Skip to content


50 millióért öt házat Zákányban?

Szerző: Droli - 2009.09.24. 17:46

Bookmark and Share

Az előző posztban azt kifogásoltam a zákányi eset kapcsán, hogy ennyi erővel miért nem kap minden magyar fiatal ingyen lakást. Most nem erről lesz szó, hanem egy másik tipikus jelenségről. Illetve remélem, hogy nem az, s jóhiszeműen jár el mindenki, s nem az árak felveréséről van szó. A tények: 50 millió forintot kap Zákány, ebből vesznek öt házat, felújítják, meg lesz még belőle közmunkaprogram, illetve fizetnek egy mentort is.

Szerintetek mennyibe kerül egy ház Zákányban?

Eladó családi ház 5 millióért

4,76 millióért is van

Ez meg Zákány központjában van 3,8 millióért

Ezek azért jó házak, mert jó állapotúak, nem kell költeni a felújításukra sem a leírások szerint. A fentiek alapján a zákányi házak átlagára 4,5 millió Ft, így az öt ház kerül kb. 23 millióba. S marad 28 millió a mentorra, a közmunkára meg a képzésekre. Azaz remélem, hogy így lesz.

S remélem, hogy nem az lesz, hogy ebből a pénzből megveszik a 4,5 milliót érő házakat 8-ért (rokontól, ismerőstől), s a maradék pénz megy a többire. De ezt a csúnya gondolatot gyorsan el is zavarom, s bízom a döntéshozók jóhiszeműségében.

 


A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr151404025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gesa2 2009.09.25. 09:06:47

Én meg egy gonosz vénasszony vagyok és feltételezem, hogy még ez is előfordulhat, hisz úgy lopják az uniós pénzeket, , mint veréb a lószart. Csak csipegetnek csak csipegetnek, addig, amíg el nem fogy. Aztán mi lesz?

Veronikamama 2009.09.25. 09:26:07

Ha a bizonylati fegyelem megfelelő lenne, nem tudnának lenyúlni semmit.
De mint sok estben az ábra egészen mást mutat, aki csak teheti, lenyúl pofátlanul a közösből.
Ja és a belső ellenőrzéseket sem ártana kicsit megpiszkálni.

eberti 2009.09.25. 11:35:50

@gesa2:
Egyetértek írásoddal,csak annyit pontosítanék,hogy:nem csipegetnek,hanem markolnak...

Garnela 2009.09.25. 18:05:42

Én meg azt hallottam hogy visszaadják és nem lesz belőle semmi, mert máris összevesztek a koncon))A kérdés hogy kinek adjá vissza? Kinek az üvegzsebében köt ki mind az 50 milla?

gesa2 2009.09.25. 20:35:25

@Garnela: Nem féltem őket. Megoldják.

süti beállítások módosítása