Ismét készült egy felmérés, melyben a politikusok ismertségét és népszerűségét vizsgálták. A felmérést 1500 fő megkérdezésével végezték. Az, hogy miért ilyen népszerűek, illetve népszerűtlenek ezek a politikusok, csak találgatni lehet. A felsorolás a népszerűség figyelembe vétele mellett történt.
Orbán Viktor: Viktor azon kívül, hogy már a kormányzásra és a hatalomátvételre készül, meghódítja a „Ma reggel” című tévéműsort, illetve ha ő lesz Magyarország istencsászára, elszámoltatást ígér. Népszerűségét is bizonyára ennek köszönheti.
Sólyom László: alias Laci bá. Népszerűségének minden bizonnyal az lehet az oka, hogy ő a köztársasági elnök. Róla egyebet nem tudok mondani.
Navracsics Tibor: Nem MSZP-s, a népnek ennyi elég.
Szili Katalin: Nem lett pécsi polgármester. Népszerűségét nagyrészt ennek köszönheti, hiszen ha Páva helyett Szili kerül Pécs élére, neki kellett volna elfoglalnia a vízművet.
Gráf József: földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Azoknak a magyar gazdáknak a nagy kedvence, akik időben megkapták a földalapú támogatást. Nem lehetnek túlságosan sokan, hiszen Gráf úr az 5. legnépszerűbb magyar politikus.
Semjén Zsolt: Orbán Viktor jobb keze. Az amelyikkel valószínűleg a seggét is törli. De ez nem biztos.
Kövér László: Csak és kizárólag ápolt bajuszának köszönheti a népszerűségét. Gondoljatok bele, ha nem lenne ilyen tekintélyes bajsza Kövérnek, emlékezne rá valaki?
Vona Gábor: Erős középmezőnybeli játékos, reménykedjünk, hogy soha nem kerül az élmezőnybe.
Szekeres Imre: Ha nem bukik meg matekból, talán ő lenne a lista második helyén. Azonban megbukott.
Mesterházy Attila: a csillag születik elődöntőse. Opcióként az mszp miniszterelnök jelöltje. Értelmesnek tűnik, csak rosszkor volt rossz helyen.
Dávid Ibolya: Ha már csak meghallja azt, hogy „öt százalék”, máris bizsereg neki ott lent. Természetesen népszerűségét nem ennek köszönheti, hanem az októberi playboy-nak.
Kiss Péter
Lendvai Ildikó: tulajdonképpen ma az mszp egyenlő Lendvaival. Meglehet, hogy éppen azért tartanak ott, ahol.
Herényi Károly: Akik szerint Dávid Ibolya népszerű, azok szerint Herényi is :)
Molnár Csaba: na ő egy bazi nagy fake!
Bajnai Gordon: népszerűtlenségének fő oka talán az lehet, hogy ő a fidesz kampányarca.
Hiller István: lüke, lüke, de legalább jól áll neki.
Retkes Attila: a volt szdsz-esek talán még látnak benne némi fantáziát.
Demszky Gábor: Csodálom, hogy ő még bármilyen népszerűségi listára felfér. 4-es metró megvan?
Draskovics Tibor: Ő még él? Akkor Magyarok nyilai.
Gyurcsány Ferenc: lásd Demszky Gábor. Egyébként minden felmérésnek van hiba százaléka. Jelen esetben ez Ferenc.
Kóka János: a volt szdsz-esek már nem látnak benne fantáziát. Utolsó!
Lehet javasolni. Ki hiányzik a listáról? Kit kire cserélnétek?
Az éjszaka folyamán Lettországban, Mazsalaca városka közelében becsapódott egy meteorit. Legalábbis a hivatalos hírek szerint ez történt. Sokan vannak azonban, akik úgy gondolják, hogy ez is csak egy megrendezett történet, mint annak idején az emberi kéz által alkotott „gabonakörök”. Mit gondoltok fake, vagy valóság? A döntés megkönnyítése érdekében itt van egy videó, amely a 15 méter széles krátert örökíti meg.
