Szerző:
Slanger
- 2009.04.22. 10:30
Most, hogy Bajnaiék nem kérnek már Szilvásy titkolózásából, kézenfekvőnek tűnt, hogy az ex titokminiszternek valami fontosnak mondható, betöltetlen pozíciót kell találni. Ez érthető is, hiszen egy volt miniszter nem jelentkezhet be a munkaügyi központba, mint valami hobbit álláskereső. Meg aztán kirúgni egyébként sem lehet, mert mégis mi lenne az indok? Azt nem lehet mondani Szilvásyra, hogy nem végezte rendesen a munkáját, hiszen annyira titkos volt az ő pozíciója, hogy azt sem tudjuk konkrétan mivel foglalkozott. De szerencsére a jövőben sem kell Gyurika nélkül élnie a magyarnak, mert éppen most üresedett meg egy állás, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) humánpolitikai és koordinációs osztályán. Konkrétan a főigazgatói poszt. Bevallom, nem tudtam, hogy ott mivel is foglalkoznak, ezért kicsit utána olvastam.
„A MNV humánpolitikai igazgatósága egyik feladata, hogy az állami cégek vezetőinek járó jövedelmet kiszámítsák.”
Izgulhatnak tehát az állami cégek vezetői, hogy Szilvásynak elég vastagon fogjon a ceruzája.
Címkék: politika szilvásy mutyi
Szerző:
Slanger
- 2009.04.22. 08:10

Engedtessék meg, hogy az életben egyszer, egyet értsek Hajdú Gy. Péterrel: Ez a nő tényleg szörnyeteg. De az biztos, hogy nagyon közel áll hozzá! Van akinek ez bejön?
Címkék: napi fos
Szerző:
Slanger
- 2009.04.21. 17:56
A mai nap azon ritka alkalmak egyike, mikor is kénytelen voltam igénybe venni hazánk egyik leginkább csúcsra járatott cégét, a Magyar államvasutat.
Mivel dohányzom, ezért természetesen dohányzó kocsiba ültem, hogy az egy órás út alatt se kellejen lemondanom erről a mocskos cigiről. Alighogy elindult a vonat, beült mellém egy 40 körüli nő, egy kb. 6 hónapos csecsemővel a karján. Első kérdésem ezzel kapcsolatosan: Mi a faszt keres egy csecsemő egy dohányzó vasúti kocsiban, ahol vagy tízen szívják egyszerre a cigit, kb. úgy mint a török?
Gondoltam leszek annyira intelligens (ha már a gyerek anyja nem az), hogy én nem gyújtok rá. Hiszen nem tehet róla az a szerencsétlen csöppség, hogy ilyen anyja van. Velem ellentétben, az anyuka minden szívfájdalom nélkül rágyújtott a jófajta ukrán prilukira. Láncdohányos a lelkem, na. Legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy fél óra alatt 3 blázt is eltolt. A másik kezében meg természetesen fogta a babát, hiszen szereti. Aztán az is kiderült, hogy hova utaznak. Vajon hova? Hát az orvoshoz, mert állandóan köhög a gyerek. Mikor meghallottam, azt hittem lenyomok egy sallert a köcsög parasztnak. Hogy a francba lehetnek emberek ilyen felelőtlenek?
Címkék: furcsa pofátlanság
Szerző:
Slanger
- 2009.04.21. 13:58
Ezzel a címmel indítok poszt (még nem tudom hány részes) sorozatot. A sorozat lényege, hogy minden alkalommal megjelenik egy fotó, Magyarország egy nevezetességéről. A feladat az lenne, hogy kitaláljátok, mit ábrázol a kép, és kommentként megosszátok velünk. Minél több helyes választ adsz, értelemszerűen annál jobban ismered a hazánkat, Magyarországot.
Na akkor lássuk az első fotót.

Vajon mit ábrázol a kép?
Címkék: magyarország
Szerző:
Droli
- 2009.04.21. 10:00
Ti mennyire tartjátok biztonságosnak a bankkártyát?
Oké, a készpénznél biztosan jobb, mert ha pénzt lopnak el tőled, akkor gyakorlatilag nem tudsz tenni semmit, míg egy bankkártyát le tudsz tiltatni.
De mi történik addig, míg nem veszed észre, hogy ellopták a bankkártyát? Pénzt kivenni és fizetni nem tud vele a tolvaj, hiszen nem ismeri a PIN-t (illetve kilesheti/kamerázhatja/stb, de ez már macerásabb dolog; az meg más kérdés, hogy sok helyen elég az aláírás is, de remélhetően ez a chipkártyák elterjedésével megszűnik majd).
Az én problémám az, hogy a „hiperbiztonságos” internetes fizetéshez gond nélkül használhatja. Az internetes fizetéshez (pl. repülőjegyvétel) a rendszer kéri a bankkártya számát, a CCV kódot, a tulajdonos nevét, valamint a lejárat dátumát. Nos, ez mind rajta van fizikailag a bankkártyán, tehát a tolvaj lazán tudja használni. Miért nem lehet megoldani úgy az internetes bankkártyás fizetést, hogy mondjuk a PIN-t is kérje hozzá?
