Mi leszel, ha nagy leszel?

Párom keresztfia most hatodikos (általános iskolában), s ilyenkor bizony már felmerül az a kérdés, hogy „Mi leszel, ha nagy leszel, kisfiam?” Vasutas, vadakat terelő juhász vagy BKV HR igazgató? Persze egy kisgyerek még annyira nem lát bele ezekbe a dolgokba, illetve vágyai vannak, de igazán megalapozott döntései nincsenek; éppen ezért ilyenkor a család is leül egy kicsit, s elkezd tanakodni: minek kellene adni a kölköt, amit ő is szeret, meg meg is tud élni belőle?

A vágy és a valóság gondolom nálatok is eltérő dolog. Nem sok olyan ember van, aki álmai melóját míveli; ha esetleg valakinek sikerült, akkor tegye össze a két kezét. Én például régész szerettem volna lenni, túrni a földet, hogy találjak egy követ, mely lehet, hogy egy négyezer éves szobortöredék, s ez végtelen boldogsággal töltött volna el – igen ám, de anno töritanárom (aki értékelte a szándékot, meg a legjobb töris is voltam az osztályban) azt mondta, hogy „ne menjen régésznek, miből akarja eltartani a családját?”; így nyeltem egy nagyot, s elmentem közgazdásznak. Döntésem pénzügyi szempontból helyes volt, de azóta is sóvárgok a régészet után. (Itt tenném hozzá: vigyázz, a „szeretem csinálni” és az „álmaim munkahelye” között különbség van! Van, aki például jól érzi magát Tesco árufeltöltőként, de kötve hiszem, hogy 10 évesen arról álmodozott volna, hogy ő Tesco árufeltöltő lesz... )

De térjünk vissza a kölökhöz: reálból erős, humánból annyira nem, vidéki kisvárosban él és tanul, jól tanul, de ezt nehéz összehasonlítani, mert az az iskola ahol tanul – hát, hogy is mondjam, hogy „politikailag korrekt” legyek –, szóval nem nehéz kitűnni a kisebbségiek közül, akiknek az életcéljuk kb. annyi, hogy „segélyből fogok élni, mint szüleim” (ez nem vicc!). Mindenesetre a gyerek okos, de szegény családban él, egy egyetemet nem tudom, ki finanszírozna meg neki.

Eleve már ott a probléma, hogy az egyetem felhígult. Minden hülyét felvesznek már oda, rettenetes túlképzés van, s a régi mondás, hogy a diplomának értéke van, már nem ér semmit. Nem, a diplomának már nincs értéke, egy munkáltató manapság max. unalmasan bólint, ha lát egyet, s rögtön megkérdezi: és mennyi gyakorlat társul hozzá? Azokról a diplomákról nem is beszélve, aminél már nem is bólint, mert inkább hátrány, mint előny. Tudom én, hogy a mérnök és az informatikai diploma ér talán valamit, de hát ahhoz meg olyan beállítottság is kell! Szóval az nem úgy megy, hogy berakom a gyereket mérnöknek, mert ha nincs érzéke hozzá, vagy nem érdekli, akkor úgy repül az első szigorlatnál, mint a seggbelőtt fecske.

Vagy hagyjuk a diplomát, s tanuljon inkább szakmát? Végezzen vízvezeték-szerelő, kőműves, asztalos, ács, tévészerelő, ezermester szakon? Azért ez sem olyan egyszerű kérdés, mert ha nincs vállalkozói beállítottsága, s mindenáron beosztott akar lenni, akkor melózhat minimálbérért feketén, mert erre is van példa. De hát itt is jönnek a kérdések: és ha rossz társaságba keveredik? Elkezd inni? Szívatja a munkáltatója, s nem fizeti ki?

A kisgyereknek mindenesetre van egy elképzelése: ő szakács akar lenni. Mit mondjak, megfogott. Van némi igazsága, ha körülnézek itt Írországban, akkor azt látom, hogy nincs munka, de szakácsot azt most is keresnek! Persze minőségi nyelvtudással. Lehet, hogy igaza van. S itt jön be az a dolog, hogy ez van MA. MA a diplomának nincs értéke, MA jó szakma a mérnök vagy az informatikus, MA keresik a szakácsokat, MA jól megél egy magánzó fodrász. De ki tudja mi lesz 6 vagy 11 év múlva? Mert 11 éve például a jogász volt a menő, ha jól emlékszem.

Szóval nem irigylem szegényt. Nagyon felgyorsult a világ, egyfolytában változnak a trendek, s ahogy kinéz, egyre kevesebb alkalmazottra lesz szükség, mert mindent megcsinálnak a gépek ( s ez érinti a szürke- és a fehérgallérosokat is: az asztalos munkáját megcsinálja a gép, a HR ügyintézőjét a számítógép, a döntést meg egy speciális program hozza meg, a millió lehetőség közül kiválasztva az optimumot). S akkor éri meg embert alkalmazni, ha olcsóbban megcsinálja, mint a gép. Na meg a kínai. Na meg a másik kolléga. Nem egyszerű dolog.

Süketelek itt eleget, a kérdésem tulajdonképpen a következő lenne: minek adjuk a gyereket? :-)