Skip to content


Devizahitelesek fogságában

Szerző: Droli - 2010.06.05. 18:03

Bookmark and Share

Van egy olyan tévhit, hogy ez erős forint JÓ, a gyenge forint ROSSZ. Mostanában mást sem hallani. A gyenge forint kinyírja a devizahiteleseket, így van, viszont nagyon jót tesz például a turizmusnak, a kereskedelemnek, a termelő szektornak, és az exportnak. Ezektől is függ pár százezer ember. És fordítva is igaz: a 260-as forint jó a devizahiteleseknek (meg az importnak), de szűkül az exportunk, nem lesz annyi turista, a termelők meg nehezen versenyeznek a forintárfolyam miatti olcsó importtal. Ez a másik fele. Tipikusan: melyik kezemet vágjam le?

Ezt csak azért írom ide, mert kicsit már unom a sírást a "szegény devizahitelesek miatt". A szegény magyar termelő, exportra dolgozó vállalatok, szálláshelyadók, kereskedelmi egységekben dolgozók miatt miért nem sír senki? Végül is ők viszik előrébb a gazdaságot, nem a devizahitel...

Kicsit úgy érzem, mintha a devizahitelesek fogságába estünk volna. Nem lehet gyengíteni a forintot, mert a devizahitelesek. Mert hát sok ész nélkül vette fel, fizetőképessége határán, a bankok tisztelt közreműködésével, mert “ócsó” volt (tisztelet a szépszámú kivételnek). Aztán meg jött a válság, “elment” az árfolyam, és jött a sírás, állami segélyalap, meg a Fidesz agyament ötlete, hogy majd ők kiváltják a devizahitelt (remélem, ez megmarad felvetés szintjén), azaz semmi gond, kockáztattatok, nem jött be, de majd a zállam segít! Erős forinttal, segélyalappal, átváltással, speciel azt még nem hallottam, hogy adókedvezményt a devizahiteleseknek, de ezt már tényleg csak halkan mondom, mert a végén még kitalálják. Öngondoskodás, piacgazdaság, kapitalizmus, modern Magyarország - az állam segít! Aki meg forinthitelt vett fel, vagy egyáltalán, semmilyen hitelt nem vett fel, az meg dögöljön meg. Nem ő a házikedvenc. Max.a következő választások előtt bedobunk neki valami adókezdvezményes ígéretet, aztán majd kussol.

Örülnék, ha végre valaki figyelembe venné a többi ember szempontját is, akinek jó a gyenge forint, és nem azt kellene hallgatni egész nap, hogy jajj, szegény devizahitelesek! 


Címkék: gazdaság fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr1002058980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toronydarus 2010.06.05. 18:24:08

A devizahitelesek az árfolyamkockázat alatt 10-20 % árfolyamingadozást értettek, nem pedig tartós és konstans forintgyengülést. Ráadásul az árfolyamingadozásban a Forint erősödése is benne van. Egyébként pedig van olya, aki valóban lakásvásárlásra költötte a felvett hitelt, és nem azért választotta a deviza-konstrukciót, mert az menő volt, hanem mert simán fele annyi volt a törlesztő, mint a forinthitelé.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.05. 18:49:44

@Toronydarus: "A devizahitelesek az árfolyamkockázat alatt 10-20 % árfolyamingadozást értettek, nem pedig tartós és konstans forintgyengülést."

Bocsánat. Én OTP részvénybe tettem a pénzem anno 6000-ért, de az árfolyamkockázat alatt 10-20% ingadozást vártam, nem tartós és konstans árfolyamgyengülést. Hülyén hangzik, nem?

Nem azt mondom, hogy a devizahiteleseket nem sajnálom. Nagyon sajnálom például azt, aki első lakásra vette fel a pénzt, és megnövekedett a törlesztője. De hát élnek mások is az országban, nemcsak ők. Azt meg egyenesen károsnak tartom, ha rövidtávú érdekek miatt (ne legyen több a devizahitelesek törlesztője) feladunk közép- és hosszútávú előnyöket (lásd a posztban levezetve, pl.export)

Többszörösen gáz amúgy a szituáció. Anno a bankok valósággal belezavarták az embereket a devizahitelbe, úgy, hogy a kockázatról nem beszéltek. Aztán meg volt egy töketlen kormányunk, meg egy válság, mely felvitte az árfolyamot az égbe (ha eurónk lett volna, nem éreztük volna ezt ennyire - mást igen, de ezt nem). És erre most kikiáltja a sajtó Kósát bűnbaknak...

