Szerettek tippelni? :-)
Most január másodika van, és őszintén szólva a fene tudja, hogy mi fog történni ebben az évben, de sejtéseink azért vannak. Arra kérlek benneteket, hogy próbáljátok megválaszolni/megtippelni a következő kérdéseket, aztán majd év végén visszatérünk rá, hogyan sikerült! :-) Tárgyi nyereményt sajnos nem tudunk felajánlani, de aki a legjobban tippel, igény esetén beajánljuk a Szilvássy-féle kormányzati tanácsadó jósdába :-) A válaszokat a kommentekben kérjük, és a tippelési határidő 2010. január 20!
Ki lesz az év végén a miniszterelnöki hivatal vezetője?
Hány százalékot ér el az SZDSZ a 2010-es országgyűlési választásokon?
Melyik ország nyeri a 2010-es futball világbajnokságot?
Hány forintba fog kerülni egy liter benzin (a legolcsóbb fajta) 2010. december 28-án a MOL-nál?
Hányszor szólal fel a magyar országgyűlésben Gyurcsány Ferenc 2010-ben?
Ki lesz az év végén Budapest főpolgármestere?
Hány fok lesz Budapesten 2010. december 24-én?
Melyik napon szavazza meg az országgyűlés a 2011-es költségvetést?
A Zanzibár, a Hooligans, Deák Bill Gyula és az Edda hány lemezt ad ki 2010-ben összesen?
Bónuszkérdés: hány poszt fog megjelenni a Tudtadon 2010-ben? :-)
Hát akkor itt a szilveszter, nemsokára visszaszámolunk; én meg itt állok, hogy mit írjak ennek kapcsán. A szilveszter nem egy „egyszerű” ünnep: egyrészt nem is munkaszüneti nap, mint például a karácsony, a húsvét, vagy a nemzeti ünnepek; másrészt viszont mégiscsak ünnep, „erősebb”, mint például az újév első napja. (Mellékesen a posztíró is dolgozik reggel hattól délig.) Szóval a szilveszter olyan „nem ünnep”, mely ünnep.
Kerestem dalt is a szilveszterhez. Nem könnyű. Ha azt mondom, január elseje, akkor egyértelműen az ABBA-tól Happy New Year. Ha azt mondom, karácsony, akkor egy komplett lemezt ki lehet adni a legjobb karácsonyi dalokból. Ha azt mondom, húsvét, akkor jönnek a gyerekdalok nyuszival és a tojásaival. De mit mondanátok, mi legyen a szilveszter hivatalos dala? Legyen ez a felejthetetlen Cserháti Zsuzsa és Charlie előadásában a Különös szilveszter! Ezzel a számmal kívánok minden kedves és kedvetlen olvasónknak nagyon boldog, sikerekben gazdag új esztendőt!
(Mielőtt nekiáll mindenki BUÉK-olni, jelzem, hogy az BÚÉK, mivel az úúúúj az hosszú úúúúú! :-)
Nemrég Slanger jegyzett egy posztot a petárdázásról, amire „érintettség” miatt eredetileg kommentet akartam írni, de aztán rájöttem, hogy annál cseppet hosszabb a mondandóm. Szögezzük le: egyrészt én is utálom a petárdákat sőt, azokat sem tudom megérteni, akik erre költik a pénzüket. Másrészt viszont azzal a „büszke” címmel rendelkezem, hogy a hiperek között az én osztályom is részt vett abban a kísérletben, ahol a petárdák árusítását tesztelték a hipermarketekben. Erről szeretnék írni; akit érdekel, hogy mi hogyan működik a hiperben, érdekesnek fogja találni. Szóval elsőkézből származó információk csak itt, csak most, live, a Tudtadon!
Úgy öt éve felkeresett bennünket egy tűzijátékokkal foglalkozó cég, hogy szeretnének a parkolóban tűzijátékot árusítani. Annyit kértek, hogy adjunk nekik egy kis területet karácsony és szilveszter között, ők a többit intézik: lesz tűzszerész, saját kasszás, ki- és visszapakolnak, nekünk (hipereseknek) semmi dolgunk nem lenne vele. Ezért az egy hétért felajánlottak egy akkora összeget, amelyet az egyik legnagyobb világmulti szokott fizetni két hónapos főszezonos extra kihelyezésért. (Sok nulla volt benne, és mind a végén :-) És mindezt csak azért, hogy adjunk nekik egy kis helyet. A felsővezetés elutasította az ajánlatot – nem azért , mert ne kellett volna a lé, hanem mert nem ismerték a jogszabályi hátteret, meg nem akartak konfliktust a tűzoltósággal. Akkoriban még nem volt világosan szabályozva a kérdés.
