Ballagási ajándékok.

Közeledik az idő és "elballag" az unokám. Június 12-én búcsút vesz az általános iskolától, hogy szeptemberben egy  "emelettel" feljebb folytassa tanulmányait. Ennek már tétje van. Ő választotta a középiskolát. Talán egész életét meghatározza a szakma, a hivatás, melynek alapjait 5 év alatt kell elsajátítania.
Most még buzgón készül a család a ballagásra. Igen, ez mérföldkő az ő  életében, hiszen középiskolás lesz. Elhagyja a teret, ahol 8 évig koptatta a padokat, gyűjtötte az ellenőrzőben a dicséreteket és az intőket, életre szóló barátságokat kötött és pár tanárt örökre a szívébe zárt.
 A tény, hogy a családban rajta kívül mindenki készül, izgul, szervezkedik, elgondolkodtat.  Mire ez a nagy felhajtás?  És miért okoz gondot az ajándékozás? Egy szép könyv, egy csokor virág miért nem elég jó erre az alkalomra?
 Családi beszélgetés kapcsán megtudtam, hogy ez már nem divat, sőt ciki, ha "csak" egy könyvet és virágot kap a ballagó diák.  Miután elmondták a tudatlan nagyinak, hogy ma már a hordozható számítógép, a drága mobiltelefon, a motorbicaj, (és sorolhatnám a drágábbnál drágább ajándékokat) szerepel az elvárások között, hát mi tagadás dühös lettem. Családok, akiknek ma egzisztenciális problémáik vannak, hogyan vehetik fel a versenyt a jól menő vállalkozóval, a jó anyagi körülmények között élő családokkal?  A munkanélküli szülők, vagy a gyermekét egyedül nevelő anya (ilyenből több is van az osztályban) mit mond gyermekének a szép csokor mellé?  Jó tanácsokat, szívből jövő, szép szavakat. Csakhogy egy 14-15 éves kamasz megérti-e azt, hogy a drága és hőn óhajtott telefon helyett most "csak" pár, bátorító, hasznos tanácsot kap szüleitől, rokonaitól? Mert többre nem telik.

Életem két, szép, meghatározó emléke az általános iskolai és a középiskolai ballagásom. Ma is őrzöm a lepréselt rózsaszálat a szüleimtől kapott csokorból, és a könyvet, melybe  anyám gyöngybetűivel a következőket írta:
  "Legnagyobb cél pedig itt-e földi létben,
    Ember lenni mindig, minden körülményben.."  (Arany János)
Ez a mondat meghatározta eddigi életemet, igyekeztem ennek szellemében élni. Unokámnak a virág mellé most én is csak ezt tudom adni.
 A 13. havi nyugdíjamból talán vettem volna neki egy mobiltelefont:-)