Valahogy Magyarországon az elmúlt években az volt a jellemző tendencia, hogy mindig olyan dolgokat tett a kormány, amivel elsősorban a városlakók életét könnyítette meg, a vidéken élőkre meg nagyívben tett rá. Persze ezen lehet vitatkozni, de hadd mondjam el miért gondolom így.
Biztosan mindenki hallotta már, hogy januártól csökkentené az MSZP a távhő áfáját. 20 százalékról 18-ra módosulna a fizetendő adó. Ez jó dolog, főleg annak, aki a távhő segítségével fűti a kecót. Illetve a kormányzó pártnak is hozhat némi plusz szavazatot. A vidéken lakók életét – vidék alatt értsd falu, kisváros - azonban nem különösebben könnyíti a tervezett adómódosítás.
A másik példa, a panelprogram. Azok akik részt vesznek benne, szinte bagóért ki tudják cseréltetni az ablakokat, radiátorokat, valamint a lakás szigetelése is potom pénzért megoldható. A vidéken élők – értsd kertes háztulajdonosok – természetesen ebből is jól kimaradnak.
Ha a vidéken élő ember azt venné a fejébe, hogy megpróbálja csökkenteni a fűtési költségeket, azt leginkább a saját pénztárcája terhére teheti meg, mert támogatás nem igazán akad. Akarom mondani, van egy lehetőség, ez pedig a NEP, a Nemzeti Energiatakarékossági Program. Tavaly szinte egész évben lehetett pályázni fűtéskorszerűsítésre, nem úgy mint idén. Elég furcsa volt ugyanis az idei NEP. A kiírás augusztus elsején jelent meg, és a pályázat már augusztus 31.-én le is zárult. Elfogyott a pénz. Kicsit furcsállom, hogy tavaly majdnem egész évben lehetőséget biztosított a fűtéskorszerűsítésre, idén pedig egy hónap alatt lezárult. Egyébként nem hiszem, hogy az augusztusi hónap az, amikor leginkább fűtéskorszerűsítéssel bíbelődnénk, hiszen legtöbben ekkor mennek nyári szabadságra, illetve nyaralni. Lehet, hogy rémeket látok, de valahogy úgy érzem, hogy vagy nem is volt pénz, vagy egyéb mutyi van a dologban. Ismétlem, lehet hogy rémeket látok.
A Ferencváros futballcsapata látványosan szenved ebben a szezonban, jelenleg egy pont híján nincsenek a kieső helyen, a drukkerek tiltakoznak, a régi játékosok szerint a szakmai munka finoman szólva nem üti meg a szintet, az idegenlégiósok nagyképűek (mire?) - látszik, hogy gáz van. Mindez érdekes egy olyan klubnál, ahová egy angol milliárdos tolja a pénzt, s költésgvetésük (állítólag) meghaladja az összes magyar csapatét, még a Debrecent is beleértve. Ezt sikerült összehozni abból a nagy pénzből; olyan gyenge játékosállományt és olyan gyenge edzőt, melyet már a szurkolók is a fenébe küldenek. Hogyan?
Nem szeretnék komoly elemzést írni erről, hogy mennyire is becsülték le az angolok a magyar NB1-et, meg hogy most valójában ingatlanüzletet akarnak, vagy BL-ben szereplő csapatot, de egy érdekes dolgora rávilágítanám a figyelmet: ki a Fradi sportigazgatója? Berki Krisztián. S ki ő, mit kell róla tudni?
