Nanemá! Mióta fertőz a Mikulás? Nem kapta meg a védőoltást?
Vagy azt akarják elkerülni, hogy több ember legyen egy helyen? Hát, ez más esetben még véletlenül sem fordul elő, valóban. Szerintem a legjobb dolog az lenne, ha most mindenki hazamenne, bezárkózna egy szobába, s elgondolkodna az élet értelmén. Esetleg még be lehetne rakni egy tévét, amin Lendvai Ildikó ecsetelné a kormány eredményeit. Nem, ez nem jó, inkább a vírus 39 fokos lázzal, mert azt legalább pár napon belül kiheveri az ember.
Mindenesetre én most komolyan megijedtem. Vazze, itt ez a nyamvadt vírus, most aztán tényleg zárjunk be mindent! Rettegj, magyar, ez a vírus nem állt meg az országhatárnál! Nem, ez szándékosan ide jött, s azért csinált ekkora fertőzést, mert tudta, hogy itt van az a rengeteg oltóanyag! Sőt, szerintem egyenesen Orbán volt a vírus okozója, ezt termelte a szőlőbányában! De ne poénkodjunk, ez egy nagyon komoly dolog, mindent meg kell tenni ellene, ha kell, lezárjuk az országot, mindenkinek a seggéből ki fog állni az injekciós tű, de addig is bezárjuk a kocsmákat és nem engedélyezzük a mikulásünnepséget. Jön majd helyette a Gyed Maróz, meg némi kiigazítás.
Bevallom, jókat röhögök azokon a véleményeken, mely szerint rajtunk röhög a Nyugat, mert itt ez a sok oltóanyag, mi meg nem akarunk oltást, miközben máshol meg ölnek érte. Nem, a Nyugat ezen nem röhög, nem csinál a vírusnak ekkora felhajtást, mondhatnám, sz.rik bele az egészbe, ez is csak egy olyan járvány, mint a többi. De ha megtudják, hogy nem lesz nálunk Mikulásünnepség, mert itt H1N1 van, hát, garantálom, hogy teli torokból fog röhögni rajtunk.
Kíváncsian várom, mikor jelentik be, hogy a húsvéti nyuszi is elmarad, mert a tojásait elvitték oltó-alapanyagnak.
Végre kiszivárgott pár rész a Fidesz gazdaságpolitikai elképzeléseiről: túl sok meglepetés nincs benne, én inkább annak drukkolok, hogy sikerüljön végigvinni.
Matolcsy volt gazdasági miniszter fejtette ki eme elképzeléseket. Az adó- és járulékcsökkentés eddig is ismert elem volt, pont e miatt kaptak rengeteg bírálatot, hogy ezt mégis hogyan kívánják véghezvinni, mi lesz a fedezete. Matolcsy megadja a választ: a bürokrácia csökkentésével, a MÁV, BKV reformjával, a kiadási oldal jelentős vágásával. Ahogy ő mondja, azt a rendszert tekinti példának, ahol alacsony állami elvonások mellé alacsony állami szolgáltatás társul. Lefordítom: kirúgnak egy halom felesleges vasutast, BKV-s alkalmazottat, köztisztviselőt, lesznek intézménybezárások, leállítanak állami beruházásokat, félredobnak pár új tervet, aztán kb. ennyi. Ijesztően hangzik mi? Ezzel nem lehet választást nyerni, ezért csomagolja be mézesmázos külsőbe. De lássuk a dolog jó oldalát!
Egyrészt tárgyalni kívánnak az IMF-fel a hitelek átütemezéséről. Világos, rövidtávon nagyon fog kelleni az ebből felszabaduló pénz a költségvetési lyuk betömésére (a jelentős állami hitelállomány-emelkedést tessék megköszönni a szakértő kormányoknak). És akkor a jó hírek: csökkenő adók- és járulékok, nem tudni, pontosan milyen formában, de aki dolgozik, annak zsebében több marad. Ettől több munkahelyet várnak (a járulékcsökkentések miatt a cégeknek több pénze marad új munkaerőre és beruházásokra) a fogyasztás növekedéséből adódó több munkahellyel én vitatkoznék (ha leépítik a közszférát az fogyasztáscsökkenéssel jár együtt, s könnyen lehet, hogy ez kiüti az adócsökkentés rövid távú fogyasztásnövekedési hasznát). Hosszú távon viszont elérjük a nyugati modellt: alacsony adók, alacsony állami szolgáltatások, a gazdaság fehéredik, az állam újraelosztási szerepe csökken, aki dolgozik vagy értéket termel, jól jár, aki nem dolgozik, vagy nem kíván dolgozni, megszívja. A rendszer jól működik, aki nem hiszi, nézze meg Nyugat-Európát. Valahogy az emberek hatékonyabban el tudják költeni a pénzt, mint a mindenütt korrupt állam.
