eleonorat illeti: szinten nem irigylem: nem sok penz egy ekkora szervezet elen fo-HR-eskent. Aki dolgozik multinal: tudja pontosan mekkora szarokba lehet beletenyerelni, raadasul itt aztan vannak szakszervezetek, sztrajkok, garazsos erdekkepviseletek, mifaszom. Nem tudom, de lehet, hogy tokprofi a csaj, de magaert a POSZTERT (es a felelossegert) nem sok amit kapott. A 100 milcsos vegkielegites es az utanna tovabbfoglalkoztatas azert kicsit faj...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.28. 10:17:12

@Unbiased:

Az elmúlt hét évnek ez a szlogenje: "papíron minden rendben"
Remélem a bírósági ítéletüket is ilyen nyugalommal, és ezekkel a szavakkal fogják tudomásul venni. :)
Jó, tudom, nem lesz semmiféle elszámoltatás, de olyan jó álmodozni.......

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.28. 10:20:00

Hogy a posthoz is hozzászóljak, jó ötlet, csak félő, hogy le fogunk mi csúszni erről a pályázatról..
Szerintetek hol fogják hirdetni? Hol szokták az ilyen állásokat?

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.07.28. 10:33:40

@laspalmas: Ebben kérem a segítségeteket, mert több szem többet lát. A BKV-nak van álláshirdetéses oldala ( www.bkv.hu/allas/index.html ), de csodálkoznék, ha itt hirdetnék meg. Közlöny? Vagy valami szaklap? Reszkess, BKV, rájövünk, publikáljuk, s pályázunk :-)

Tilcsák Bea (törölt) 2009.07.28. 10:36:03

@Kivancsi: ahogy nézem, nem te, mert te csak kiabálsz.
képviseleti demokrácia mond neked valamit?

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.07.28. 10:49:36

@ezittenkéremmagyarország: egyszer elmagyarázta valami békávés, hát azért, mert bukhattak volna többet is, de csak ennyit buktak, tehát jár a prémium

Plutonic 2009.07.28. 10:51:30

A Közlöny nem játszik, mert nem köztisztviselők.
A honlapjukon is meglepődnék. :)
Érdemes esetleg a HVG-t nézni az álláshiredetéseknél.
Keresek én is. :D

gabcigirl 2009.07.28. 11:16:52

Ezért vegyek bérletet, hogy ilyen kretények zsebét tömjem? Nem fogom:)))

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.07.28. 11:29:26

@ArcHy: Nem baj, vállalom a kihívásokat :-)

kzolika 2009.07.28. 11:40:49

@Kivancsi: Én csak azt nem értem, hogy ha Ny-Eu-ban is egy bankban br. 3000 EUR-kat keresnek, amiből 1600-1700 a nettó és jellemzően a lakásokat bérlik, ami ott a kiadások legnagyobb tétele (mondjuk 1000 EUR rezsivel együtt), akkor a maradék 600-700 EUR-ból hogyan élnek, öltözködnek, szórakoznak, járnak Ibizára, D-Amerikába, Távol-Keletre, veszik meg a 20,000 EUR alapárú Golf VI-ot, nem beszélve a nagyobb autókról?
Azért merült fel bennem a kérdés, mert ha itthon valaki keres mondjuk br. 800,000 HUF-ot (kb 3000 EUR, és egy jó diplomával, multinál 6-8 éves tapasztalattal ezt meg is lehet keresni), aminek a nettója olyan 420,000 HUF, és még saját lakása is van, miért nem tud beleülni 30-32 éves korában egy legalább 320d-be?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.28. 11:43:59

@Droli:

Esetleg még a proffession.hu játszik.
Vagy a BKV-újság, csak a látszat kedvéért. :)
www.bkv.hu/bkvzrt/index.html#mozgasban

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.28. 11:47:50

Amúgy most nézem, mennyire nincs pénze a BKV-nak.
"4,4 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeret UniCredit Bank Hungary Zrt. 2009.06.08 2009.06.08 2010.05.21 "
"2 milliárd forint összegű hitelkeret MKB Bank Zrt. 2009.06.30 2009.06.30 2012.06.22 "
"4,5 milliárd forint összegű folyószámola-hitelkeret OTP Bank Nyrt. 2009.07.06 2009.07.06 2010.07.06 "

www.bkv.hu/kozbeszerzes/2009.04.01utan.html

bodonmaria 2009.07.28. 11:58:01

Én azt szeretném megkérdezni - hátha itt valaki ért hozzá - hogy hogyan jön ki manapság Magyarországon egy ekkora végkielégítés???
Mi alapján számolják ki??
Miért 100 millió, miért nem 93 millió??
És mire adják ezt??
És aki ezt megkapja, az a Holdon él??

