Közlekedés régen

Olyan ideges ma mindenki az utakon... bezzeg régen!

"Tegnap be kellett ugranom a várba némi ellátmányért, s mindezt a pesti csúcsforgalom kellős közepén persze... Mentem a magam csendes kis tempójában a lovammal, amikor elémvágott egy kis szamár. Alig tudtam megállni, de egy kicsit így is utolértük szegény csacsit. Felsegítettem szegény szamarat, majd a rajta ülő juhászt, asszonyát, végignéztem rajtuk, kilogikáztam, ki kicsoda, majd így szóltam hozzájuk:

- Ó, hogy ne adná isten ezt a négylábú csodát az ilyen emberek alá! Mi az atyád szerszámát csináltál, te cserépedény?

- Ahogy uram mondá, lekanyarodám a fehérvara meneh hadi utu rea, mert mikor kérdém a sarki kofát, van-é piros paradicsoma, zöldet mutatott.

- Ó, te balga lélek, hogy az ősgyík helyezze beléd vesszejét! Mé' nem tudsz jobban figyelni?

Erre a juhász nem felelt semmit, csak elővette a botját, s fejbe kólintott. Nekem se kellett több; megragadtam a kardom, levágtam a felesége fejét, s belerúgtam a szamárba.

- Jó vanna', azé' ennyire nem köll haragudni! Mit ártott szegény pára néked? Mit rúgdosod szegínt? - mondta, s felgyújtotta a lovamat.

- Néked ahhoz mi közöd? Különben is, van a szamárnak felelősségbiztosítása? Szegény lovamnak az ütközésnél kiesett az egyik patkószöge! - mondtam, közben elővettem a karabélyomat, és lelőttem a szamarát.

- Azé' ez már nem járja, he! Egy patkószeg nem a világ! Nem értem, mit teccik balhézni az úrnak! - felelte, s levágta a jobb karomat. A karabélyom leesett, s eltört.

- Tudod-é, hogy most a magyar királyi dandárság tulajdonát rongáltad meg felelőtlen magatartásoddal? Hogyan számolok most el a karabélyommal? - s bal kezemmel letéptem az egyik fülét.

- Ez egy kicsit erős volt, atyafi – jegyezte meg a juhász -, de most má' ideje lenne megbékülni, mer' nem érek haza az Isaurára.

Megenyhültem, igaza volt.

- Oszt' van-é kárbejelentő papirosa? - persze, hogy volt, megírtuk, galambpostával elreptettük, s várjuk a kártérítést. Hiába, minden jó, ha a vége jó!"