Szerző:
Slanger
- 2009.04.20. 21:31
Nem tudom eddig hogy nem jutott eszébe senkinek, hogy létrehozzon egy szolgáltatást, melynek segítségével a vakok is élvezhetik a pornófilmeket. Hiszen, ha a mozgássérülteknek jár az akadálymentes közlekedés, akkor a vakoknak is jár a pornó.
Tehát mondhatjuk, hogy nagy űrt sikerült kitöltenie annak az amerikai alapítványnak, aki létrehozta azt a weboldalt, amelyen pornófilmek érhetőek el vakoknak. A filmek mp3-as formátumban vannak fent az oldalon, melyeket meghallgatva, elméletileg ugyanazt a hatást váltják ki, mint egy pornófilm, a látó embereknél. Sőt, ha érzel magadban elhivatottságot, még szinkronizálhatsz is filmet, ezzel akár több ezer vak társunknak örömöt szerezve. A következőkben tegyünk egy próbát. Látogassatok el az alapítvány honlapjára, és hallgassatok meg néhány felvételt. Itt a link:
Élvezted? Kb. ilyen élményt nyújthat a vakoknak is ez a szolgáltatás.
Címkék: szex
Szerző:
Droli
- 2009.04.20. 13:24
Most nem a teljes Bajnai csomagról szeretnék írni, csak ennek egy részéről, mégpedig az SZJA-ról.
Aki esetleg nem tudná, miről van szó, annak leírom: jövőre az adókulcsok és az adósávok úgy változnak, hogy évi 1,9 millióig 15-17%-ot kell fizetni, míg felette meg 33-35% lesz. Viszont évi 4-5 milliós jövedelemig az alsó kulccsal adózunk.
Ja, és az adóalap nem a bruttó bér lesz, hanem a szuperbruttó. Csak hogy bonyolítsuk a már amúgy is bonyolult az adórendszerünket. Hogy nehogy má' Mari néni meg tudja csinálni az adóbevallását. Te meg tudod mondani a szuperbruttódat? Közelítőleg? A bruttódat azt meg tudod nézni a szerződésedből, már ha van. De a szuperbruttó? Elárulom: bruttó bér+27% járulékok (jövőre lesz csak ennyi).
Az egy dolog, hogy ismét sikerült cseppet bonyolítani az adórendszerünket. Nem értem, miért nem lehet olyan SZJA adórendszert létrehozni, mint ami más, normális országokban van? Én Írországban például tavaly e szerint fizettem: a minimálbér-rész (kb. 18000 euró) adómentes, felette 20%, évi 35400 felett meg 41%. Az így kiszámolt adóból levonják az adóhivatal által megállapított adójóváírást (van összesen 4 fajta adójóváírás, 2660-at alanyi jogon kapsz, és még kaphatsz a lakásbérlés után 400 eurót, valamint a magán-egészségbiztosítás után is). S ennyi. Az egész elfér 1, azaz egy oldalra (kb. 6 sor). Ezt vesd össze az Apehtől kapott adóbevallással, amelyhez sokan hozzá sem tudnak szagolni a nehézsége miatt.
A másik bajom: ezzel a bruttósítással egyszer már megjártuk, úgy 20 éve. Akkor azt mondták, hogy az egésznek semmi jelentősége, csak tudjunk róla, hogy adót is fizetünk. Aztán meg mit ad isten, elkezdtek finoman nőni az adókulcsok, s nézhettünk, mint Rozi a moziban. Ki garantálja, hogy a mostani szuperbruttósítás után az a 17%-os adókulcs nem mászik vissza 18-ra, a 33-35%-os meg 36-ra? Csak egy cseppnyi emelésnek tűnik ez az 1-2%, de jóval nagyobb (egészen pontosan 27%-kal nagyobb) adóalap után! Biztos vagyok benne, hogy meg fogják lépni, de a kampányban addig is jól fog hangozni, hogy ez az adócsökkentés kormánya, mert lásd az adókulcsokat! A szuperbruttóról meg a nép 90%-ának fogalma sincs, meg nem is érdekli.
Miért is érdekelné - hány ember dolgozik ma egyáltalán Magyarországon?
Szerző:
Slanger
- 2009.04.19. 18:19
Egy asszony rosszul lett a Szolnok felé tartó InterCity büfékocsijában vásárolt víztől.
forrás: index.hu
2009. április 19. - MÁV (Magyar Államvasutak Zrt.) Magyarország
Címkék: napi fos
Szerző:
Slanger
- 2009.04.19. 17:59
Az indexen láthattuk a videót, melyben Orbán az újdonsült „magyar” sztárral mutatkozik, és kérdez butaságokat, plusz az istálót is jól lefikázza. Jól van gondoltam, ezzel az Orbán-Overdose történet letudva. Hát nem. A tv2 élőben közvetíti a Kincsem Park ma délutáni futamait, ahol mit ad isten, a szemfüles riporter kiszúrja újra Orbánt, akit gyorsan meg is szólítanak. Nyilatkozatára ekképpen reflektálok:
Viktor kérlek, húzd ki a nyelved Overdose seggéből, mert ez nem biztos, hogy tetszik neki.