Ez így leírva szép és jó, kérdés, hogy mit reagál erre a „magyar nép”, mely olyan, mint a halraj, a szociális hálóval lehet megfogni, nem azzal az eszménnyel, hogy „visszaadom a szabadságod, ússz szabadon!” Ma Magyarországon van kb. 3,7 millió ember, aki regisztráltan is dolgozik illetve dolgozni is akar, van pár százezer, aki már kiesett ebből a regisztrációból, de attól még szeretne dolgozni, a maradék meg bizony az eltartott réteg: a nyugdíjas, a gyerek, meg hát egy jelentős számú olyan réteg, aki képes lenne munkára, de nem akar dolgozni, mert jól elvan az állami ellátásokon (figyelem: bőrszíntől abszolút függetlenül, ez nem feltétlenül etnikai kérdés!). Ja, bocs, a 3,7 millióból vonjuk le az állami szféra laza nyolcszázezres létszámát, mert bizony nekik a fentiek nem sok jót ígérnek. És akkor most nézzetek körül a családban: van-e olyan, aki a közszférában vagy állami cégnél dolgozik, aki munkanélküli, aki nyugdíjas, s gondold végig, feláldoznád-e az ő jövedelmét azért, hogy hosszútávon az országnak jó legyen?
És akkor eljutottunk a kulcsponthoz: a fenti tervek hosszútávon elhozhatják a Kánaánt, de rövid távon annyi, de annyi érdeket sértenek, hogy nem fogják végigvinni. Nem tudták az elmúlt 20 évben sem, nemhogy az egészet, egy pici részét sem, mert amennyiben valamelyikhez hozzányúltak, a nép egységesen lépett fel ellene. Kedvenc hazudós Ferencünknek ebben igaza volt: bizony ide bársonyos reformok kellenek, különben elvágják a reformer nyakát (más kérdés, hogy Ferencünk csak álreformokat akart véghezvinni, ez az állami visszaosztásos rendszer neki személy szerint tökéletesen megfelelt). Nos, vajon engedni fogja-e a nép 2014-ben a reformok folytatását? Sőt, ne menjünk ennyire előre: engedni fogják-e a Fidesz politikusai, hogy meglépjék ezen rendkívül népszerűtlen lépéseket? Hiszen ez azt feltételezi, hogy a holdudvaruk is elveszít egy rakat állami megrendelést, nem lehet a haveroknak úgy visszaosztani a pénzt, nem lehet a pártkasszát olyan könnyedén feltölteni... Egyáltalán: lesz-e ebből az egészből valami?
Mindenesetre örülnék, ha a 2010-es választások során a szavazók nemcsak az MSZP ellen, nemcsak a Fidesz mellett, hanem e program mellett is letennék az X-et, s tudomásul vennék, hogy most már tényleg ideje lenne meglépni azokat a reformokat, melyeken már sok ország túl van. Aztán meg később nem háborogni miatta. 20 éves lesz a magyar piacgazdaság, 50% feletti állami újraelosztási aránnyal: ideje lenne felnőni.
Megjelent a Deák Bill, a király új lemeze, a Király meséi címmel. Miután ő nem celeb, elég kevés reklámot kap a lemeze (bezzeg mikor Ádok Zoli, meg Király Viktor...), ezért a médiaegyensúly jegyében szeretnék foglalkozni vele.
Mit kell tudni Deák Billről? Rock-blues énekes, István, a király, fantasztikus hang, Chuck Berry szerint ő a legfeketébb fehér torok, nálunk viszont valahogy nem díjazza a média. Nem úgy a zeneszeretők, akik a legutóbbi albumát (Hatvan csapás) a MAHASZ lista első helyén tartották jó sokáig. Ezúttal szeretném megkérdezni a kedves rádiókat, hogy annak a lemeznek a dalai hányadik helyen szerepeltek a játszási listán? Hogyan lehet az, hogy az ország legnépszerűbb albumát nem játszották, míg pillanatsztárokat rongyossá játszottak? Mindegy, ezzel majd elszámolnak ők maguk.
Az előző album, a Hatvan csapás egy életműalbum lett, azaz a dalokban Deák Bill összefoglalta addigi pályafutását. Az új albumban is megjelennek ezek az elemek, de korántsem annyira, mint az előzőben, szóval megnyugodhatunk, Deák Bill nem lesz kisnyugdíjas :-) Az albumot ugyanúgy a Kormorán segítségével készítette, mint az előzőt, s habár jövőre szerette volna kiadni, rábeszélték, hogy jöjjön ki még idén karácsony előtt. Szép karácsonyi ajándék lesz, az biztos. Lássuk dalonként:
Forró hó: igazi Kormorános nyitás, enyhe sámános-táltosos beütéssel és némi AC-DC utánérzéssel, de ez a dal nagyon jól áll Deák Billnek, hiszen megjelenésében van valami „sámános”. Az Eddának is van egy hasonló dala (Táltos örökség), ezeket össze kellene gyűjteni, s egy egész jó ősmagyar rockoperát össze lehetne hozni belőle. A szöveg kicsit modorosra sikeredett.
