Skip to content


Elkezdődött a verseny

Szerző: Slanger - 2009.11.06. 10:35

Bookmark and Share

"Az államtitkár megigazította az öltönyét, vett egy nagy levegőt, és határozottan kilépett a földművelésügyi minisztérium bejárata elé. Már épp szólni kívánt a szembe jövő tüntetőkhöz, amikor egy véres marhafejet dobtak a lába elé"

Ezzel hivatalosan is kezdetét vette az első országos marhafej főző verseny. A megmérettetés fő támogatója a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. Az ünnepélyes keretek közt megnyitott rendezvény fővédnöke, Gőgös Zoltán államtitkár. A rendezvény az ország több pontján egy időben zajlott, és az előzetes becsléseknek megfelelően, több ezer embert vonzott.
 
(Érkezik az alapanyag - kép forrása index.hu)
 
 
A minisztérium előtt összegyűjtött alapanyagokból, Benke Laci bácsi készített rendkívül ízletes marhafej pörköltet (reméljük, hogy a recept hamarosan olvasható lesz a malackaraj blogon is). Az étel olyan jól sikerült, hogy a rendezvényen megjelentek közül sokan eldöntötték, hogy szarvasmarha állományuk mintegy felét le fogják mészárolni, és a marhafejekből különböző gasztronómiai csodákat készítenek. 
 
 

Közben a rendezvény egy másik helyszínén, az érdeklődök wellness szolgáltatásként ingyenes tejfürdőben részesülhettek. 15-20 percnyi fürdőzés ugyanis már elegendő ahhoz, hogy a bőr olyan finom és selymes legyen, mint egy csecsemőé.

 

 


Címkék: politika fikció tej

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr951504358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.11.06. 10:52:50

@Kevercs: köszi. Csak az a baj, hogy kurvára nem vicces.

Veronikamama 2009.11.06. 10:57:22

Az sem lesz vicces, ha ténylegesen leöldösik a marhákat, aztán semmi tej, tejtermék nem lesz, sem marhahús, majd vehetjük az import szart.
Arról nem is beszélve hányan mennek tönkre, akik a marhatartásra rendezték be az életüket, vettek fel kölcsönöket, szépen bedőlnek mint a kerti wc aztán nagy szarban leszünk velük együtt.

Vorg a Halhatatlan Báró 2009.11.06. 13:50:34

@Veronikamama: Most is import szart veszünk, mert a magyar gazdák nem tudják tartani a lépést. Lásd a tegnapi tejes cikk. Áruházláncok, kínai áru, indiai gyerekmunka, nagy annnyukkkínnnya ezeknek.

talánegyszer 2009.11.06. 17:25:17

Az EU.-nak valahogy jelezni kell mekkora bajban vagyunk,talán ílyen módszerrel hatékonyabbak leszünk követeléseinkel.EU.-s képviselőink erre hivatkozva végre talán hatékonyabbak lesznek.

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.11.07. 21:13:32

Az a gond, hogy senkinek nem igazán tűnik fel, hogy minden területen a magyarok térdrekényszerítése a végcél, durván kifejezve a teljes tönkretevése. Lásd: oktatás, egészségügy, közbiztonság, mezőgazdaság stb. Az, hogy látensen érzékelhető, s ez ötletszerű vagy alkalomszerű, netán tudatosan generált, no ez egy keresztkérdés a problémákat tekintve. Az eu parlamenti képviselők hatékonysága hmm... inkább a társadalom felé kiálltanám: ÉBRESZTŐ!

süti beállítások módosítása