Nagyon érdekesek a külkereskedelemmel kapcsolatos pártpolitikai elképzelések. Vannak, akik keletre nyitnának - ki “távolabbra”, ki “közelebbre” -, aztán vannak, aki nyugat felé erősítenék a kapcsolatokat, és persze vannak, akik a tengeren túlra is elmennének. Szerintem a csúcs Torgyán József volt tíz éve, aki dél-amerikai körútja során vitt magával búzát, és hozott cseresznyét (legalábbis szóban), aztán persze volt fotózás, idétlen vigyorgás a helyi kormány ottani félőrültjével, szép, hosszú szerződések aláírása tökig nyakkendőben, 40 fokban, az eredményt meg ismerjük. Most is népszerű életpálya ez, hiszen kinek ne lenne kedve távoli országokat állampénzen megismerni, a helyi szokások és örömlányok részletes feltérképezésével, természetesen olyan jelszóval, hogy “erősítjük a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatokat”. (Bilaterális egyezményeknek nevezzük ezeket; azt mégsem mondhatják, hogy XY elvtárs azért volt kint tízmilláér’, hogy négyszer eljusson csúcsra, meg hazahozzon valami nemi betegséget.)
Pedig lenne egyszerűbb módszere is a piacszerzésnek: igen, azok a rendkívül utált hiperek, akik tönkrevágják a szegény magyar kisboltokat, és behozzák az agyonvegyszerezett szlovák csirkét a pár négyzetcentiméteren tartott, tollától fosztott spanyol paradicsommal (vagy fordítva?) Ugyanis ezek a hiperláncok multinacionális cégek, azaz lefordítva több országban ténykednek, és ha az általuk elért vásárlóközönség számát összeadjuk, a következő szám jön ki: kurvanagy. De hogyan lehet rávenni egy hipert arra, hogy ne csak behozzon, hanem ki is vigyen, és mindezt úgy, hogy ő is élvezze? Erről szól a mesém.
Anno megboldogult hiperes koromban több kollégával résztvettem egy nagy nemzetközi kollekción az egyik nagy hiperláncunkat képviselve. (Nemzetközi kollekció: a hiperláncnak vannak nemzetközi beszerzői, akiknek az a dolguk, hogy gyűjtsék össze a legjobb ár-érték arányú termékeket a világ minden részéről bombaáron, és ezt prezentálják az egyes országok beszerzőinek, akik ismerik a helyi piacukat. Ne kerülgessük a kását: (főleg) Kínából összeszedik a sok olcsó kacatot, amiből az országok beszerzői kiválogatják, mit kívánnak az adott országban forgalmazni, és erre rendelést is leadnak, amit a hiper nemzetközi beszerzésén keresztül bonyolítanak a jobb ár elérése érdekében. Tipikusan ilyenek a hiper saját márkás “ marhaócsó’ ” termékei, vagy a szezonális cuccok, pl. medence, kerti bútor.) Szóval a kollekción feltűnt, hogy a sok kínai-távol-keleti termék mellett vannak lengyel termékek is szép számmal (magyar egy szál sem volt emlékeim szerint). Utánaérdeklődtem, mi az oka ennek, és egy igen szép magyarázatot kaptam...
...anno mikor a hiperlánc Lengyelországba kívánt menni, ott is felvette a kapcsolatot az illetékesekkel, és kérte a szokásos kedvezményeket, mint pl. adókedvezmény, mindenfajta támogatások, ahogy ilyenkor szokás. Akkoriban elég kutya világ volt Lengyelországban: a magyart bőven meghaladó magas munkanélküliség, szegénység, lengyelek százezrei hagyták el az országot... szóval a lengyel politikusok örömüket fejezték ki, hogy a hiperlánc ott is le kíván telepedni, és megadták a kért kedvezményeket, azonban egyet ők is kértek: a hiperláncnak kötelezően be kellett mutatnia X db lengyel gyártású terméket ezen a nemzetközi kollekción. A hiperlánc ezt el is fogadta, hiszen ez nem járt nagy többletköltséggel; egyrészt a helyi beszerzők kb. egy órán belül össze tudnak dobni egy ilyen listát, másrészt, hogy egy ilyen kollekción 10000, vagy 10300 terméket mutatnak be, az annyira mindegy már...