Láss csodát, a következő évben szabályozva lett. A döntéshozók megfelelő szakmai fórumokat tanulmányozva hosszas szakmai vita során jutottak el odáig, hogy meghatározták a pirotechnikai eszközök hiperben való árusításának feltételeit. (Természetesen így történt; remélem, fel sem merült a kedves olvasóban, hogy az a sok nullát tartalmazó összeg egy befolyásos döntéshozó zsebébe került volna, aki keresztülnyomta a fogalmatlan testületen a döntést; ez Magyarországra nem jellemző!) Szóval a következőre jutottak: a tűzijátékot nem lehet bent a hiperben árulni (még jó; jól is néznénk ki, ha az eldobható poharak meg a konfettik között pár kölyök azzal szórakozna, hogyan lehet begyújtani a „hatlövetűt”), hanem csak kint a szabadban, külön konténerben, tűzszerész kiszolgálásával, és a konténer helyéről konzultálni kell a tűzoltósággal, az autópálya-felügyelettel vagy kivel (mert volt a közelben autópálya is), a rendőrséggel, az önkormányzattal; a Dalai Lámával és Overdose-zal szerencsére nem. Ha már így szerencsésen rendeződött a jogszabályi környezet, jött az utasítás a felsővezetés részéről: mi petárdát szeretnénk árulni!
Gondolom, veled is előfordult már, hogy szólt a főnököd, hogy te azt akarod, szóval tudod, ez mit jelent. Megtudtam, hogy akarom, szóval akkor lássunk neki. A beszerző és a biztonsági vezető elkezdte az egyeztetést és az engedélyeztetést, volt terepbejárás, azon nagyon kedves tűzoltók és önkormányzati vezetők kijelölték a konténer helyét, meg hogy mi hány méter. Nekem kellett megoldani a rendelést – erre a cég küldött listát, hogy miből mennyit -, beállítanom az árakat – erre is küldtek ajánlatot, el is fogadtam -, valamint megszervezni a kasszázást. Ez utóbbit úgy oldottuk meg, hogy a konténernél a vevő kiválasztotta, mit akar venni, elbandukolt a kb. 20 méterre lévő pénztáros bódéhoz, ott kifizette, a blokkal visszabattyogott a konténerhez, ahol a blokk ellenében a tűzszerész kiadta neki, majd imádkozott, hogy a kedves vásárló ne vágja az első kocsi alá a petárdát. Szóval vártuk a nagy napot, a kezdetet. Hát, az tényleg nagy nap volt.
Ugyanis a cég szépen lepakolta a konténert a kijelölt helyen, mindenki elfoglalta pozícióit, s kezdődött az árusítás. Aztán egyszer csak jöttek az autópálya-felügyelettől, hogy szerintük a konténer túl közel van az autópályához (volt vagy 400 méter...), és nem érdekli őket a tűzoltóság véleménye, rakjuk arrébb. Arrébbraktuk. Erre jött a tűzoltóság, hogy ez meg túl közel van az áruházhoz, nem érdekli őket az autópályások véleménye, rakjuk vissza. Visszaraktuk. Ekkor kijött a biztonsági vezető, hogy a rendőrség szerint a konténer túl közel van a parkoló autókhoz, ezért rakjuk arrébb. Szóval jól elvoltunk így pár órát, mikor végre megszületett a kompromisszum, hogy hová tegyük a konténert. Az meg túl messze volt a pénztártól, de mit bántam már!
Maga a termékválaszték elég nagy volt, a legolcsóbb valami süvítő izé volt, 12 darab került 199 ft-ba (akkor), amit ha beüzemeltél, egy kis süvítő hangot adott, amit, ha jó füled volt, akár meg is hallhattál (két l!). A legdrágább meg egy többrakétás valami, ami komplett minitűzijátékot produkált, de ez már valahol tízezer körül lehetett. Az árrésünk a termékeken a hiper átlagárrésének kb. ötszöröse volt (!), én meglehetősen drágállottam a dolgot, és figyelembe véve, hogy a kasszás bódét csak bolyongás után lehetett megtalálni, nem volt túl nagy bizodalmam a sikerességet illetően.
