Skip to content


Politikai elemzés. Mi ez, ha nem egy óriási bullshit?

Szerző: Slanger - 2009.12.08. 08:43

Bookmark and Share

Ilyenkor a kampányidőszak kezdetén, óhatatlanul egyre több politikai elemzésbe botlunk, mind az interneten, mind pedig a tévében. Véleményem szerint mi vagyunk a 10 millió politikai elemző országa. Mert mi is ez az egész? Politikai elemzés címszó alatt elolvashatjuk mások véleményét az éppen aktuális, vagy a múltbéli, illetve a jövőbeli politikai helyzettel kapcsolatban. Tehát mindannyian politikai elemzők vagyunk, azzal a különbséggel, hogy az átlagember ezért az észosztásért nem kap pénzt. Persze nincs azzal semmi baj, ha valaki a véleményével nagyközönség előtt pénzt keres. A másik különbség a hivatalos, és nem hivatalos politikai elemző között, hogy míg az első fejből tudja, hogy 96-ban ki volt az agrárminiszter, a második megnézi a gugliban.

Éppen ma reggel néztem egy ilyen politikai elemzőkkel készített interjút. Az elhangzottak alapján a következő címkéket ragasztanám a beszélgetésre. Szerintem, talán, valószínűleg, ha, minden bizonnyal, elképzelhető, lehet, közvélemény-kutatások alapján.
 
Érzitek?
 
Az hiszem, hogy a politikai elemzők legfontosabb nyelvi eszköze, a feltételes mód.
 
Azt mondom, hogy a múltbeli politikai eseményeket még úgy ahogy lehet vizsgálgatni, azok között összefüggéseket keresni. Viszont a jövőbeni események bekövetkezése csak feltételezések tömkelege. Mert abban azért majdnem biztos vagyok, hogy ha ugyanazon témában megkérdeznénk 10 hivatalos politikai elemzőt, legalább hét különböző véleményt hallanánk.
 

Lehetne még ezt tovább is ragozni, de azt hiszem ennyiből is le lehet vonni a következtetést, mégpedig azt, hogy a politikai elemző, mint szakma, egy óriási bullshit.

 


Címkék: elemzés bullshit

A bejegyzés trackback címe:

https://tudtad.blog.hu/api/trackback/id/tr231582477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sebcsaba 2009.12.08. 11:20:53

Szerintem tévúton jársz. Ez a szakma pont olyan, mint minden más, előrejelzések és hasonlók készítésével foglalkozó. Például a meteorológus. Csak ott - hála az egzaktabb tudománynak, amire épül - nem ezeket a szavakat használják, hanem a "várható", "túlnyomóan" és a "lehet számítani" kifejezéseket. És persze pont annyi a hitelességük és pont annyira kell komolyan venni őket.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.12.08. 11:31:20

@sebcsaba: lehet, hogy igazad van. A meteorológus azért kicsit más. Ahogy mondod is egzaktabb, illetve ott vannak olyan adatok amelyre hivatkozva meg lehet hozni az előrejelzést. A politika elemzése szerintem merőben más. Pl. honnan tudja bármelyik elemző, hogy pl. az mszp-s kongresszus nem e változtat mesterházy miniszerelnöki jelölésén. Sehonnan. Feltételezni lehet. Vagy változtat, vagy nem. Ez nem elemzés, ez szerencsejáték.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.12.08. 12:09:41

Nekem a kedvenceim a forint/euró árfolyam előrejelzések. Ott rövidtávon szinte mindig pont az ellenkezője jön be annak, amit a nagytudású elemző jósol. Valamikor írtam is róla posztot:
tudtad.blog.hu/2009/07/07/legyel_elemzo_nagy_penzert_1
tudtad.blog.hu/2009/07/08/legyel_elemzo_nagy_penzert_2

Veronikamama 2009.12.08. 12:37:56

Előreláthatólag a világgazdasági válság végét megjósolni nem tudja a politikus sem és az elemzősem, de várhatóan egyre több ember lesz munkanélküli és döglik meg éhen, az állását, lakását, egzisztenciáját elveszitve, végülis bizonyos köröknek ez volt a vélja. Háború ez, csak másképpen, igy lehet emberiséget pusztitani. A javak megmaradnak, csak a mocskos bankárok kezére jut.

talánegyszer 2009.12.08. 18:48:15

@Veronikamama: Igazad van! Tovább kéne még gondolni amit elkezdtél.

süti beállítások módosítása