2010.06.05. 18:55:46

@Toronydarus: Annyit értettek? Akkor mit sír a szájuk? Jelenleg 22%-al rosszabb a Forint a Frankhoz képest, mint amikor én felvettem..

daniferi 2010.06.05. 19:00:49

A német tulajdonú gyárban, ahol dolgozom, én és a többi 600 dolgozó most kevesebbe kerül a vezetésnek. Ha azzal számolunk, hogy eddigi brutto fizetésem 420 euro körül volt, s most már 400 euro alá ment ugyanaz a forintmennyiség, ez hatszáz embernél több, mint 3 millió forint. Így talán nem fognak olyan hamar összepakolni és elköltözni Kínába. Ha az én szemszögemből nézzük, kit érdekel az, aki most pár ezer forinttal többet fizet havonta. Bezzeg ha erős lenne a forint és még nagyobb munkanélküliség lenne, azért sírna, mert az emiatt tüntető tömeg és az abba lövő rendőr széttöri a hitelre vett suzukiját.

Majd ha a gyenge forint miatt megerősödnek a vállalkozók, lesz ismét rendes turizmus, s nem csak multikból fog állni az ország munkaadóinak nagy része, akkor lehet ismét erős a forint és olcsó a hitel, kevésbé fog fájni, ha kivonul innen egy sony.

Egyébként ne sírjon a devizahiteles, mert 300 forintos euronál is még kevesebbet fizet havonta, mint a forinthiteles, arról nem is beszélve, hogy bőven alatta marad még mindig egy hasonló kategóriájú albérlet árához képest, ahol még olyan extra se jár, hogy bejelentheti magát az ember, mint ott lakó polgár.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.05. 19:05:33

@daniferi: Ott a gond, hogy soknak úgy adtak hitelt a bankok, hogy már a 280-as euroárfolyam is bedöntötte őket... hozzáteszem, ezt a balhét kőkeményen a bankokon verném le, pl. hozzanak létre egy krízisalapt (á la Bajnai :-)))), és rakják bele a profitjuk egy kis részét! (OTP nyereség 2009-ben, a válság évében: 150 milliárd Ft, adakozzanak 15 milliárdot a devizahiteleseknek, akiket szíveskedtek átbaszni anno! Nem mennek tönkre benne... és ugyanezt a többi bank is...)

desw 2010.06.05. 21:40:45

@Droli: "Ott a gond, hogy soknak úgy adtak hitelt a bankok, hogy már a 280-as euroárfolyam is bedöntötte őket... hozzáteszem, ezt a balhét kőkeményen a bankokon verném le"

Ha van rajta sapka, az baj,... Ha a csunya bankok szigorúbb feltetelekkel adtak volna hitelt, akkor meg azért menne a rinya,h azok a mocskosok, nem adnak hitel a zembereknek az új Suzukira!

Ha végre valahára felismernénk a VALÓDI problémákat, akkor lenne esély a megoldásukra is. Amíg viszont csak a politikusokat, bankokat, gazdagok, szomszédot, ... okolunk mindenért, nem merünk önkritikát gyakorolni, addig nem fogjuk a valódi megoldást, kiutat sem megtalálni.

daniferi 2010.06.05. 22:07:15

@desw: Mi is a valódi probléma? S mi ezen hogyan segíthetünk? Hogyan segíthetek a kialakult problémán?

Én úgy látom, nem is igazán a hitelekkel és a bankokkal van a baj, hanem az egész rendszerrel. Nálunk már nincs meg az, hogy az ember érezze, ha kitartóan dolgozik, lesz étel az asztalon és tető a feje felett, esetleg ha valami történik vele, akkor se fog éhen halni. Eléggé félelmetes belegondolni, hogy egy másfél szobás lakás bérlete (vagy törlesztése) rezsivel együtt felemészt egy havi fizetést. Ráadásul a mai munkanélküliség és a multik kivándorlása miatt az átlagember úgy kel minden reggel, hogy "remélem, holnap is fel kell kelnem". Így azért érthető, hogy el vagyunk keseredve. Megoldást viszont nem tudok, bevallom férfiasan.

