Skip to content


Egyenlők, vagy egyenlőbbek?

Szerző: Slanger - 2009.11.15. 13:47

Bookmark and Share

Tegnap volt a híradóban egy férfi, aki ki merte tiltani a cigányokat az általa üzemeltetett benzinkútról. Tettének oka, hogy állítólag több százezer forint kárt okoznak neki a fizetés nélkül tankolók. A férfi állítása szerint az elkövetők kivétel nélkül romák. Mivel az alkalmankénti benzinlopás nem érte el a 20.000 forintot, a rendőrség nem tehet semmit, hiszen csak szabálysértésről van szó, és nem bűncselekményről.

Természetesen az esetnek gyorsan híre ment, és az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyorsan pálcát is tört a benzinkutas felett.
 
"Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság igazgatója szerint a benzinkút tulajdonosának ez a magatartása sérti az emberi méltóságot."
 
 
 
Az ügy közben úgy tűnik, hogy megoldódni látszik, hiszen a benzinkutas megállapodott a megyei roma vezetőkkel, hogy ezután a cigányok is fizetnek.
 
Bevallom, rendkívül bosszant a dolog. Valaki ismét próbálta megvédeni a tulajdonát, és tessék mi lett belőle. Kérdezem én, mit kellett volna tennie a történetben szereplő károsultnak? Benyelnie az évi 750.000 forintos kárt, vagy áramot vezetni a kútfejbe, vagy lelőni valakit? A kérdés szerintem irtó nehéz. Az tény, hogy nem túl korrekt az a megoldás sem, amit a kutas akart alkalmazni, hiszen biztosan nem minden roma lopja a benzint, így az ártatlanokat valóban hátrányosan érintette a kitiltás.
 
Az mondjuk nagy általánosságban megfigyelhető, hogy általában a romák jönnek ki jól, a hasonló ügyekből.
 

Ti mit gondoltok?

 

 


Címkék: magyarország roma igazságszolgáltatás

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr81526685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

talánegyszer 2009.11.16. 17:58:59

Várni kell még a kissebbség szinvonalának emelkedésére,persze a többség sem ártatlan bárány.Automata :kerités,kapu,sorompó,forgómegfogó_olyan mint a fékvizsgáló.A tolvajok megdrágítják életünket.Szégyen.

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.11.16. 20:33:06

Na ná! Vagy van pozitív diszkrimináció, vagy nincs, Illik csúcsra járatni! Javaslom a szociális kártyát: a fejléccen fényképpel TE NYUGODTAN LOPHATSZ! tagja vagy a csúcsra járatott pozitív diszkrimináció csapatának, életed végéig. S ezt természetesen minden keresksdelmi egység köteles respektálni. Gond megszünne, ugye?

anarcho78 2009.11.19. 10:06:49

az ilyen jogvédő szervezeteket kéne elköltöztetni a nyírségbe egy "roma" faluba kötelező jeleggel. majd meglátjuk fél év múlva ki felett törnek pálcát. balf@szok.

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.11.19. 21:47:29

@anarcho78: Nos ha az ő gyerekeit vernék minden nap mint az enyémeket, /minden ok nélkül úgy zsigerből/ akkor netán restaurálódna egy két emberkének a szemlélete. A más @szával verni a csalánt roppant könnyű ám!

süti beállítások módosítása