Nem húzom tovább: ezen pár nap alatt az emberek több pénzt költöttek pirotechnikai eszközökre, mint mondjuk tisztálkodási és higiéniai szerekre. Értsd: több petárdát adtunk el, mint szappant meg fogkrémet. Iszonyat árrésünk volt, nagyon jó mérleggel zártuk az egészet; a beszállító cég is kaszált, pedig nekik még a tűzszerészt is fizetni kellett, meg nem kevés pénzt az áruházaknak a lehetőségért. Erre volt pénze az embereknek...
(Utána még volt egy kis para, mert a cég január másodikán elpakolt, viszont nekünk még három napig vissza kellett venni a fel nem használt tűzijátékot. Felmerült a kérdés, hogy hol helyezzük el ezeket, mert az áruházon belül a vevőszolgálaton mégsem hagyhattuk két pelenka meg egy rossz hajszárító között? Persze a felsővezetés a problémafelvetésre leüzente, hogy „oldjuk meg”, de szerencsére az élet oldotta meg: egy darabot nem hoztak vissza abból a rengeteg eladott pirotechnikai eszközből.)
Nem tudom, ki hány éves, és ki hogyan emlékszik a régi szilveszteri programokra-műsorokra, de számomra nemcsak közhely „a tavalyi műsor jobb volt!”, hanem tényleg így gondolom. Aki fiatalabb, el sem tudja képzelni, mennyire más volt régen a szilveszteri tévéműsor – nem ez a mostani előre felvett „konzervműsor” volt az Irigy Hónaljmiriggyel, hanem élő kiszámíthatatlan közvetítés, jó kabarékkal, a nézőt bevonó játékokkal. Egy kicsit nosztalgiázni szeretnék; ne kérdezzétek melyik évben voltak ezek, mert úgysem emlékszem...
… volt anno egy vetélkedő, ahol párok indulhattak. Karácsony után kezdődött, az elején sima műveltségi vetélkedő volt, ahol szűkítették a versenyzők számát, majd szilveszterhez közeledve egyre bonyolultabb feladatok jöttek. Szilveszterkor volt a csúcs, akkor már a városban is kellett rohangálni a megoldásokhoz :-) Persze élőben. Aztán 1989-ben (?) volt az az akció, hogy gyűjtsünk össze tárgyakat, melyek arra az évre jellemzőek, ezeket elássák egy konténerben, hogy tíz év múlva kiássák, és lehessen rajta nosztalgiázni. Érdekes volt figyelni az embereket, mivel magyarázzák a tárgyak kapcsolatát azon évekkel. Volt egy munkásember, aki például zsíros kenyeret akart elásatni, hogy azt adták egy szobor kezébe.) Mi lett azzal a konténerrel, megvan-e még? Aztán emlékszem egy szilveszterre, ahol híres színészek és közszereplők játszottak Ki nevet a végén társasjátékot, de úgy, hogy ők voltak a bábuk. Voltak jó poénok, mikor ki kellett ütni valakit :-) De az a műsor is tetszett, amikor Antal Imre fellapozta a telefonkönyvet, s meghívott pár névrokont a műsorába, és velük beszélgetett. Aztán ott voltak az élő telefonos játékok, Torpedó (ez azt hiszem Palikkal meg Héder Barnával), meg Super Mario Dévényi Tiborral. A vetélkedők szilveszteri kiadást adtak, általában híres emberekkel. (Tényleg, vannak ma még vetélkedők?) Na, és sokat kapcsolták élőben a különböző nagyvárosok utcáit, és lehetett látni, hol hogyan mulatnak. Érdekes, izgalmas, interaktív volt, na! A kabaréról most ne is beszéljünk...