"Ha neked van kettő, akkor adjál oda egyet annak, akinek egy sincsen..." Ki is "üzente ezt"? És ennek az üzenetnek ma nincsen jelentősége??

bodonmaria 2009.07.28. 12:03:03

Az a másik kérdésem, a mi drága arany csillag főpolgármesterünk ehhez a cirkuszhoz vajon mit reagál??
Nem lehet, hogy Demszky úr az asztalra csapjon?
Ebből a 100 millióból hány trolit is lehetne indítani a 78, 76, 74,73 as helyett??

csárli hárper 2009.07.28. 12:03:34

@Prinzessin Erbsen: gyönyörű magyarázat csak nagyon büdös,ha sok milliós bukónál ennyit kaszál,mennyit "érdemelne" ha nyereséges lenne a cég? 300-400%? elmennek a picsába!

Agyalap 2009.07.28. 12:05:31

Gyerekek, megint nem gondolkodtok.
A dolog pont fordítva van: a magas prémium miatt kell a magas fix fizetés.
A BKV nyereséges, fizeti a prémiumot. Most, hogy veszteséges, az a prémium bizony negatív előjelű. Ahhoz, hogy szegény Eleonóra ki tudja fizetni a havi egy millás prémiumát, bizony kell az az 1,2M fizetés. Az utána maradó 2ööe Ft bruttót meg ugye senki sem irigyli? :D

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.07.28. 12:08:55

Addig is, míg a pályázat megjelenik, lehet ismerkedni a leendő kollégákkal :-)

www.bkv.hu/bkvzrt/menedzsment.html

Van egy-két villámkarrier is, mint láthatjátok :-)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.07.28. 12:38:21

@ezittenkéremmagyarország: sajnos nem én találtam ki, hanem valami békávés főmufti nyilatkozta.
Ebből is látszik: minden relativ, vagy ahogy a régi vicc mondja : még jó hogy nem léptünk bele!

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.07.28. 12:43:15

@gabcigirl: nem baj, majd akik bérletet vesznek kifizetik helyetted is!

A kis svindlerek mindig találnak valami ideológiát, amivel a csalást indokolják.

Ezek a békávésok ganajok, de ha blitcelsz te sem vagy náluk különb, csak te kispályán játszol, és csak azért háborogsz, mert neked nem adtak labdát.

Kivancsi 2009.07.28. 13:20:24

@kzolika:
Nem bankar vagyok csak bankban dolgozom IT-n mint kulsos...
Valamint mint egy atlagos munkavallalo nem kozepvezetzo es az felett..

A belsosoknel mas a teszta de ok sem mennek bruttoban 4E-6E/ho fole..
Atlag 50-80 max 100E superbrutto/EV :):)

Csoport vezetok es a kozepvezetok elerhetik a 100E...
vagy akar felette vannak bruttoban de plafont nem ismerem...
fugg a terulettol stb..
A tobbirol nagyobb gorek???
nem tudom..

De csak maradjunk az atlagnal...
Nos en a szakmai minimumrol beszeltem...
Mivel lathato hogy eroteljes adoztatas van errefele is es az emberek itt sem szeretnek adot fizetni...
Szoval itt sem kulonb az elet mint otthon!!!!
Szamlazas jobbrol, ballrol, offshore-bol, sajatbol stb..
Foleg ha kulsos vagy.....

En meg raadasul egy utolso kulfoldi
:):)
Orulhetek hogy meg nem basztak ki es ultettek a helyemre egy helyi versenyzot ebben a nagy economic krisisben
:):):)

gabcigirl 2009.07.28. 13:21:08

Prinzessin Erbsen

Kedves Korruptaknak Nyalizós Kommentáló!

Nagyot tévedsz. Nekem olyan munkám van, amit szeretek(ja, diploma, nyelvvizsga, több is szakma mellette, tudom, mutyikörben analfabétizmus is elég, de azért más tanult is...:) jól meg is fizetnek és mindenem megvan. Nem vagyok korrupt sem. De: azért csak fel lehet háborodni, ha valaki ganajul él a közpénzekkel, nem igaz?

Különben is: amíg egy bizonyos réteg ilyen kettős mérce szerint ítélkezik-pl. BKV-snak lehet milliókat lopni, de ha Marinéni egyszer nem lukaszt a trolin 1 megállóra, akkor jaj lesz neki-ne is csodálkozzanak, ha az emberek csak legyintenek, amikor ilyen álságos módszerekkel akarják jobbítgatni őket...

7esbusz 2009.07.28. 14:11:19

Ez a BKV-s dolog nem az első és nem az utolsó eset. Ez itten az új módszer a közpénzek pofátlan nyúlására. Recept: kell egy jó haver valamilyen állami cégnél vezető beosztásban.(uram-bátyám mutyiország) Az se baj, ha kifelé áll a rúdja, sőt. Gyorsan fölvetetjük magunkat vele valami mondva csinált állásba (senior tanácsadó, konzultáns, szakértő stb) Nem is kell túl nagy fizu, úgysem maradunk sokáig, 1-2 milla elég. A lényeg. Kikötjük, hogy végkielégítés mindenképp jár, nem csak a jogszabályban leírt esetekben. Innen tuti a dolog. A bkv-s maca csak rátett egy lapáttal. mert ugye az nem törvénytelen. Kilépünk, végkielégítés megkap, másnap visszalépünk ugyanoda. Ugyanolyan feltételekkel. Ezután havonta kiléphetünk meg vissza, amíg fel nem tűnik valakinek. Ha botrány van belőle, odaállunk a kamera elé és szomorú arccal azt mondjuk, minden törvényes volt.. 1 év alatt megvan pár száz milka, ezután a már kirúgott főnök haverral felezünk, és kész. mindenki jól járt. Kivéve az adófizetők és a bkv.