PamutMamut 2010.06.06. 00:04:56

Háát én egy kicsit másképp látom.
Csúnya vásárló elballagott a vevőhöz, hogy vegyen egy jó drága valamit.Legyen az autó vagy lakás. Pénze ugyan nem volt rá elég - honnan is lett volna hiszen M.o.on a mai napig a béka segge alatt vannak a fizuk - sebaj mondta az eladó és bemutatta a kedves Bank-ot. Szo-szo az üzlet megköttetett.A vevő boldog volt mert vitte a holmit az eladó örült mert csengett a jutalék, az Állam vitte a maga 25%-át a Bank meg fente a kaszát.Így ketyegett az ország sok éven át. Gondolj csak bele évi 173 000 új autó - M.o.-i üzembe helyezés! Nem Szlovák machina! Ebből kirángatni a csúnya vásárlót hogy elszabta? El, nem kevésbé és nem jobban mint a többi résztvevő! Aki belefutott leckét kapott egy életre!Garantálom!Így hát most nincs üzlet.A vásárló nem vásárol az eladó -meg a benzinkutas,köműves,vizsgáztató,bútorgyártó,textiles...- lehúzta a rolót az állam nem viszi a 25%-ot. A Bank viszont kaszál! Válság közepén extraprofit? Nem a devizahiteleseken fordul meg a világ, és talán nem is ök hisztiznek. Tőlük simán elviszik a cuccot ha nem fizetnek - és ez így van jól. De vajon mit kezd a Bank 1000-autóval, 5000 lakással.Semmi értelmeset! Ezért tolják a köztudatba hogy ha alacsony az árfolyam a devizahiteles nem fizet az baj.
De játszunk el a gondolattal hogy az alacsony árfolyam mellett elkezd működni a gazdaság. Versenyképessé válik - értsd occó!Nézetem szerint régen rossz ha ezen múlik! A dolgozónak van hova munkába mennie és ezért még jól megérdemelt bért is kap! Aztán elmegy a vevőhöz hogy vásárolni szeretne. Na itt éri az első csapás! Mert bizony hála az alacsony árfolyamnak a német vagy akármilyen autó drága! Sőt - és itt áll egy hosszú felsorolás a külföldről behozott élelmi- és iparcikkekről szolgáltatásokról - is drága. Nem hiába nyitott a gazdaság! Szóval csak körültekintően, hozzáértéssel!

duncan 2010.06.06. 00:56:51

na azért annyit mindenképpen jegyezzünk meg, hogy teljesen más az , amikor a forint "saját jogon" gyengül, mint amikor két ilyen senkiházi kiáll hülyeségeket beszélni.
nekem ez a két faszkalap most kb. hatezer forintomba került, mert ha nem szólalnak meg csütörtökön-pénteken, akkor marad 192 körüla frank és nem megy el 208-ra.
tudom, hogy nem egy eget verő összeg, de ha lehetett volna választani, akkor inkább eliszom

ehhh 2010.06.06. 01:36:47

az ervelesed atalakitom egy hasonlatta, jo? nem jo, ha sokat keresunk, mert akkor masoknak is sokat kell fizetni, mig ha mi olcsok vagyunk (kevesebbet er a penzunk), akkor masoknak is jo lesz, blablabla, milyen jo, ha keveset er a munkank, hazunk, vagyonunk. Most komolyan, erted, amit leirsz?

ehhh 2010.06.06. 01:40:52

masfelol kb 6 millio hitel van ma itthon. + ugye maga az allam is eleg rendesen el van adosodva. mondhatni tobbseg.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.06. 11:32:39

@ehhh: Én azt nem érte, hogy ezt mire írod. :-)

Amúgy így van, egy ilyen döntésnek rengeteg hatása van, van, ami bizonyos csoportoknak jó, van, ami nem, ráadásul ugyanannak a döntésnek ugyanarra a dologra lehet ellentétes hatása is (hatás-ellenhatás); pont ezért született a poszt, hogy a dolog bonyolultabb annál, hogy a gyenge forint az rossz... sőt, mondok olyan esetet, amikor a devizahitelesnek pont jó a gyenge forint: az a devizahiteles, aki most egy szlovák határ melletti áruházban dolgozik, és a forgalom után prémiumot kap, az most jobban járt.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.06. 11:37:45

@duncan: "na azért annyit mindenképpen jegyezzünk meg, hogy teljesen más az , amikor a forint "saját jogon" gyengül, mint amikor két ilyen senkiházi kiáll hülyeségeket beszélni."