… és mi van ma? Van egy ünnepi híradó, utána benyomnak egy hatszor ismételt filmet, utána pedig vagy még egyet, vagy pedig lehet nézni az Irigy Hónaljmirigy-szintű előre felvett konzervműsorokat. Eltűnt az élő műsor varázsa, tudja mindenki, hogy túl nagy meglepetés nem várható benne. Éjfél után a szokásos koreográfia letudása után pedig jön a sokadik humorosnak szánt film, vagy egy klippválogatás, hogy „mulassunk!” Nem is tudom, van-e, aki tévére diszkózik.
Szóval én „szilveszteri otthonülőként” (vagyunk pár millióan, ne tessék bennünket lebecsülni!) tényleg visszasírom a régi szilvesztereket, a maguk bájával, eredetiségével, élő műsoraival. És nagyon sajnálom, hogy a televíziók gyakorlatilag egy egyszerű hétköznap estét csináltak belőle, ahol cseppet több a humoros film, mint más napokon – de más különlegesség nincs benne. Kíváncsi vagyok; csak én látom így, vagy más is...
Vigyázat! Összeesküvés-elmélet következik!
Azt biztosan hallottátok, hogy idén a FED elnöke lett az év embere a Times szerint, név szerint Ben Shalom Bernake (a középső nevét nem azért írom így, mert antiszemita lennék; tény, ez a neve), azért, mert intézkedéseivel hozzájárult ahhoz, hogy minél hamarabb kimásszunk a világgazdasági válságból. Mármint nem mi, hanem az USA.
Lássuk csak, mi is volt ez a nevezetes módszer, melyet sok ország bevetett. Szóval: tavaly elkezdtek sírni a pénzintézetek (bankok, befektetési alapok, stb.), hogy baj van, túl sok hitelt osztottak túl sok olyan embernek, akinek nem kellett volna, s most kéne némi lé, mert különben bankcsőd, a betétesek elvesztik pénzüket, összeomlik az egész pénzügyi rendszer, a civilizáció, stb. Az államok vezetői vakarták a fejüket, és pénzt adtak ezeknek – jobb esetben kölcsön, alacsony kamatra, rosszabb esetben tulajdonrészt szereztek a kölcsön fejében (aztán majd később privatizálják, némi veszteséggel, lehet, hogy pont a korábbi tulajdonosnak). Erre megnőtt az országok eladósodottsága, s ezt le kellett fedezni – hogy ez hogyan történt technikailag, kölcsönt vettek fel, vagy állampapírt bocsátottak ki, lényegtelen. No, és ki jegyezte le ezen kötvényeket? A pénzintézetek (meg a kis sárgák Távol-Keleten illetve a fejkendősök Közel-Keleten, de azért az USA és az EU a világ feje – míg azok ottan el nem zárják az olajat).
És akkor most vonjunk mérleget! A pénzintézetek kis kamatra kaptak pénzt a kormányoktól, amiből lejegyezték ezek adósságát kissé nagyobb kamattal – az a cseppnyi kamatkülönbség milliós-százmilliós nagyságrendben már jól mutat (persze dollárról meg euróról beszélünk). Tessék csak megnézni a bankok idei profitjelentéseit! (Profitjelentések? Győzelmi jelentések!) Az országok eladósodottsága jelentősen megnőtt, a pénzügyminiszterek feje meg főhet, hogy ezt hogyan fogják csökkenteni, visszafizetni. Illetve dehogy fő – majd szokás szerint megteszik ezt a kedves adófizetők, egy-egy megszorító intézkedés hatására.
Azért nem semmi, hogy (megint) azok jártak a legjobban, akik miatt a válság bekövetkezett.
Az elmúlt hét lúzere Farkas Péter lett, mert a rendőrségnek egy év után sikerült elfognia. Gratulálunk!
Pedig Farkas Péter valaha ünnepelt sztár volt; biztos mindenkinek megvan a kép, mikor az 1992-es barcelonai olimpián beleharap az aranyérembe a dobogón, és megállapítja, hogy igazi. Egy ország szerette őt, és tekintett rá úgy, hogy igen, ő is egy egyszerű, természetes ember, nem pedig egy nagyképű sztár. Ezzel sok mindent lehetett volna kezdeni.