Berki az ftc.hu szerint 29 éves, s volt már klubigazgató, a Fradi igazgatóságának elnöke, sőt, az FTC Zrt vezérigazgazója is. Ezek azért igen magas pozíciók, ilyen magasra ritkán jutnak emberek. Lássuk, milyen végzettsége is van Berkinek? Érettségi. Hm. S milyen nyelveket beszél ebben az angol tulajdonú cégben? Magyar. Hm. Talán a Fradit megelőző tapasztalatai alapján került ilyen magas pozícióba? Nem igazán, a Fradi előtt futballista volt, meglehetősen középszerű. Szóval még szakmai előélete sem volt.
Akkor mégis ki ő? Magasan képzett diplomások, szakemberek nem találnak munkát manapság, a patinás Ferencvárost meg érettségizett, nyelveket nem beszélő, szakmai előélettel nem rendelkező ember vezeti - mint az eredmények mutatják, meglehetősen rosszul. Milyen sógor-koma viszony alapján került ő ebbe a magas pozícióba, s mi alapján van még mindig ott?
Ez a példa amúgy remekül mutatja a magyar munkaerőpiacot - a csókosoké a világ, a tudás nem számít. A cégek és a magyar gazdaság pedig beledöglenek. Vajon mikor lesz már vége ennek az igen káros szemléletnek?
Milliárdos bírságokat is kiszabhat az új, antikorrupciós hivatal a kormány javaslata alapján – derült ki a szaktárca államtitkárának tájékoztatóján Budapesten vasárnap. A törvényjavaslat parlamenti elfogadása esetén jövő március 1-jétől működő Közérdekvédelmi és Közbeszerzési Hivatal akár a korrupcióval szerzett tisztességtelen előny kétszeresét is kiszabhatja bírságként – mondta Avarkeszi Dezső.
Fél órával ezelőtt, véletlenül rákattintottam egy parlamenti felszólalás bejátszására. Oda kellett figyelnem a fülsértő orgánumra. Bár sejtettem ki a hang tulajdonosa biztosra akartam menni. Lendvai Ildikó felhevülten, felpörögve olvasta a FIDESZ fejére a csúnyaságokat. A szövegre nem is figyeltem, nem volt kedvem. A tekintetemet viszont nem tudtam levenni L. Ildikó kezeiről. Remegett! A keze is és a papír is, de nagyon. Kérdések kavarogtak a fejemben, de nem jutottam el a válaszig. Kérem tehát, segítsetek. Kérdésem: miért remeg Lendvai Ildikó hangja, keze, ha ha az ellenzéket szapulja és pártja érdemeit sorolja?
Mint az látható is (legalábbis reméljük), új ruhát kapott a blog. Bizonyára lesz akinek tetszik és persze olyan is akinek nem. A véleményeteket elmondhatjátok komment formájában, és amennyiben építő jellegű kritikákat kapunk, csiszolgatunk még a sablonon. Kérünk benneteket, hogy jelezzétek azt is, ha valami technikai probléma adódna. Ez könnyen előfordulhat, mivel tulajdonképpen nem értünk a sablonkészítéshez. A megosztások funkciót kibővítettük egy „iwiw” ikonnal is, így ha tetszik amit irkálunk, mostantól megoszthatjátok iwiwes ismerőseitekkel is.
Kern anyukás monológja a rádiókabaré egyik legnagyszerűbb sorozata volt.Ez a darab 1995-ben készült, s a szilveszteri rádiókabaréban jelent meg. Egy szóval tudnám jellemezni: zseniális! A jelenetet már csak azért is érdemes meghallgatni, mert megtudhatjátok belőle, miért építetik a szocialisták a kapitalizmust... :-)
Most nézem csak, új funkció van a blog adminisztrációs felületén: meg lehet adni a "kommentekben tiltott szavak" listáját, s akkor ezek nem jelennek meg. Akkor most egy gyors közvéleménykutatást tartanék: mely szavak legyenek ezek? :-)
Kedden, életének 83. évében lehunyt Dargay Attila, akinek egy rakat rajzfilmet köszönhetünk; nem túlzás, több nemzedék nőtt fel a meséin. A hírről csütörtökön értesült a sajtó, hiába, kedden-szerdán fontosabb témák voltak, mint például:
- Valami István Dani technikai malőr miatt beszólt olyan celebeknek, akikről - szégyen, nem szégyen - nem tudom, kicsodák. Egyedül Király Lindát ismerem a Himnusza miatt.