Igen, ez már egy másik kérdés, hogy most csak rövidzárlat volt a két politikusnál ez, vagy tudatosan csinálták, egy jól megfontolt akció keretében. Erről beraktam keddre egy posztot :-)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.06. 11:59:24

@PamutMamut: Jó a példád, csak írd le a fordítottját, erős forinttal. Az milyen? (Pontosabban nem kell leírni, 2007-2008 őszig ez volt Magyarországon.)

duncan 2010.06.06. 21:47:54

@Droli: Had idézzem a Varánusz blogot: "1: tényleg ennyire hülyék vagytok, őszintén, hátsó szándék nélkül,
2: a látszat fenntartásáért nincs semmi ami drága volna, és nem fizettetnétek ki velünk,
3: shortoltatok saját zsebre,"

Szerintem a 3. lehetőség kizárhatót, mert ennyi eszük és szakmai hozzáértésük nincs (a pártkassza hiányának eltüntetéséhez meg elég egy tollvonás). A valóság valahol a 2. és 1. között lehet erős '. túlsúllyal.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.06. 22:14:45

Sajnos csak most kerültem gépközelbe, ezért az elhangzottakra most reagálnék egy megakommentben. Előrebocsátanám, hogy devizahitellel rendelkezem.

Amit általánosságban hozzátennék: Azért is szaladtak el a devizahitelek, mert nem volt forinthitel. Az emberek nem takarítottak meg, így a nem létező forintjukat nem tették be a bankba, így azt a bank nem tudta kikölcsönözni. Ez ilyen egyszerű. Ha nincs forinthitelező, akkor nincs forinthiteles sem. Svájci betétes viszont volt, így svájci frank hitel is volt.

@Droli: A krízisalap, amibe az opt beletenné a 15 milliárdját, nem megoldás. A devizahitelek összege ezermilliárd forintokban mérhető, így az árfolyamváltozás hatása is. Erre nem elég megoldás az, hogy a gazdag ember tegye be a közösbe az aranyóráját. ; A poszt első mondatára reagálva: Az erős forint melletti érvek "valamivel többet nyomnak a latban", hogy egy klasszikust idézzek. Ennek a témának egy külön posztot szánok hamarosan.
@duncan: Szerintem sem Kósa a hibás, annak ellenére, hogy most tényleg bölcsebb lett volna, ha csendben maradt volna. Pedig ha jól tudom, ő közgazdász!! Szóval ha tényleg hülyeséget mondott, arra a piac gyorsan rájön, és korrigálja a pénteki túlzott reakciót. Így nem hinném, hogy tartós hatása lesz beszédének. Úgyhogy ne csüggedj!

uzsorakamat 2010.06.06. 23:27:45

Ha ennyien látták és gondolom sokkal többen tudták, hogy a deviza hitelezés kockázatot jelent a gazdaságnak, az egész országnak /ebbe ugye mindenki beleszámít , a hiteles és a nem hiteles/, miért nem állították le a deviza hiteleket?
A PSZÁF és az MNB javasolt, rendben van. Közgazdászok? Pénzügyi szakemberek? Kormány? Hol voltak?
0% önerő, már minimálbértől is, kizárólag ingatlanfedezetre....
Szigorú jövedelem vizsgálat? Ugyan már.
Egy olyan hitelfelvevőt mutassanak nekem, akitől az utóbbi hetek nyilatkozatai tükrében megkérdezték, hogy akkor is tud-e fizetni, ha 60%-al emelkedik a részlete, valamint a családi kasszából a válság miatt hamarosan kiesik egy-két fizetés.
Természetesen hibásak vagyunk abban, hogy jóhiszeműen azt hittük tisztességes szerződést kötünk, valamint abban, hogy nem bankári és közgazdász végzettséggel vettünk fel hitelt.
És ne etessék a közvéleményt a mentőintézkedéseikkel, amivel a tartozás milliókkal nőhet.Hagyjuk a forintosítás hablatyot, most is át lehet váltani,nézegessék meg mai árfolyamon, mennyi lenne a tartozás.
Önkormányzat megveheti?? Hitelből.....de vicces,hogy nem tolonganak a lakásainkért.Ja, az senkit nem zavar,hogy a biztos otthonomat dobtam fel?
Azt reklámoznák inkább, hogy olyan tisztességes megoldást keresnek, ami mondjuk az eredeti törlesztőrészlet visszaállításával tőke+kamat+ egyéb költségeket is fedezi.
Itt az uzsora példa kedves szakértőknek és nem szakértőknek:
Kamat:93.000,-Ft, kezelési költség: 17.700,-Ft,konverziós díj:1770,-Ft, Tőke:23.000,Ft- .
Simor úr, Csányi úr, Matolcsy úr, Oszkó úr,várom a véleményüket.
Én csak egy egyszerű ügyintéző vagyok egy állami cégnél, bérből és fizetésből élek. Kíváncsi vagyok, ha a hozzám forduló ügyfél kérdéseire, azt válaszolnám olvasd el a rád vonatkozó törvényeket, a hozzátartozó kormányrendeletekkel együtt és hülye vagy , ha nem érted-de azért se figyelmeztetlek,nem magyarázok meg neked semmit és ha szar döntésed miatt rosszul jártál, mert nem tudod értelmezni a jogszabályokat még gúny tárgyává is teszlek-mit szólna a főnököm. Valószínű, másnap már nem kéne bennem.
Ezúton kikérem magamnak a felelőtlen jelzőt. A bank, ahol a hitelt felvettük egy jövedelem igazolásra adta meg a kölcsönt. Adóstársat nem kértek, a kezesektől jövedelem igazolást sem. Családunk jövedelmét egyedül mi tudtuk, azt hittük tisztességes szerződést kötünk. Azt nem harsogták a reklámok, hogy ehhez előzetesen bankár és közgazdász munkatárs közreműködésére lett volna szükség.
A jelenlegi mentőcsomagokból a továbbiakban nem kérek, már így is egy végtelen történetté alakult tartozásunk összege. A jelenlegi árfolyamot figyelembe véve a törlesztő továbbra is emelkedni fog, amit már nem tudunk fizetni. Vihetik a lakásomat, de ebben az esetben én nem kívánok ennek az országnak az adófizető állampolgára lenni.