Na igen, csak akkoriban még nem voltak celebtévék (bocsánat, kereskedelmi csatornák), akik alkalmazhatták volna riporternek, beszélgetős műsorvezetőnek, Barátok Köztben Hoffer Eszter szeretőjének (vagy hogy trendibbek legyünk, Hoffer Misi-szerető is lehetett volna), kukkolóshow-szereplőnek, ahol egy ország nézte volna, hogyan dug meg egy másodosztályú kurvát, vagy legrosszabb esetben a „Celeb vagyok, húgyozz le!” című műsor állandó kellékének. Szóval ott állt szegény Péterünk, gyorsan múló hírnevével, meg a későbbiekben nem olyan rossz összegű olimpiai bajnoki életjáradékával.
Mit csinál ilyenkor egy normális ember? Mivel több siker már nincs benne, a meglévőt kamatoztatja. Vállalkozást nyit, például éttermet, tanácsadó irodát, vagy akármit, ahol az ő nevének marketingértéke van, esetleg kitanul edzőnek, és a jövő tehetségeit készíti fel – mondjuk ezért nem sok pénzt kap, de a járadék mellett nem jön rosszul. Vagy egyszerűen elmegy dolgozni, éli a hétköznapi emberek életét, és elmosolyodik, ha felismerik az utcán. Farkas Péternek azonban nem volt megfelelő ez az életpálya, inkább füvet termesztett, csak éppen nem olyat, amilyet lehetett volna. Elkapták, előadott egy meglehetősen bugyuta védekezést, elítélték. Igaz, közben szépen kisétált a tárgyalásról, és meg sem állt egy távol-keleti országig.
Nos, akkor legalább itt kellett volna nyugton maradnia. Thaiföldön egész jól meg lehet élni (ezt mesélik), kicsit zajos, de azért kellemes éghajlatú ország, esetleg az ember elmehet dolgozni is mellette, jobb esetben meg a marihuánatermesztésből szerzett jövedelemből lógathatná a lábát egy függőágyban, miközben egy kellemesen barnult kókuszdiónyi méretű mellekkel rendelkező helyi lakos hozná ki neki a koktélt (lehetőleg nő). De nem, neki mindenáron találkoznia kellett a magyar csajával. (Őt miért nem vitte ki magával? Vagy lehet, hogy ő nem nézte volna jó szemmel a kellemesen barnult, kókuszdiónyi méretű mellekkel rendelkező helyi lakost?) Szóval visszajött az Unión belülre, elfogták, most már b....ja, csak éppen nem azt, akit akart. Pech. Így jár az, aki a feje helyett a farka után megy – a híres mondás szerint.
Most mindenesetre pár évig vasrács mögött lesz, azt meg hibába harapja, abban a foga marad benne. Kókuszdiót meg egy darabig nem fog látni. Érdemes volt, Péter?
Véget ért a karácsony. Rendben, még előttünk a szilveszter, ami sokaknak nagy ünnep, számomra azonban egyáltalán nem – egyrészt nem szeretem az ilyen „hú, ma jól érezzük magunkat, mert ma ez van előírva” típusú ünnepeket, másrészt ilyenkor véget ér a „varázslatos” december, és elkezdjük a sötét, hideg januárt-februárt, ami két annyira jellegtelen (és hideg) hónap, hogy csak na. Maga az újév azt jelzi, hogy „na, akkor most vissza a szürke hétköznapokba”.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én a karácsonyban nem is annyira magát az ünnepet, hanem az azt megelőző időszakot szeretem. Decemberben ugyanis az emberek kidíszítik a házakat, beindul az élet a városokban, sokan vannak az utcán, a kirakatok is szebben néznek ki, az utcákon karácsonyi kórus énekel; valahogy méltóságteljessé válik az egész. Pláne ha a hó is esik. A televíziókban elkezdik a felvezetést az ünnepre, kicsit háttérbe szorulnak az akciófilmek, és helyettük karácsonyi-családi filmeket játszanak. Az emberek viselkedésén is észre lehet ezt venni – na, nem a hiperekben, ahol a szokásosnál jobban tapossák egymást, hanem úgy általában – valahogy őszintébbnek tűnik a másik üdvözlése, valahogy többet beszélgetnek ismerőseikkel, a főnök is egyre többet mosolyog, és valahogy többet kerül elő a „bocsánat” szó. A dolgozók is tudják, hogy nemsokára vége a hajtásnak, és lesz egy pár napos ünnepi szünet, sőt, sok helyen a két ünnep között be sem kell menni. Szóval egy kicsit el van varázsolva ez a hónap, az emberek, minden.