Nagy eső után: Szaxofonszóló és zongora az elején, mintha egy blueskocsmában lennénk zárás előtt. Persze később belép a gitár a dob és a többiek, s egy melankonikus blues-nótává válik az egész. Jönnek az életképek: a bezárt gyár, egy öreg asszony, aki valaha szép lány volt, most meg már lecsúszott... A refrénben a kórus „nagy eső után”-jára felelget Deák Bill, nagyon szépen szól ez így együtt. A dalt én inkább a lemez második felén tudtam volna elképzelni, nagyon nyomasztó ez így az elejére.
Kőbányáról álmodtam: Igazi régi Deák Billes hangulat, izgalmas gitárkíséret, kellemes dallam, nagyon együtt van ez a dal, na! Van utalás benne a 3.20-as bluesra, Kőbányára, mindenre, ami Billről szól. Hogy mit énekel a kórus, az számomra rejtély, aki tudja a megfejtést, írja be a kommentekbe. (Talán Bills's the king?)
Itthon maradtam: Cifra gitárkezdés, az ének alatt viszont leegyszerűsödik a kíséret, a refrén szépen indul, de utána szerintem gyenge... hát, nem egy sikerdal. Ezen még dolgozni kellett volna.
Hol az ég: Te jó ég, micsoda kemény kezdés, tisztára mintha Hooliganst hallgatnék! Jó tempójú, hard rock dal, koncerten garantáltan jól pogózható közönségkedvenc lesz. Deák Bill sokoldalúságát jelzi, hogy énekstílusa tökéletesen illeszkedik ebbe a kemény dalba is.
Kilakoltatás: Feszes-lassú blues, egy történetet mesél el, amelyben Fehér Erzsi elvesztette munkáját, nem tudta fizetni a számláit, s ezért kilakoltatták két gyerekkel. A dal vége nagyon megrázó, ugyanis leugrik a harmadikról gyermekeivel együtt. Szövegileg a lemez csúcspontja, akár önálló balladaként is megállná a helyét.
Ébredj: Jó tempójú rock dal, nagyon szép, izgalmas refrénnel, viszont a versrész... azon dolgozni kellett volna, mert ez a refrén jobb felvezetést igényel ennél a „zakatolásnál”. Így csak töltelékdal.
Lassú, szőrös blues: Meglepő a cím, de tényleg ilyen ez a dal :-) Deák Bill hatalmasat énekel benne, hiába, aranytorka van a lassú bluesokhoz. Nagyon kellemes kicsit ünnepélyes hangulatú szám, blueskocsmákban kötelező darab lesz.
Csonka boogie: Az előző lemez tele volt önéletrajzi ihletésű dalokkal, nos, ebben a számban ismét visszatérünk arra a vonalra. Jó tempójú, jól énekelhető blues, szintén kötelező darab a blueskocsmákban. Ebben a számban említi meg Bill, hogy Chuck Berry a legfeketébb fehér toroknak nevezte őt, s ahogy megjegyzi, ez nem semmi. Hát, nem.
Egyedül az arénában: Ezt a dalt én úgy tekintem, mint a lemez első felének lezárását, ugyanis abba a vonalba illeszkedik. Ugyanis eddig is nagyon jó volt az album, de ami ezután jön, az zseniális. Maga a dal amúgy nem rossz, de hallottunk már jobbat is...
Szabadon élj: Jó kis feszes tempó, inkább koncertre való szám, a refrén telitalálat! A szólórésznél ismét jön a „Kormorános-népzenei” motívum. Szerintem erőtlen benne Deák Bill éneklése, lehet, a végén vették fel, s már fáradt volt, mindenesetre én felénekeltettem volna még egyszer, erőteljesebben.
A király meséje: A címadó szám ismét egy tempós rockdal, némileg keményebb kísérettel a megszokottnál, de nagyon tetszenek a harmóniaváltások, a fantáziadús kíséret, igen, ilyenekre van szüksége a kicsit már sablonos „C dúr-A moll-F dúr-G dúr”-hoz szokott magyar rockzenének.
A végtelen felé: Szerintem a lemez csúcspontja, a legjobb dal. Bátran ajánlom a rádiós szerkesztőknek, mivel abszolút rádióbarát és fülbemászó popsláger-gyanús nóta ez. De nem kell megijedni a blueskedvelőknek sem, ugyanis mindezt úgy éri el, hogy mellette ott szól a megszokott igényes zenekari háttér is. A dal a motorosokról szól, erre utal az elején a motorzúgás illetve a szöveg is. A motorostalálkozók és a Sziget fesztivál nagy kedvence lesz, az előbbieken haknizó amatőr zenekaroknak pedig kötelező darab! Aki nem szereti Deák Billt, az se hagyja ki ezt a dalt! (Ha én szerkesztettem volna ezt az albumot, ezt raktam volna be a második nótának a „Nagy eső után” helyett.)