És láss csodát, a lengyel termékek bekerültek a nemzetközi kollekcióba, és így látták a hiperlánc más országainak beszerzői is; itt olyan kis országokra kell gondolni, mint mondjuk Oroszország, Spanyolország, Kína stb... ezek azért hatalmas piacok! Ha az orosz beszerző felemeli a tollát, bocsánat, kattint az egerével, akkor az azt jelenti, hogy konténerszámra fognak rendelni az adott termékből, ami igencsak fellendíti a gyártó céget, és igen jó hatással van a lengyel exportra, munkanélküliségre, állami bevételekre, szóval mindenre! És hol van még a többi ország...
... és a lengyel gazdaság még a tavalyi válságos évben is bővülni tudott, ha jól emlékszem, 0,3%-kal, míg a magyar... szóval nekünk sem ártana felfedezni ezt a módszert, és a sok (minden bizonnyal nagyon hasznos) miniszteri szintű külföldi utazgatás helyett talán egyszerűbb lenne elzarándokolni a hiperek magyarországi központjába (Budaörs-Törökbálint tengely), és ott beszélni erről. Hátha mi is tudnánk olyan sikersztorit írni, mint a lengyelek.
Mi az a hat motívum, ami eszünkbe jut Molnár Oszkár neve hallatán? Cigány, gumikalapács, bolond gyerek, emelt összegű családi pótlék, Edelény, polgármester.
Ez a hat dolog annyira beivódott a közvélemény emlékezetébe Molnár Oszkárral kapcsolatban, hogy szinte már lehetetlen őt máshová pozícionálni, mint a szélsőjobb. A média is csak úgy emlegeti, hogy ő az, aki az emlékezetes gumikalapácsos beszédet tartotta. Fentiek miatt a Fidesz számára vállalhatatlanná vált személye, ejtette mint képviselőjelöltet. Ő azonban független jelöltként elindult a választásokon, és a Jobbik támogatásával az új fideszes jelöltet megelőzve bejutott a parlamentbe. Megjegyzendő még, hogy az esélytelen MSZP-s jelölt – megakadályozandó Molnár győzelmét - nem lépett vissza a fideszes Daher Pierre javára, mondván ő sem különb szélsőséges megnyilvánulások tekintetében.
Függetlenítve magunkat a sztereotípiáktól, vizsgáljuk meg az ismert információk alapján a lehetséges eseteket. Szeretném hangsúlyozni, hogy az alábbi pontokba szedett állításokat csak mint elméleti lehetőségeket vázolom fel, semmilyen igazságtartalmat nem tulajdonítok egyik verziónak sem:
1. Molnár Oszkár kijelentése minden alapot nélkülözött, szélsőséges cigánygyűlölő beszédével akart politikai tőkét kovácsolni magának. Ebben az esetben személye egyértelműen nemkívánatos minden normális ember számára.
2. Molnár Oszkár egy, vagy néhány esetről hallva, arról minden kétséget kizáróan meggyőződve mondta el beszédét. Ebben az esetben felróható neki, hogy néhány eset alapján általánosította a történteket a cigány közösségre. Az általánosítás, és az erre építő beszéd mindenképpen elítélendő, azonban a jelenséggel mindenképpen foglalkozni kellene.
3. Molnár Oszkár valós problémáról, a cigányság körében valóban elterjedt gyakorlatról számolt be. Az általánosítás most is elítélendő, hiszen továbbra sem lehet azt minden cigány kismamára ráhúzni. Ebben az esetben azonban már nagyon komolyan vizsgálni kellene a jelenséget, és halasztást nem tűrően meghozni a szükséges intézkedéseket.
A beszéd után napvilágot látott még két objektívnek tekinthető statisztika illetve vélemény, miszerint Edelény körzetében nem magasabb a születési rendellenességek aránya az országos átlagnál, valamint szakértői vélemények szerint kicsi az esélye annak, hogy gumikalapáccsal, vagy más eszközzel elő lehet idézni a szóban forgó születési rendellenességet.
Ezen két tényező alapján felvetődik egy negyedik elméleti lehetőség is:
4. Egyes kismamák valóban megkísérelhették a „gumikalapácsos” módszert amivel azonban szerencsére nem értek el eredményt. Amennyiben ennek tudatában mondta el Molnár Oszkár a beszédét, az továbbra is elítélendő általánosítása miatt, ugyanakkor a probléma mégiscsak létezik.