Maga az ünnep inkább a „punnyadás” ünnepe. Ilyenkor biztos, hogy többet eszik az ember, mint amúgy, ráadásul egy csomó egészségtelen dolgot, rengeteg édességet, és közben nézi a tévét, ahol megy a karácsonyi műsor (ez idén nem igazán volt meg), vagy elmegy rokonokat, ismerősöket látogatni (nekem sajnos messze laknak). A szenteste a legszebb, mikor délután bezárnak a boltok, kiürülnek az utcák, és olyan csendes lesz minden. Karácsony első napja ugyanezt viszi tovább; mivel ilyenkor nincs nyitva semmi, az emberek „kénytelenek” a szeretteikkel tölteni a napot. A második nap már inkább a készülődésé, a karácsonytól való búcsú napja. Hiába, erre az ünnepre több hetet készül az ember, mind lelkileg, mind a „tárgyi javak” megvásárlásával, így kell egy nap, amikor lezárjuk ezt a szép, pár hetes időszakot.
Most éppen a két ünnep közötti időszakot éljük. Ez a pár nap az emlékezésé, az év lezárásáé. A sajtó összefoglalja az év eseményeit, a munkahelyeken megköszönik mindenkinek az egész éves munkáját és kitartását, és sokan készülnek a szilveszteri nagy bulira. És reménykedünk, hogy szilveszterkor lesz min nevetni. Majd meglátjuk :-)
Mindjárt itt van a nap, amikor mindenkinek kötelező érvénnyel jól kell magát éreznie. Bulizni, inni, örülni hogy vége az évnek, és hogy jön a következő. A szilveszternek már már általános velejárója a tűzijáték, a petárda, és az egyéb hangkeltő eszközök . Jó móka a pirózás, pláne ha nem vágja ki az ember szemét a kínai technika. A baleseti sebészeten ugyanis nem lehet túl muris az újévet köszönteni. Egyébként december 28-31. között, legálisan lehet venni különböző pirotechnikai cuccokat, de a hagyományos petárdát idén is tilos használni. Tavaly is tiltották a petárdát, mégis mindenki azzal szórakozott, aminek a kutyák fenemód tudtak örülni. Azért elrettentésül itt van egy remek videó, mielőtt a gyereked kezébe adod az egyébként tiltott petárdát, hogy azzal ijessze meg a többi kölyköt.
Szerintem ez a legjobb Markos-Nádas kabaré. A kiskorú K. Erzsébet történetét ismerhetjük meg, akit végigdugott egy egész galeri. Óriási, kiválóan kidolgozott poénok, a szokásos Markos-Nádas féle előadásmód, fergeteges!
Mikor közeledik az év vége, sokan készítenek számvetést az év történéseiről. Megpróbálják összegyűjteni a sikereket, a kudarcokat, aztán esetleg valami konzekvenciát levonni. Nos, mivel a visszamenőleges számvetésnek igazából nem sok értelmét látom, megpróbálhatnánk inkább a jövőbe tekinteni.
.jpg)
Kedvenc karácsonyi számom következik, melyben nincs túl sok karácsony, hiszen békák és egyéb vízilények éneklik, na meg Paul McCartney, de hangulata mégis olyan ünnepi :-) Fogadjátok sok szeretettel a sok agyoismételt karácsonyi dal mellett! Gyerekeknek kötelező darab! :-)
Gyerekek a lottón lenne így ötösöm. Mert feltételezem, azt senki nem gondolta komolyan, hogy Magyarországon Torgyán József nélkül meg lehet tartani egy országgyűlési választást. Nos, jó hírem van, Torgyán doki - aki kifejezetten szereti eljátszani az udvari bolond szerepét – újra támad! Mondjuk, ha ezt szilveszterkor jelenti be, talán egy jót röhögtem volna a híren.
Most úgyis mindenki a karácsony lázában ég, kicsit beszéljünk ennek a hátteréről, meg hogy miről kellene szólnia!