Hosszú az út: Ismét kemény, zúzós kezdés, mint a „Hol az ég?” alatt, de aztán „puhább” lesz a dal, s megszólal a Hammond-orgona is, melyet hiányolok a többi számból. Tömör nóta, nagyon egyben van (jó értelemben).
Éjféli piac: Emlékeztek még a Felszarvazottak balladájára? Hangulatilag akár annak a folytatása is lehetne, szövegileg azonban jóval komorabb: a nagy magyar valóságot mutatja be, hogy sajnos sokan arra készülnek, hogy zálogba adják értékeiket. Érdekes, hogy ezt a szomorú szöveget ilyen zenei körítésben adja elő. A szám mindenesetre olyan „levezető jellegű”, jelzi, hogy lassan vége a lemeznek.
Az légy aki vagy: Látatlanban én is azt hittem, hogy a hasonló című Charlie számot énekli majd el, Deák Billesen, de nem. Kár, érdekes próbálkozás lett volna. Ehelyett egy lassú bluest kapunk, melyben az égvilágon semmi különös nincs, a refrén meg nincs rendesen lezárva. Nem ide tartozik, de ha lehetne egy szerény javaslatom: a következő lemezre énekelje fel Deák Bill a P. Box Soha nem elég! című számát, ami szerintem tökéletesen passzol a hangjára.
Az album hangszerelése jobb lett, mint a Hatvan csapásé, de még mindig nem az igazi. Jó, nem is álmodom arról, hogy hazai stúdióban olyan vagányan eltalálják a hangszerelést, mint pl. Pink Sober című számában (hallgassátok meg, hogyan szól az a dob, a gitár, a basszus, félelmetesen jó!); nem tudom, ennek a pénzhiány az oka (nincs pénz több időt vásárolni a stúdióban), vagy hogy eleve nincsen olyan technikánk... pedig Bill megérdemelné. A másik, amit hiányolok, hogy néhol jobban lehetett volna nyomni azt a Hammondot, főleg a refrénekben. De a fejlődés dícséretes.
Összességében keményebb, rockosabb lemez lett az előzőnél, koncerten nagyon jól fognak szólni a dalok, és mivel elég sok stílust felvonultat, ezért mindenki meg fogja találni kedvenc dalát rajta. Kétségem sincs afelől, hogy elfoglalja a MAHASZ lista első helyét, s nehéz lesz letaszítani onnan. Teljesen megérdemelten.
Azért a pofátlanságnak is van határa - vagy nincs?
A Népszabadságban (érted, nem Magyar Nemzet, nem Magyar Hírlap, nem HírTV) jelent meg a következő írás:
Öt éven át havi 750 ezer forintért ad tanácsokat a józsefvárosi önkormányzatnak Csécsei Béla polgármester, aki nemrég mondott le posztjáról - mandátumát illetően a napokban lesz időközi polgármester-választás. A szerződést aláíró Takács Gábor szabaddemokrata alpolgármester - aki egyébként Csécsei helyéért indul liberális színekben - a Népszabadságnak nyilatkozva elismerte a szerződés tényét.
750.000 forintocska nekem is jól jönne, pláne havonta, pláne 5 éves szerződéssel. 45.000.000 forint összesen, ennyit vesznek ki most a zsebedből. Még szemléletesebben: kb. 9 ember azért fog dolgozni, hogy adójából ezt a remek szakértőt meg lehessen fizetni. Hurrá, van itt pénz, dögivel, csak mi nem látjuk!
Lehetek rosszmájú? Régi cikk Csécsei lemondásáról:
Elmondása szerint lemondását megromlott egészségi állapotával indokolta, ugyanis még tavaly októberben lábszártörést szenvedett, s a sérült testrészt csak 18 csavarral és további két vaselemmel lehetett helyrehozni. Gyógyulását a jobb lábra való átterhelés miatt a csípőcsontja is megsínylette, amit szintén műteni kell a későbbiekben. "Ezekkel a lábakkal nem lehet napi 8-12 órát rohangálni" - fogalmazott.
Hiába, úgy tűnik, a pénz mindent gyógyít.
Mindenesetre ha legközelebb fizeted az adódat, gondolj arra, hogy jó helyre megy...
Annak ellenére, hogy nem nagy érdeklődéssel figyelem az eseményeket, valamilyen hír kapcsán szinte naponta hallani a Zuschlag által elkövetett disznóságokról. Napjainkban (hálás téma a médiának) Gyurcsány Ferenc "őszinte" vallomásától hangos a sajtó, aki tanúként kapcsolódik az eseményekhez. Mint kiderült - " lehet, hogy megtörtént, lehetséges, hogy nem", de ő bizony már nem emlékszik semmire. Egyet viszont bizton állít, hogy maximálisan megbízott ebben a fiatal, talpraesett srácban.