- Megtudhattuk, hogy Kovinak "bejött" Geronazzo Maria szája,
- Mónika saját bevallása szerint már kétszer is félrelépett,
- Gesztesi félmilliót kapott a Hal a tortán-ért,
- Dobó Kata most éppen nem akart vetkőzni a Playboynak,
- Kozsó mamája kórházba megy.
Nyugodjatok meg, ha Schobert Norbinak influenzája lesz, azonnal értesülünk róla, amint kilép az orvos ajtaján. De ha 'Beja asszony' vesz egy kutyát, arról is. Mert ők celebek, rájuk figyel a sajtó.
Szegény Dargay Attila nem volt celeb, rá nem figyeltek. Így ha a nem jelenti be a Magyar Filmművészek Szövetsége a halálhírét, tán még most sem tudjuk.
Szégyellje magát a celebsajtó, hogy ilyen emberek iránt nem érdeklődik!
Mikor anno a rendszerváltás idején elkezdték tanítani a nemzetközi „tananyagot” (például nyugati közgazdaságtant a marxizmus helyett), sokan mondták, hogy ez nagyon szép, de nem fog működni a magyar viszonyok között, s a mai helyzetet elnézve úgy tűnik, igazuk is van. Ennek van egy elég csúnya következménye: mindenáron saját megoldást akarunk kitalálni a nemzetközi tapasztalatok helyett, s ebből olyan szörnyszülöttek jöttek létre, mint például hogy kevés dolgozó fizet rengeteg adót, de említhetném az elkúrást is. Tehát megtanuljuk, hogyan kellene csinálni, de rosszul csináljuk. Mondhatnám, a magyar politikai-közéleti elit olyan, mint egy hibbant orvos: remekül diagnosztizál, aztán meg rosszul gyógyít. Még rosszabb, mikor csak diagnosztizálunk, aztán meg nem is kívánunk gyógyítani. Tudjátok, mennyi helyen utol lehet ezt érni a magyar gondolkozásmódban? Hozok is rá két példát:
Ha Magyarország nem akar végleg leszakadni, ha nem akarja, hogy az utolsó helyeken álljon a legtöbb gazdasági mutatót tekintve Európában, és tisztességes versenyt szeretne, akkor most gyökeresen át kell alakítania a költségvetési rendszerét - mondta az [origo]-nak Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója.
Olvassátok végig az egészet. Igaza van Oszkónak? Igen. S azt teszi, amit itt leírt gyógymódnak? Leálltak a presztízsberuházások, csökkent az állam szerepe, lett valami az 1100 milliárdos adó- és járulékcsökkentésből? NEM! Pedig ő a pénzügyminiszter, ki más csinálhatná ezt meg, ha nem ő?
Másik példám a „cigánykérdésről” szól A hvg.hu elindított egy fórumot, mely ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, s ide nagyon okos emberek fognak írni. Lássuk az első írást:
Egyetlen kultúrától sem várható el, hogy azonnal és hiánytalanul alkalmazkodjék egy általa nem ismert környezethez, szokásrendhez, törvényekhez. Időre van szükség, türelemre, és arra, hogy mindkét fél akarja a megoldást. De hogy idáig hogyan juthatunk el? A mai viszonyokat látva nehezen. Okos és higgadt párbeszédre, párbeszédekre van szükség. Nem egyre, sokra. Másképpen nem megy. - Romano Rácz Sándor írása
Ezt is érdemes elolvasni, érdekes írás. A szerző a társadalmi párbeszédet erőlteti. Csak éppen előrébb vagyunk ezzel? Mert azt mondom, hogy oké, beszélgessünk, ha beszélgetni akarunk, de ettől jobb lesz akármi is?