Eleve, mit jelent az, hogy „karácsonyi láz?” Maga a karácsony önmagában véve egy elég ellentmondásos ünnep, s erről legkevésbé szegény Jézus tehet... Jézus valahol vallásalapító volt, ráépül a kereszténység az összes változatával együtt, így a karácsonynak – ami a hagyomány szerint Jézus születésének napja – keresztényi ünnepnek kellene lennie, és azoknak kellene ünnepelnie, akik vallásosak, s hisznek az egészben. Ehhez képest ünnepli az is, aki ateista. Másik érdekesség az, hogy egy csomó olyan dolgot teszünk ezen alkalomból, ami ellen Jézus magából kikelve üvöltözne – de erről majd később. Először nézzünk pár érdekességet a karácsonnyal kapcsolatban.
Miért pont december 25 Jézus születésnapja? A kora keresztények nem próbálták meghatározni ezt a napot, december 25 a későbbiekben, megegyezés alapján vált azzá, de pl. az ortodoxok már január hatodikán ünneplik. Az, hogy miért pont ez a nap lett a születésnap, nem nehéz kitalálni: a téli napforduló miatt, amit már régebben is ünnepeltek az emberek ki ilyen, ki olyan formában (Nap újjászületése, egyiptomiaknál Mithrász ünnepe, stb.) . De ennek nincs akkora jelentősége, tekintsük ezt a napot szimbolikusnak.
Érdekesebb kérdés a napkeleti bölcsek (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) esete, akiket a hagyomány szerint egy csillag vezetett Betlehembe, királyok voltak, és ajándékot is vittek: aranyat, tömjént és mirhát. Itt már eleve az is kérdéses, hogy hányan voltak (érdekesség, hogy semelyik korabeli forrás nem említi a számukat, ezt is később adták hozzá, a neveket meg pláne), de még érdekesebb, hogy egyáltalán királyok voltak-e vagy tudósok. Az ajándékok miatt (ez konkrétan említve van) királyokra tippelhetnénk, de itt a legenda logikailag igen nagyot bukik: mi lett az ajándékokkal? Nem tételezzük fel, hogy József és Mária eltékozolta vagy „elsikkasztotta” volna, de azt tudjuk, hogy Jézus nem éppen vagyonos családban nőtt fel, tehát ez az ajándékozás-dolog alighanem nem történt meg! Ennek egy igen nagy jelentősége van: ma az egész kereskedelem, az egész ateista világ karácsonyi hozzáállása ezen alapul, tehát mondhatnánk, hogy a „kételkedő” emberek az egész karácsonyból pont azt a részt tartják meg, ami a legvalószínűtlenebb! Jó, mi? (Tudtátok amúgy, hogy a háromkirályok ereklyéi – csontjai - megtalálhatók Kölnben?)
A betlehemi csillagról is elég sok elmélet született: van itt szó nóvarobbanásról, a Jupiter és a Szaturnusz együttállásáról, de még a Jupiter és a Vénusz együttállásáról is; a dolog érdekessége az, hogy ezek alapján Jézus születését i. e. 6-8-ra teszik. Aztán ott van a szerencsétlen fenyőfának a szerepe, aminek már végképp semmi köze Jézushoz; ez egy északi szokás volt, ugyanis az ott élő emberek szerint a fenyőfa elűzi a rossz szellemeket. Mindenesetre szép csendben ez a szokás elterjedt Európában, főleg a németek közvetítése során. A szokások alapján a mostani karácsonyi ünnep egy igazi univerzális ünnep: egy zsidó ember születését ünnepeljük a rómaiak és az egyiptomiak (és még sokan mások) ünnepének a napján, egy skandináv-alapú fenyővel.
Ünnepeljük... szegény Jézus sírna, ha látná, hogyan, s miket művelnek emberek az ő nevében. Jézus többek között a szeretetet, az önzetlenséget, a szerénységet és a megbocsátást tanította, és sokszor a szabad ég alatt prédikált a népnek, kötetlen formában. Ehhez képest álszentnek néznek ki a mai agyondíszített templomok, ahol a pap egy szigorúan követett liturgia keretein belül prédikál, ahol első sorban ülnek a „fontos emberek”, utána pedig a „pórnép”. (A történelemről, pl. a keresztes háborúkról, vagy az egyház egyéb „sötét ügyeiről” most ne is beszéljünk...) De ez nemcsak a katolikus egyházra vonatkozik, hanem pl. a Hit Gyülekezetére is, ahol az öltönyös urak és hölgyek elalélva hallgatják a beszédet – miközben jól tudod, hogy ugyanezek az emberek nem ismernek kíméletet az üzleti életben, és minden szívfájdalom nélkül kirúgják a háromgyerekes családapát, ha a „biznisz” úgy kívánja. Ebből az egész vallásból annyi maradt meg, hogy hetente egyszer a hívő ember elmegy az istentiszteletre, illetve ennek megfelelő formáira, a hét többi napján meg nagy ívben... szóval igen. A nem hívő emberekről ne beszéljünk, elvégre őket nem „kötelezi” semmi ezen tanítások megfogadására.