uzsorakamat 2010.06.06. 23:29:01

Mégvalami:
Akkor a mai nappal fizessék a hitelemet azok a felelős politikusaink akik felelőtlenül hiteleztek mert én nem vagyok hajlandó,már már nyomon követhetetlen a tartozásom!!!!!
Csak neked,csak most 150/Ft-os árfolyamon!Mert ezt valakik tudták,hogy nyakunkon a válság Igen érdekes,hogy valaki szellent egyet és máris liftezik az árfolyam,micsoda szerencse,hogy jött a válság lehet mire hivatkozni ez meddig megy még így?Remélem a bankoknak is válság lesz már végre!!!!!!!!!!!

uzsorakamat 2010.06.06. 23:33:30

Régóta mondogatom, hogy a hitelezés ugyan olyan üzlet, mint bármi más, azaz vagy bejön, vagy nem. De az felháborító, hogy csak az adósnak kellett volna fölmérnie, hogy az a hitel, amibe belevág, mennyire kockázatos számára és ebből a hitelezőre semmi nem hárul? Ő sem látta előre a gazdasági válságot, meg azt sem, hogy 160-ról 200-ra meg a frank árfolyama! Én akkor honnan tudtam volna erről? Ilyen tesztet senkin sem végeztek el, mert abban az esetben sok ma bajban lévő honfitársunk nem lett volna hitelezhető! Ez nem a bank felelőssége, hogy ennek ellenére, mégis adott kölcsön? Ha elindulnak a persorozatok, akkor erre lehetne hivatkozni! De együtt sírunk, együtt nevetünk. A kedves bankok még azt felejtik csak el, hogy az akit ma kilakoltatnak, előtte halálra szekálnak, földönfutóvá tesznek, abban ez olyan mély nyomokat fog hagyni, hogy soha többet nem fog hitelt fölvenni, de még az unokája sem! Óriási piacvesztésnek néznek elébe kedves baráti pénzintézeteink! Nem lesz, aki hitelt vegyen föl! (Amúgy nagyon helyesen!) Ha, amit most hiteltörlesztésre kifizetünk, annak csak a felét inkább megtakarítottuk volna, most a bankok benyalhatnának. De ez jó tanulság mindenkinek: tessék tájékozódni hitelfelvétel helyett, tessék azonnal félrerakni, ahogy munkába állunk és elkerülni a bankokat hitel miatt messzire.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.06.07. 08:53:05

@Droli: Látod Droli, mondtam, hogy kevés lesz az a 10%!
index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/07/a_nyugdijra_es_a_bankok_penzere_faj_a_fidesz_foga/
A kormány a nyereség harmadát venné el.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.06.07. 11:04:57

@bogancs: Hehehe, a kormány olvas minket :-)))))

süti beállítások módosítása