A bírói meghallgatások alatt - mint látni lehetett - mindenki a helyzetnek megfelelő komolysággal válaszolt a feltett kérdésekre. Egy ember arca volt csak mosolygós, profilból nézve szinte jókedvűnek tűnt minden alkalommal. Ő pedig nem más, mint a főszereplő: Zuschlag János.
Felmerült bennem a kérdés, minek örül ez a fickó? Arcán néha az elégedettség vigyora, a pimasz, gunyoros mosoly, melyre nem találok magyarázatot. (Valamikor láttam már ezt a vigyort, amikor ízléstelen viccét elsütötte párttársa előtt a holocaust áldozatairól.) Valamit tudhat ez a fiú, ami ebben a helyzetben is okot ad a vidámságára. Talán nem játszotta még ki a nyerő lapjait? Talán biztos abban, hogy egyszer csak végetér a herce-hurca, és az elkötelezett párttársai kihúzzák ebből a "méltatlan" helyzetből. Ő tudja a legjobban, hogy nagyon sokan tartoznak neki.
Persze azon sem csodálkoznék, ha csupán azért vigyorog, mert főszereplője évek óta egy olyan aljas visszaélésnek, melynek szálait kigobozni szinte lehetetlen, melyben magával ránthat olyan politikusokat, akik futtaták és felemelték, hogy azután a kapzsiság gödrébe együtt landoljanak.
Ezek csak találgatások. A biztosat nem tudom, talán mások választ adnak e kérdésemre: Miért vigyorog Zuschlag a tárgyalóteremben?
Ömlik már mindenhonnan, irány az orvos és a gyógyszertár (újabban: oltópont), oltasd be magad, mert különben megdöglesz, s varjak zabálják majd rothadó hulládat, szóval ne aggódj, nincs chip, nincs mellékhatás, csak oltás!
Aha. Teccik. Bevallom, nem érdekel, hogy okoz-e mellékhatást az oltás, valamint hogy mennyire hatásos. Maximálisan egyetértek Fedorral, nekünk még ebből a szakmai kérdésből is sikerült politikát csinálnunk. Nem érdekel, van-e benne chip. Én az álcát, azaz az influenzaoltást már kikerültem, egyenesen a chipet oltattam be magamba, Windows Vistával meg a legújabb vírusírtó programmal, mert nekem az jár.
Viszont ebből a mérhetetlen egyoldalú kampányból már elegem van. Ótasd be magad! Lassan akármilyen probléma jelentkezik, a megoldás egy vegyszer lesz, egy mesterségesen előállított valami, míg a hagyományos, működő dolgok meg le vannak sz-va. Azt miért nem propagálják, hogy emberke, egyél sok zöldséget-gyümölcsöt, mert akkor sok vitaminhoz jut a szervezeted, s az immunrendszered felkészültebben várja a vírus támadását (akármelyikét)? Mert a régi influenzajárványoknál, mikor még oltásnak híre sem volt, ez ment, s érdekes, nem halt bele a világ népességének fele. Ha lázad van, menj orvoshoz, feküdj ágyba, szedjél sok vitamint, sőt, ez utóbbi megelőzésnek is megfelel-mondták régen. Ebben az influenzában semmi különös nincs eddig, ehhez képest a hiszti megy, mintha maga a pestis tört volna ki. A legszebb, hogy a hisztit az állam támogatja. Na ja, nem lenne jó, ha megmaradna a milliárdokért vásárolt oltóanyag.
Ott vannak a táblázatban az adatok. Naponta többen halnak meg daganatban, szívinfarktusban, AIDS-ben meg minden másban. Bezzeg arról nincs szó. Bajnai nem méret koleszterinszintet kamerák kereszttüzében. Nem látom azt a hatalmas dohányellenes kampányt. Nem látom az egészséges táplálkozásra bíztató cikkeket. Na és nem látom az erről vitatkozó posztokat... Kiemelték a sertésinfluenzát, és kész, az állam ad pénzt oltópontokra, a daganatos beteg meg várjon türelemmel a leleteire, mert arra meg nincs pénz.
Szóval: elegem van a sertésinfluenza diszkriminációjából! A többi betegségnek is vannak jogai! Jó lenne, ha azokat is hasonló hiszti követné, mint ezt, s ugyanezeket megtennénk a megelőzésükért...
Tegnap volt a híradóban egy férfi, aki ki merte tiltani a cigányokat az általa üzemeltetett benzinkútról. Tettének oka, hogy állítólag több százezer forint kárt okoznak neki a fizetés nélkül tankolók. A férfi állítása szerint az elkövetők kivétel nélkül romák. Mivel az alkalmankénti benzinlopás nem érte el a 20.000 forintot, a rendőrség nem tehet semmit, hiszen csak szabálysértésről van szó, és nem bűncselekményről.
