Skip to content


Felvételi: amikor a sok pontból kevés lesz

Szerző: daniferi - 2010.07.22. 21:05

Bookmark and Share

Kiderültek a felvételi ponthatárok. Tavaly jött az ötlet, hogy meg kellene próbálnom a főiskolát, hiszen annyi sok embernek van már diplomája, nem lehet olyan nehéz megszerezni. Bár 10 éve érettségiztem, a mai napig nem okoz gondot, ha valamit meg kell tanulni. Mivel tudom, mit szeretnék tanulni, ezért még a jelentkezés korai időszakában elrendeztem mindent. Két szakot jelöltem, mindegyiket levelezőn is és nappalin is, állami finanszírozásban.

Ám hiába csináltam 2000-ben emelt szintű fizika érettségit, az most csak közép szintűnek számít, így alig 38 pontot ért, emiatt hiába a 100 pontnyi matek, összesen 276 pontom lett a duplázás után. Nem sok, de nem is kevés. (Bár ha a sok 400 feletti ponthatárt nézem a slágerszakokon, valóban kevés)

Végeredmény: 286 és 288 pont a minimum az általam kinézett levelező, állami finanszírozású szakra. Így a soknak tűnő pont most kevés lett. Az sovány vígasz, hogy bár a nappalira bejutottam, mert oda csak 254 és 202 pont kellett, sajnos nem tudnám fizetni mellette a megélhetést.

Mi lett volna, ha...
1. Ha emelt szintűnek számítják, akkor bejutok.
2. Ha 10 éve tudom ezt előre, akkor megcsinálok egy sima érettségit, több pontom lett volna.
3. Ha gazdag szüleim lett volna , akkor nem érdekelne az egész, eddig is tudtam volna menni.

A történelemben nincs olyan, hogy "mi lett volna, ha", így a jövőre kell koncentrálni. Egy év múlva újra megpróbálom. Csak kicsit növelem az esélyeket. Mivel informatikából nem érettségiztem, megtehetem, hogy új tárgyként jelentkezem rá, igaz, 20ezer forint a vizsga + felkészülés, de ennyit megér, be lehet jelölni, hogy azt vegyék figyelembe, ne pedig a fizikát. Ha jól számolom, egy emelt szintű informatika érettségin elég 40%-ot elérnem, hogy összességében meglegyen 300 pontom. Szerintem reális.

Végezetül pedig egy kép, soha ne add fel:


Címkék: felsőoktatás rendszer felvételi érettségi ponthatárok

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr562169434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.22. 21:49:22

4. ... de ettől elhatárolódok, fúj, milyen náci vagyok! :-)

Hitetlen (ex)Bérgyilkos 2010.07.23. 12:29:27

100%-os matek?! de durva... (vagy tíz éve könnyebb volt?)
Hát igen, kellett volna egy nyelvvizsga, úgy sikerült volna. Úgyhogy inkább vagy nyelvvizsgázz, vagy középszintű infot csinálj.

daniferi 2010.07.23. 15:08:42

@Hitetlen (ex)Bérgyilkos: Nem hiszem, hogy könnyű volt, mert az osztály egyedüli ötösét szereztem. Bár a lustaságból meg nem írt házi feladatok miatt sose volt jó jegyem, ez nem számított érettségin, s mivel kedvencem volt, bele tudtam adni mindent. Meg hát a négyjegyű is ott volt, ami olyan, mint a gugli. Ha jól tudsz keresni, olyan, mintha tudnád kívülről :) A fizika meg volt sima érettségi is, valamint emelt szintű, felvételivel egybekötött is, de mivel az utóbbit csináltam, a simán nem vehettem részt. Így a felvételin elért pontszámok alapján kaptam a jegyet, ami kettes lett. Foghatnám arra, hogy 39 fokos lázzal csináltam, de bevallom, ha nem vagyok beteg, akkor se lett volna sokkal jobb :) Innen van, hogy az 38 pontot ér csak, mert hiába csináltam űberbrutál nehézségen, hivatalosan akkoriban még nem volt kétszintű érettségi. Emiatt a legtöbb olyan ember, aki akkor nem felvételizett, a gyenge, normál érettségit csinálta, így aki a négy év alatt alig tudott teljesíteni, könnyedén 3-as, 4-es jegyet is szerzett.

Emelt szintű infonál lejjebb nem adom :) Most megnéztem az elmúlt egykét év feladatait, s hát érdekes. Így tanulás nélkül minimum 50% lenne az írásbeli, csak a programozás részre kellene ráfeküdni, mert az általam ismert php és javascript nem választható, mivel már ismerek egykét nyelvet, könnyű átállni egy másikra :)

ppppalika 2010.07.24. 07:57:17

Valami nem kerek...
"Ám hiába csináltam 2000-ben emelt szintű fizika érettségit, az most csak közép szintűnek számít, így alig 38 pontot ért,"

Ez azt jelenti, hogy akkor bizony csak kettes voltál. Az emelt szintű érettségiért pedig - úgy tudom - akkor jár plusz pont, ha elérted a közepest...

Egyébként idén is elmehettél volna informatikából középszintre, mert elmondásod alapján simán jó lehettél volna legalább 70 százalékra. (Ha emeltből tudnál 50 százalékot most csinálni.)

ppppalika 2010.07.24. 07:58:39

@Hitetlen (ex)Bérgyilkos: Ma 100%-nak fogadják el a régi rendszerben szerzett érettségi bármely jelesét. Tehát ha a posztoló akkor 72 pontot szerzett a 90-ből, már jelest kapott és az ma 100%-ot ér.

ppppalika 2010.07.24. 08:01:11

@ppppalika: Ja, gondold azért meg, hogy melyik szintet választod, mert duplázni csak a vizsgaeredményt duplázzák, a plusz pontot nem. Magyarán lehet, hogy középszinten könnyebben összejön a 90%, mint emelten a 70%. Ez a két teljesítmény ér ugyanannyi pontot a számításban.

daniferi 2010.07.24. 11:12:42

@ppppalika: Most megnéztem, legalább 30%-os emelt szintű érettségi kell hozzá, bár szerintem 30% még bőven nincs kettes szint :)

Mehettem volna idén is érettségire, csak optimista voltam, hogy mivel úgyis olyan szakra jelentkezem, ahova kutyát-macskát felvettek idáig, nem lesz gond, elérem a ponthatárt. Hát tévedtem :)

Valóban, rájöttem, sajnos azt nem duplázzák, hanem külön kapom a pontot érte, így tényleg 20% különbség van a kettő között. Még mielőtt eldöntöm a nehézségi szintet, utána kell néznem a részleteknek, hogy például középszinten milyen rendszeren csinálhatom a gyakorlati vizsgát, mert míg az emelt szintnél elég sok választási lehetőség van, itt nem látok ilyet. Még van bőven időm aludni rá néhányat :)

ppppalika 2010.07.24. 11:29:42

@daniferi: Emelt szintem is 20%-tól kettes, emelt szinten 33%-tól közepes az érettségi osztályzat.

tErika 2010.09.26. 19:54:45

Nekem ugyan már van egy félig kész diplomám (nyelvvizsgával küzdök éppen), de úgy gondoltam 2 év után, hogy szeretnék még tanulni. Szóval 2003-ban érettségiztem és a mostani rendszert csak nagy utána olvasgatás után fogtam fel teljesen. Hiába van esetleg 400 pontom a színötös átlaggal, ha nincs mellett többlet nem ér semmit azoknál a szakoknál, amiket én néztem, mert kevés és nincs felvételi vizsga sem. Nem is értem komolyan. Kirekesztettnek érzem magam...

süti beállítások módosítása