Pedig Jézus tanításai a mai világra is érvényesek, sőt, rendkívül hasznosak is lehetnének! Mondjuk a mértéktelenséget, illetve az abszolút önzetlenséget ma már nem lehet elvárni senkitől – ne is álmodozzunk olyanról, hogy Bill Gates szétosztja vagyonát a szegények között, illetve valamelyik „rocksztár” rájön, hogy egyszerre úgysem él tíz házban, ezért kilencet a hajléktalanoknak ajándékoz, s akkor most beszéljünk RÓLAD -, de ha betartanánk a „minimáltanítást”, azzal igen sokat lehetne javítani a földlakók életén. A „minimáltanítás” pedig nem más, mint a szeretet és a megbocsátás művészete. Ne bántsd felebarátodat, ne ölj, ne lopj, ne okozz másoknak kárt szándékosan! Most képzeljétek el, ha ezeket az igen egyszerű parancsokat mindenki betartaná a világon (a legtöbb ember amúgy be is tartja)! Nem lenne szükség például a rendőrség nagy részére, és fel lehetne számolni az erőszakszervezeteket, pl. hadsereg. Tudjátok, mi mennyiségű pénz szabadulna fel, amit akár az egészségügyre, az oktatásra, vagy a szegényekre lehetne fordítani? Csak Magyarországon többszázmilliárdos nagyságrendről beszélünk évente (!) – összehasonlításul az ingatlanadóból várhatóan befolyik 30 milliárd forint. És a további kényelmekről ne is beszéljünk, hogy nem kellene lelakatolni a biciklit, nem kellene riasztót rakni a kocsira, nyugodtan sétálhatnál sötétedés után is az utcán, stb. Közgazdasági szempontból Jézus egy olyan elméletet dolgozott ki, mely szerint az erőforrások átcsoportosításával, kevés áldozattal lehetne növelni az emberek jólétét! És mondom, ezt úgy, hogy a tanításainak csak egy töredékét tartjuk be... Érdekes, miközben a mai világban, mikor mindenki a „kiutat”, mindenki a jövőt kutatja, aközben egy 2000 éve élt ember már megmondta a frankót.
És szintén elgondolkodtató, hogy ezt azért nem merjük megtenni, mert nagy a bizalmatlanság az emberek között (lásd hadseregek mibenléte)– és ennek a bizalmatlanságnak milyen óriási, pénzben kifejezhető ára van! Nem bízunk a másikban, mert nem hisszük el, hogy mindenki betartja a játékszabályokat. Kiemelem a hit szót, ami itt nem egy „felsőbb lényben” (Istenben) való hitet jelent, hanem a másik emberben való hitet! Nevezzük ezt „maternialista hitnek” - Jézus „alaptanítása” ezen alapul, s mellette ott van Isten, aki ebben a maternialista szemléletben „szankcionál”, ha nem tartjuk be a szabályokat. A mai vallásosságból pont ez a „maternialista hit” maradt ki: a vallásos ember hisz Istenben, de hogy tulajdonképpen minek van ő ott, meg hát mit is szeretne, az mindegy. Hetente egyszer imádkozunk hozzá, oszt jó' van. A többi napon meg biztosan nem néz oda.
De ne menjünk el vallásfilozófiai kérdések felé, mert erről könyveket lehetne írni :-) Mindenesetre ne csak arról szóljon az ünnep, hogy ki mekkora értékű ajándékot kapott, meg ki mennyit költött, hanem próbáljuk meg átültetni Jézus tanításait a hétköznapokba, és akkor akár minden nap karácsony lehet!
Ezt mondtátok legutóbb...