Nézzünk még egy tényezőt! Az a tény, hogy Molnár Oszkárt képviselővé választották, két dolog együttes fennállásának lehet tulajdonítható. Az egyik, hogy a helyiek elismerik polgármesteri tevékenységét, munkája, eredményei alapján helyben népszerű. A másik, hogy a Molnár által felvetett probléma, vagy az általam felvázolt verziók valamelyike valamilyen szinten ismert a helyiek körében is, vagy legalábbis elhiszik Molnár Oszkár szavait, így ennek további képviseletét, napirenden tartását elvárva szavaztak rá. Önmagában a sikeres polgármesteri tevékenységet kevésnek érzem a győzelemhez a Fidesszel szemben.
A jelenlegi helyzet tehát a következő:
- Molnár Oszkár ott lesz a parlamentben, így továbbra is a legmagasabb szintről bizonygathatja igazát. Beszédét azóta sem vonta vissza, mindössze annyit nyilatkozott, hogy fogalmazhatott volna finomabban is. Beszéde, és ez alapján ő maga is elítélendő. Ugyanakkor ott van a kétely, hogy van-e valami igazságtartalma beszédének? Jelen állás szerint ez nem fog kiderülni.
- A pártok bizonyítékot követelnek, ami valószínűleg sosem lesz, hisz mi is szolgálhatna perdöntő bizonyítékként egy ilyen esetben? Valószínűleg senki nem vette videóra, de még a videóról is lehet állítani, hogy hamisítvány.
- Amíg nincs bizonyíték, addig a pártok nem létezőnek tekintik a problémát, Molnár Oszkárt pedig elítélendő szélsőségesnek.
- Edelénynek rendkívül rossz híre kerekedett, valószínűleg senki sem tervezi hogy odaköltözzön, túristacélpontként oda kiránduljon, vagy befektetőként oda települjön.
- Az MSZP bár szavakban elítéli és szélsőségesnek tartja Molnár Oszkárt, mégsem léptette vissza esélytelen jelöltjét a Fidesz javára. Jogos lehet a vád, hogy előtérbe helyezte a Fidesz kétharmadának megakadályozását a szélsőségesek előretörésével szemben.
Kétharmados Fidesz győzelem? Itt az Orbánpatás? Rettegjen velünk! A Tudtad blog rendkívüli ajánlatát olvashatják!
A legfontosabb, hogy legyen egy jó bőrönd! Ajánlatunkban egy 70 cm magas piros bőrönd szerepel, melyben garantáltan elfér 20 nokiadoboz, és bővíthető előterébe betehető akár 2 db közepes méretű Gyurcsány kegykép is! Zippzáras és köteles változatban is!
Fél, hogy elfelejt rettegni? A "Viktor" ébresztőóra garantáltan eszébe fogja juttatni! Az elemről és áramkörről is működtethető óra "Heil, Viktor!" felkiáltással ébreszti önt az álmából, majd utána Kövér László válogatott beszédeit játsza le, miközben egy beépített vetítő horogkereszteket vetít a falra. Erre garantáltan fel fog ébredni!
Nosztalgiázna a régi szép időkről? A Napkelte válogatás DVD-nk segít abban, hogy felidézze az emlékeket! A tartalomból: a 2002-es és 2006-os választás utáni vihogás a stúdióban, Össztűz-részletek, benne olyan kemény kérdésekkel, mint például: "Gyurcsány úr! Hogyan lehet az, hogy ön ennyire jól csinálja?" Extra Lakat T. Károly jegyzetekkel, és Verebes hörgéssel! Bónuszként ajándékba adjuk a Die Hard - Drágán add az életed! magyar verzióját, a főszerepben Mesterházy Attilával, aki kiszabadítja a túszul ejtett Hagyó Miklóst a Fidesz börtönéből.
Mint tudjuk, nemsokára a ruházaton a zsidóknak ismét viselni kell a Dávid-csillagot, és a szocialistáknak a vörös-csillagot. Ne várjon, míg hiánycikk lesz, rendelje meg most! Drágább változatban a vörös csillag beépített zseblámpát és adó-vevőt tartalmaz, hogy segítse a menekülést a fasiszta hordák elől.