Apropó tv2. Ezt a Demcsák Zsuzsát hol a francba találtátok? Ennél még Liptai is jobb választás lenne.
Hajrá paci!
Címkék: orbán overdose
Szerző:
Slanger
- 2009.04.18. 21:01
Ma több internetes portálon is olvastam, hogy a mi kedvenc gárdista barátaink, ismét kitettek magukért. Kopaszra borotválták fejüket, vonultak, holokausztot tagadtak. Feltételezem, hogy nem véletlenül választották akciójuk időpontjául a mai napot. Holnap lesz ugyanis az „Élet Menete”, amely a kirekesztés és a gyűlöletkeltés ellen szóló megmozdulás.
Persze ha azt szeretnénk, hogy folytatódjék a gyűlöletkeltés, meg a permetezés, akkor Morvaiékat be kell juttatni az Európai Parlamentbe.
Címkék: jobbik magyar gárda élet menete
Szerző:
Slanger
- 2009.04.17. 18:26
Az előzményeket illetően ismét mazochista hajlamomat kell, hogy említsem. Megnéztem ugyanis az indexen megjelent videót, melyben Göncz Kinga és Hagyó Miklós betámadják a panel dzsungelt, hogy kopogtató cédulát gyűjtsenek.
Lakásokba csengettek, lifteztek, gyerekeket okítottak, a kopogtató dömping mégis elmaradt (Egy óra hossza alatt fejenként 2 darab cédulát sikerült begyűjteniük).
Mit ne mondjak, azért ha hozzám Göncz Kinga becsengetne, lehet hogy valami hasonlót mondanék neki:
Kedves Kinga, tessék visszapattanni a seprűjére, és tovább repülni.
Na mindegy is, remélem Kinga nálam nem kopogtat, de ha mégis, akkor majd kiengedem a kutyákat (persze csak véletlenül).
A végére pedig egy körkérdés: Mit gondolsz miért nem adják az emberek az MSZP-nek a kopogtatót? (Jó, tudom, hogy ez hülye kérdés :)
Címkék: mszp göncz kinga kopogtató
Szerző:
Droli
- 2009.04.17. 11:18
Sziasztok! Itt láthatjátok a képemet, hogy hogyan nézek ki! Olyan édes, nem? Kis tündérfalat!

Bocsánat, elfelejtettem bemutatkozni: én vagyok az új kormány. Hogy miért?
Nagyon nehezen álltam fel, de még azt sem sikerült teljesen
Cselekvőképtelen vagyok
A legkisebb problémára is összefosom magam
A folyó ügyeimet sem tudom tartani
Mikor kérdeznek tőlem, mindenre csak ugyanazt tudom mondani (Orbáááán!)
Nincs nagy mozgásterem, csak azt tudom csinálni, amit Gyurcsány apu megenged nekem
Mindent eltüntetek, ami a kezem közé kerül
Semmim sincs, de mindenért üvöltök, mert kellene
Libabőrös leszek, ha csúnyán rámszólnak!
Szóval ez vagyok én. Remélem, egyszer végre kikerülök a szarból, csak nem mindegy, hogy ki cseréli a pelenkát. Januárban gázos volt a helyzet, de abból is kimásztam, ez miért ne sikerülne?
De neked, csak neked elárulok egy dolgot, amit nagyon szeretnék: nem akarok rács mögé kerülni!
Szerző:
Slanger
- 2009.04.17. 10:09
Néztétek a ma reggeli mokkát? A következő kérdést tették fel a nézők számára:
Ön milyen ebédet tervez vasárnapra?
MOKKA 1 – Libasült
MOKKA 2 - Cordon Bleu
MOKKA 3 - Narancsos bukta
Nem értem a kérdést, vagyis inkább a válaszokat nem. A szavazók (amíg láttam) a Narancsos buktára szavaztak legtöbben. Mi következik ebből? Na mi? Mit jelent ez? NEM ÉRTEM!
U.I nem tudom vajon hányan küldhettek 240 Ft-os (válság mi?) sms-t a kérdésre, de ha kereskedő lennék, tuti megemelném a narancsos bukta alapanyagául szolgáló összetevők árát!
Címkék: mokka
Szerző:
Slanger
- 2009.04.16. 15:42
Az elsőrendű vádlott cellájában talált mobiltelefonok vizsgálatával folytatódott csütörtökön a Zuschlag-per. Kiderült, hogy a volt szocialista képviselő emberekkel beszélt a telefonokon, amikben el volt mentve a másodrendű vádlott otthoni száma.
forrás: index.hu
Emberekkel? Én ezt el nem hiszem!
Címkék: vicc
Ezt mondtátok legutóbb...