Természetesen az esetnek gyorsan híre ment, és az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyorsan pálcát is tört a benzinkutas felett.
"Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság igazgatója szerint a benzinkút tulajdonosának ez a magatartása sérti az emberi méltóságot."
Az ügy közben úgy tűnik, hogy megoldódni látszik, hiszen a benzinkutas megállapodott a megyei roma vezetőkkel, hogy ezután a cigányok is fizetnek.
Bevallom, rendkívül bosszant a dolog. Valaki ismét próbálta megvédeni a tulajdonát, és tessék mi lett belőle. Kérdezem én, mit kellett volna tennie a történetben szereplő károsultnak? Benyelnie az évi 750.000 forintos kárt, vagy áramot vezetni a kútfejbe, vagy lelőni valakit? A kérdés szerintem irtó nehéz. Az tény, hogy nem túl korrekt az a megoldás sem, amit a kutas akart alkalmazni, hiszen biztosan nem minden roma lopja a benzint, így az ártatlanokat valóban hátrányosan érintette a kitiltás.
Az mondjuk nagy általánosságban megfigyelhető, hogy általában a romák jönnek ki jól, a hasonló ügyekből.
Istenem, ezt a felvételt mióta kerestem... Bajor Imre és Varga Ferenc József adja elő, a szerző nevét sajnos nem tudom. A szám a Rádiókabaré 2006-os tehetségkutatójának szerzői kategóriájába készült. Szenzációs, hatalmas, garantálom, hogy nagyon jókat fogtok rajta nevetni! :-)
Az mszp szemmel láthatóan megkezdte a 2010-es választási kampányát, hiszen már országszerte láthatóak a pártot népszerűsítő óriásplakátok. Nem megerősített hírek szerint, az óriásplakátokon kívül, egy 2010-es naptár kiadását is tervezi a jelenlegi kormánypárt. Természetesen mint tudjuk, manapság Magyarországon a naptár szó egyet jelent Kiszel Tündével (aki mellesleg a naptár kifejezést le is védette, akárcsak a Donatella keresztnevet - a szerk.), így egyértelműnek tűnik, hogy a méltán híres, és önmagát dekoratív médiaszemélyiségnek kikiáltó Kiszel lesz a naptár producere. A történet kezdetben kicsit sántított, azonban mikor megláttuk a következő fényképet, már egyértelmű volt számunkra, hogy nem csak a fantázia szüleménye a naptár projekt.
A szemfüles paparazzi által készített fotó, valószínűleg a naptárral kapcsolatos megbeszélésen készült.
Ahhoz kétség sem férhet, hogy a naptárban óriási lehetőségek rejlenek (állítólag májusnál, Ildikó fog pucéran pózolni), azt viszont nem tartjuk jó ötletnek, hogy a 12 hónap történései az "Utolsó vacsorát" mesélik majd el.
Dobjátok el a tollat, csukjátok be az újságot, kapcsoljátok ki a tévét, fontos kérdésem van.
Barátnőm most nézi a Youtube-on a Paula és Paulina sorozatot. Biztos emlékeztek még rá, kb 200 éve adták valamelyik tévén, s több része van, mint SZDSZ párttag. Nos, immár 3 rész szól arról a fontos problémáról, hogy Carlitos, a kb. 7 éves kisfiú aludhat-e lámpánál, mert ő bizony fél a sötétben? Mert apja szerint nem, Paula szerint igen. Mi a véleményetek erről a fajsúlyos kérdésről? Ha a 7 éves gyerek lámpánál akar aludni, meg lehet-e engedni?
Ha majd a jövőben megkérdezik, hogy ki volt ezen évtized legnagyobb hatású jobboldali politikusa, akkor a válasz nem lehet más, mint: … a fenét. Orbánnak kétszer is sikerült megnyert választást elveszítenie, azon túl meg meglehetősen súlytalan, olyan ő, mint egy ereklye; ott van, mindenki, aki hisz benne, imádja, de más haszna nagyon nincs. Nem, a jobboldal legnagyobb hatású embere egyértelműen Gyurcsány Ferenc, aki olyan szinten szétverte saját pártját, hogy úgy tűnik, a Fidesz sima kétharmaddal fogja nyerni a következő választást. (Már ha Orbán és köre nem kezd el kampányolni...)