kvadrillio 2009.07.28. 14:16:41

Nem kell itt mennydörögni ! Eleonóra annyit kapott, amennyire a szerződést megkötötte ! EZ így jogszerű! Pitiáner dolgozókkal ilyen szerződést nem kötnek.
Lehet viszont mostanában 50-80 ezer forintért álláshoz jutni, mivel felére, harmadára levitték a béreket, természetesen csakis azoknak, akiknek szerencséjük van.
Ebből is szépen, takarosan, beosztóan meg lehet él ni, például olyan dolgokat, hogy teszem azt gondolatban az ember milliárdos.....:O)

daniferi 2009.07.28. 14:24:02

Úgyis olyan lesz a pályázatban, hogy még véletlenül se felelj meg :-)

Mint a kakaóbiztos számítógépeknél... csak az pályázhatott, aki nem csak számítógéppel foglalkozott, de a tevékenységi köre játékgyártás is volt. Persze fura módon egy ismerős pont pár hónapja csinált ilyen céget, s más nem is nagyon felelt meg ennek :)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.07.28. 15:14:47

@daniferi: Én igazán attól félek, hogy a melót egy fejvadász cégen keresztül hirdetik meg, de előtte lezsírozzák, hogy onnan nem vesznek fel senkit... s közben betöltik az állást egy csókossal. S te, mint földi halandó, honnan jönnél rá, hogy a "nagy budapesti cég HR igazgatót keres, blablabla, jelentkezni: Grafton Recruitment" hirdetés a BKV-t takarja?

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.07.29. 12:13:27

@Droli: Ez egy multis állás esetében is megeshet, törvényi kötelességből meghirdetik az állást, pedig már megvan rá az ember, és így minden pályázó kap egy bocsika levelet. Jó esetben. Rossz esetben még azt sem.

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.07.29. 12:21:08

Én még azt is el tudom képzelni a BKV-ról, hogy a törvényi előírásoknak sem tesz eleget, illetve valahogy kimagyaráznák magukat, miért nem írtak ki pályázatot az állásra, illetve miért csak egy 11. kerületi szocialista klubhelység hirdetőtábláján, közel a Szalainé lakhelyéhez (most csak mondtam valamit).

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.07.29. 12:52:08

De amúgy mi van akkor, ha egyszerűen csak elkezdjük bombázni őket az önéletrajzokkal? Vastagbőrék úgyis kiderítették, kik az ismerősei, akik között ott volt egy fő HR-es p*csa is (iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=9907105). Na, az ő e-mail címére küldeni a pályázatokat. Mit szóltok az ötlethez?

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.07.30. 07:31:14

@Tichamér: először kérünk tőlük egy tájékoztató levelet, hogy hol fog megjelenni a pályázat :)

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.07.31. 21:56:47

@Slanger: Majd szólj, ha van valami fejlemény ezügyben. Persze azt is el tudom képzelni, hogy mire válaszolnak, addigra már az utódot is kirúgták, hatalmas végkielégítéssel még a próbaidő alatt, és kezdődhet minden előlről.

Horizont 2009.08.02. 23:10:29

A lányom most végzett a BGF-en HR szakon.
Esélye sincs elhelyezkedni!
Na nem Eleonóra helyére gondoltam, mivel pályakezdő, csak úgy valahová. Pedig lehet, hogy többet tud mint a nagysasszony...

talánegyszer 2009.08.11. 20:57:43

@ladislaus: Kérdezd meg tőle: Ki Ő szerint a kommunmisták.Tartok tőle, hogy nem tudja,de nézze meg egy lexikonban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.26. 22:05:26

Sedux ma kommentelte, hogy az eheti HVG-ben van a hirdetés. Hajrá!!

kaboca36 2009.08.27. 01:00:26

@kzolika: met a te pénzed nagyrészét más viszi el ,lásd lakásrezsi, benzin,biztositás sokkal több mint nyugaton.

példa vegyél egy 5 bmw 8000 dolcsi, biztositás ,cascoval kevesebb mint $100, benzin $50-60 hetente ha nem mész többet napi 150 km-nél,ja nincs autopálya dij, van helyette hid pénz.
ruha kb feleannyi mint nálunk,de ha megélégszel a használt de jo állapotban beszerezhetö márkás cuccokkal akkor $5 polo, 12-15 farmer,
étterem egy orai keresett . Add össze. osszál-szorozzál ;-))

kaboca36 2009.08.27. 01:05:40

nem a kommunistákkal van a legnagyobb baj, hanem a bankosokkal. a FED az IMF rabszolga sorsba dönt egész országokat mig mi csak bambulunk bután, aztán mire felébredünk se gyarak,se munka ,se kaja. se saját lakás, se saját vagyon.

mennyit is tesz félre egy átlag magyar család???? közel semmit.

süti beállítások módosítása