Szóval a diagnózis megvan, már csak a gyógymódot kellene megtalálni rá. Erre a szerintünk itt nem működő nyugati módszereknek megvan a sablonja: a „mikihomihomi” módszerről biztosan hallott már az, aki multinál dolgozik: ez azt jelenti, hogy egy problémát hogyan kívánunk megoldani. Pontosabban: mit, ki, hol, mikor, hogyan, miért. Nálunk pont ez marad el – mindig. Azt mondom: Oszkónak igaza van! Csökkentsük az adókat, lépjen visszább az állam! És most akkor kérem a konkrét intézkedéseket, melyek segítségével ezt elérhetjük! Igaza van Romano Rácz Sándornak, a romakérdés rendkívül komplex, megoldása nem egyszerű – akkor kérném a konkrét elképzeléseket, hogyan lesz munkája a romáknak, s mi garantálja, hogy be is fog oda járni? Mondom, konkrét lépéseket várok, nem holmi ködös filozófiai elmélkedéseket.
Mert mi konkrétan ülünk a kakiban, nem csak elméletben.
Olvastátok az Index cikkjét a rádiófrekvenciáról szóló versenyről? Tudjátok, lejár a Sláger és a Danubius szerződése, s a két frekvenciára új pályázatot írtak ki.
A jelentkezők (zárójelben a tulajdonosok):
Sláger Rádió (Emmis csoport)
Danubius Rádió (EBRD)
Lánchíd Rádió (Advenio)
FM1 (Econet)
2 frekvencia, 4 jelentkező. A jelentkezők elkezdtek lobbizni.
- Az EBRD alelnöki posztot ajánl a bankban Veres Jánosnak.
- Az Emmis az amerikai kongresszuson keresztül lobbizik
- FM1: kihátrált az egyik befektető, így nincs pénz, de az árbevételük 50%-át ajánlják fel koncessziós díjként - ez mondjuk kijátszható egy hasonló érdekeltségú cég közbeiktatásával, akinek az FM1 eladja a reklámidőt piti pénzért, az meg továbbértékesíti nagy pénzért
- Lánchíd: nekik nem kell lobbizni, ott van mögöttük a Fidesz.
Várható eredmény:
Lánchíd nyer a Fidesz miatt, FM1 nyer a koncessziós % miatt (senkit nem érdekel, hogy ki lehet játszani), mellékesen az MSZP remekül tudná pártfinanszírozásra használni (lásd a cikket). Tehát a politikai háttéralku megszületik, örül a Fidesz, örül az MSZP, mindenki boldog.
Ja, hogy hol marad a címben emlegetett szakmaiság és kultúra, meg hogy mi jó a hallgatónak? Ott, ahová a politika tenni szokta: háttérben. Várhatóan a háttéralkuk, a lobbik és a kerülőutak nyernek. Megint.
Végem van. Ismét önostorozásba kezdtem, és rákattintottam a kapcsolat.hu-ra. Tudjátok, a Gyurcsány blog. És Feri főz. Menten besz.rok. Mostanában már nem politizál, hanem főz. Kész Stahl Judit lesz ebből az emberből, higgyétek el.
Vélemények tudományról, élővilágról, emberekről, szexről, politikáról, közéletről. Hírek, történetek, amelyek célja a szórakoztatás, és az sem baj, ha néha gondolatébresztésre sarkallják az olvasót! (tovább)
:
jó lesz ide a kettes is :) (2020.09.01. 22:06)Kotonos úr
BlaMachine85:
A prófeta szólt belőled a hús áremeléssel kapcsolatban. Ha egészségesen tartott állatok húsát akar... (2020.07.21. 00:23)A disznónak a szobában a helye!
Ezt mondtátok legutóbb...