Szegény baloldali szavazók! Képzeljétek el a kisnyugdíjasokat, az erős baloldali kötődésű panellakókat, az öreg, derék munkásokat, a szociális segélyekre rászoruló réteget, akik mind-mind baloldali érzelműek, s a baloldalra szavaztak, hogy elűzzék a burzsoákat meg a nagytőkét, s végre létrehozzanak egy igazságos társadalmat szociális jóléttel... s erre megkapták (sorrendben) a bankos Medgyessyt, a kétes múltú nagytőkés Gyurcsányt, majd a szintén kétes múltú, nagytőkés Bajnait. Ezek közül is Medgyessy képviselt némi szociális politikát, azóta meg megszorítás megszorítás hátán, de ez még hagyján, ha az ország előrébb tartana, de nem tart. Közben a jobboldal meg nyomja a szocialista dumát, hogy majd ők, ők majd eltörlik a népnyúzó döntéseket, s létrehozzák a szociális biztonságot. S mit csinál a vérbalos szavazó? Érvel Bajnai, a cégtulajdonos globális-tőkés politikája mellett a jobboldal baloldali politikájával szemben. Elég megnézni néhány fórumot, hogy a baloldali érzelműek milyen szinten köpik szembe azokat a tanokat, melyeket képviselniük kellene (fordítva is igaz!). Az eredmény: az MSZP olyan utat jár be, mint az MDF: kormánypártból marginális párt lett.
Mindenesetre a baloldal olyan, mint a Margit-híd, recseg-ropog, már rég felújításra szorulna, de a forgalmat azért még ráengedik – annyi különbséggel, hogy az MSZP-t még nem kezdték el tatarozni. Jó, persze, az elitjük igyekszik megszedni magát közpénzzel, de hát a sok plakát, Orbán-rágalmazás (mely lassan a baloldal egyetlen hatékony fegyvere), tévéreklám meg Lendvai nem tudja feloldani a fent leírt ellentmondást. Az MSZP, mint párt, már nem kívánatos senkinek. Elég csak a Gyurcsány távozása utáni „Legyen ön is miniszterelnök!” című játékra gondolni, ahol a játékos elhasználta a felezést és telefonos segítséget is (szerencséjére a közönség nem szavazott), Vágó is bezavarta sokszor a sűrűbe, majd hosszas gondolkodás és hezitálás után megjelölte a B(ajnai)-t. Aztán meg később a nézők levelet írnak a tévének, hogy egyik válasz sem volt helyes. Szar ügy.
És itt az ifjú titán Mesterházy, úgy tűnik, neki jut az a megtisztelő feladat, hogy jövőre rommá verve nézze végig a jobboldal megsemmisítő győzelmét. Mesterházy nem sok változást hoz, lényegében kimondhatjuk, hogy Mesterházy=Bajnai-liba, azaz végre sikerült egy olyan miniszterelnök-jelöltet találni, aki legalább látszatra nincs tele korrupciós ügyekkel, de hát ezzel szemben meglehetősen súlytalan, mint a libafing. Így, elképzelve, hogy majd ő megy le a pórnéphez, s ő akarja elhitetni a szavazókkal, hogy majd ő, ő, ő, ő... örüljön, ha nem kis taknyosként kezelik. Eleve, kérdés, hogy a Blikk-olvasó és Mónika show néző réteghez egyáltalán hogy fog eljutni, hogy ki ő. Megdugott valami hírességet? Lopott már gyárat? Levetkőzött pucérra? Akkor meg hogyan sikerül majd felépíteni azt a „celebszerepet”, melyet ma már minden miniszterelnökkel megcsinálnak, hogy egyáltalán tudják az emberek, kicsoda? Vagy majd megfogadják Retkes tanácsát, s hozzák Bokrost, aki szintén kevésbé képviseli a klasszikus proletár típusát?
Szóval érdekes játszma lesz ez még. Úgy néz ki az MSZP, mint a szovjet kommunista párt 1980 után – a Lenint körülvevő elvtársak már mind vagy meghaltak, vagy rettenetesen öregek, vagy pedig hoznak egy ifjú-középkorú titánt, aki vagy csodát tesz, vagy romba dönti az egészet, s szétesik a párt. Szovjetunióval tudjuk, mi történt, kíváncsian várom, az MSZP-vel mi fog történni.
Képzeljük el a szituációt, amikor valakivel találkozunk, legyen az ismerős, vagy akár ismeretlen. Ki mit néz meg rajta először? Én speciel az illető fogait az elsők között szoktam megfigyelni, persze csak ha beszélgetésbe elegyedünk. Nem úgy, mint ahogy a lovaknál szokták. És azt kell, hogy mondjam, egyszerűen katasztrófa, ami az emberek nagyon nagy részének a szájában van. A mai hvg a következőket írja a témával kapcsolatban:
„A Semmelweis Egyetem Fogpótlási Klinikájának fél évtizede végzett vizsgálata alapján egy felnőtt magyar állampolgárnak átlagosan csak 10 ép és további 12 beteg foga volt, miközben tíz foga hiányzott. Teljes és hibátlan fogazatot a felnőtt népességnek csak a fél százalékánál találtak. Ezzel szemben az emberek 8 százaléka teljesen fogatlan volt.”
Ez egyszerűen elképesztő. Persze ennek a rendkívül rossz statisztikának a hátterében valószínűleg az emberek rossz anyagi helyzete áll, illetve feltételezhetőleg némi igénytelenség is. Az OEP szinte alig támogatja a magyar felnőtt lakosság fogászati kezeléseit. Ha jól tudom, csak a húzás ingyenes. Konkrét árakat nem találtam támogatott fogorvosi beavatkozásokra, de itt van egy magánrendelő árlistája:
Fognyaki tömés 10000 Ft
Fémmentes porcelán korona (jackett) 45000 Ft
Fényrekötő kompozit tömés (kis örlő fogak 4-5) 13000 Ft
Gyökérkezelés+gyökértömés (2 csatorna) 14000 Ft
Porcelánleplezésű fémkerámiai korona / hídtag 35000 Ft
Műanyag leplezésű korona és hídtag 18000 Ft
Részleges fogpótlás állcsontonként (6-10 fogas) 80000 Ft
Fog eltávolítás 8000 Ft
Na már kezd világossá válni, hogy miért ilyen rossz a magyar ember foga. Gondoljunk csak bele, ha valaki a minimálbért keresi, esélye sincs fogorvosra. Szégyen.
Azt hogy mennyire szar itthon a helyzet, az alábbi eset is kitűnően bizonyítja. Adott egy 9 ezer fős település, egyetlen egy fogorvossal. A doktornő most végzett az egyetemen, tehát tapasztalat nuku. (Állítólag jól néz ki, bár ez ebben a műfajban nem különösebben számít.) Ahhoz hogy bejuss a doktornőhöz csupán 2 hónap a várakozási idő.
Megértem én, hogy nincs pénz, de komolyan. Viszont azt nem értem, hogy miért pont a fogászat az, amit olyan kis mértékben támogatnak. Nem lenne jobb, ha legalább az embereknek a mosolyát nem kellene szégyellniük?
1 hét múlva lekapcsol a Sláger és a Danubius, s jönnek helyette az újak, a Klassz és a Neo. Érdekes volt megfigyelni a reakciókat a döntés óta: az elején jött az országos felháborodás, de utána fordult a kocka, s megkezdődött a régi rádiók „fikázása”, és a „mit hisztiztek, parasztok, úgyis marad minden a régiben” stílusú cikkek írása.
Azaz minden marad a régiben, az új adók ugyanazt fogják nyomatni, s erre valóban vannak jelek, pl. a Danubius stábja kompletten megy az egyik új rádióra, s Bochkorék is tárgyalnak fűvel-fával. Magyarul csak a név és a tulajdonos változik, minden más marad. S kérdezem én, ennek most nekem örülnöm kellene? Egyrészt a két új rádió politikai befolyásoltsága nyilvánvaló, s kétsége ne legyen senkinek, hová folynak majd el a pénzek. (De jó, elértünk egy olyan szintet, mint a régi maffiafilmekben!) Érdekes volt a Sláger külföldi tulajdonosának a nyilatkozata, hogy őket is megkereste egy politikai párt, s kérte, hogy adjon nekik is részt a tulajdonból... a többit hozzá lehet gondolni, hogy ha belemennek, akkor ki kapja a frekvenciát... Másrészt ha minden ugyanaz marad, csak más néven, akkor mi garantálja, hogy az új rádiók nagyobb pénzt fognak fizetni az országnak, mint a régi, jól bejáratott brandek? Mert lehet szidni a Slágert és a Danubiust, hogy nem volt jó a zene, sok volt az ismétlés, viszont nagyon komoly hallgatottsággal működtek, ami az mp3 lejátszók korában azért nem semmi!
Nem mintha a Sláger és a Danubius ne lett volna politikailag befolyásolható, de legalább valamennyire adtak a látszatra. (Habár itt is voltak érdekes dolgok, pl. György Gábor, a Sláger akkori nagyvezérének MSZP-s EP képviselő jelölése...) Most viszont már a látszatra sem adnak. Én nem hinném, hogy politikai beszélgetések lesznek órákon keresztül az új rádiókon (akkor nem lesz hallgatottságuk), de azt simán el tudom képzelni, hogy valamelyik párt beültet egy saját embert hírigazgatónak (ezt kérték a Slágertől is). Na, akkor fogjuk visszasírni a régi rádiókat, az biztos, és én ennek így összességében nem tudok olyan lelkesen tapsolni, mint teszik oly sokan.
Vélemények tudományról, élővilágról, emberekről, szexről, politikáról, közéletről. Hírek, történetek, amelyek célja a szórakoztatás, és az sem baj, ha néha gondolatébresztésre sarkallják az olvasót! (tovább)
:
jó lesz ide a kettes is :) (2020.09.01. 22:06)Kotonos úr
BlaMachine85:
A prófeta szólt belőled a hús áremeléssel kapcsolatban. Ha egészségesen tartott állatok húsát akar... (2020.07.21. 00:23)A disznónak a szobában a helye!
Ezt mondtátok legutóbb...