És ez még nem elég! Ha mindegyiket megrendeli, ajándékba adunk Önnek egy hordozható akasztófát (több méretben), melyre bármikor felakaszthatja magát, mielőtt a náci rendőrség magára rúgná az ajtót, egy Orbán-Viktor fejű gumióvszert, hogy még "annak közepén" is retteghessen, valamint megkapja Lendvai Ildikó teljesen eredeti, dedikált arcbőrét!
További jó rettegést kíván Önnek az elkövetkező négy évre a Tudtad blog!
... és a megújuláshoz természetesen vezető kell. A következő kérdés szerepel a kapcsolat.hu honlapon (bal alsó sarok):
Lendvai Ildikó és az elnökség is bejelentette a lemondását. Egy megújuló, sikeres MSZP elnökeként el tudnád képzelni ismét Gyurcsány Ferencet?
(Az én válaszom kimaradt: természetesen el tudom képzelni Gyurcsány Ferencet a megújuló, sikeres MSZP elnökeként. De csak Lendvai Ildikó és Kovács László után... :-)
Én nem várok csodákat az új kormánytól. Nem várom, hogy kolbászból legyen a kerítés, nem várom, hogy betartsák a választási ígéreteket, nem várom, hogy eljöjjön a kánaán; de pár dolgot ideje lenne végre tisztába tenni. Mi az az öt dolog, amit elvárok, hogy rendberakjon az új kormányt?
1. Az adórendszer jelentős egyszerűsítése. Az adótörvényünk olyan, mint a bürokráciánk: szinte lehetetlen benne kiigazodni, és nagyon nehéz ezzel tervezni. Töröljék el a “piszlicsáré” adókat, csökkentsék a kivételeket, egyszerűsítsék a TB-t, és legyen olyan SZJA törvényünk, mely segítségével egy érettségivel rendelkező ember is ki tudja tölteni egy-két oldalas adóbevallását! Van erre példa bőven Európában, nem szégyen tőlük tanulni... Ehhez a politikai szándék mindig is megvolt, de valahogy sosem sikerült keresztülvinni - hátha most. Esély: 50%
2. A munka világában legyen alaptétel: a ledolgozott munkaidőt meg kell fizetni! Nem szabad eltűrni a fizetetlen túlórát, a részmunkaidőre bejelentett de teljes munkaidős foglalkoztatást (fizetetlenül), az állandó kényszerített túlórákat (miközben nincs fizetve), a szabadnapok és szabadságok elsumákolását. Ezek annyira alapdolgok, és sajnos pont “annyira” nem működnek, pedig ez a rendszer hasonlít a rabszolgasághoz: ott dolgoztatták a rabszolgákat fizettség nélkül. A munkaügyi felügyelet szigorúan ellenőrizze ezeket, és a fizetetlen-kompenzálatlan túlóra/túlmunka elrendelőjét vonják büntetőjogi felelősségre, ugyanúgy, mintha rabszolgákat tartana (börtönbüntetés terhe mellett)! Ezt sajnos nem hangsúlyozta egyik parlamenti erő sem a kampányában, pedig fontos dolog. Esély: 20%
3. Felelősségrevonás: azt hiszem, az ország nagy része azt várja, hogy mikor vonják már végre felelősségre az előző időszak korrupt embereit. Sokan munkatáborokról, hosszú börtönbüntetésekről álmodoznak, én viszont azt mondom, hogy az elsődleges cél az okozott kár megtéríttetése legyen, akár vádalkuval is. Mondok egy példát: engem nem vigasztal, ha Szalainé (a százmilliós végkielégítéses BKV-HR vezető) ül 10 évet, de a pénzt kimenekíti az országból. Engem az vigasztal, ha Szalainé visszaadja a jogtalanul kiutalt 100 milliót, szépen vall a bíróságon, és cserében mondjuk csak másfél évet ül. Erre az alkura lehet, jobban ugranának a bűnösök, és így talán sikerülne visszagyűjteni valamennyit a korrupciós pénzekből. (Lehet amúgy fordított alapállással is játszani: nem vall, nem fizet, nem működik együtt, és rábizonyítják a “balhét” - a legnagyobb büntetési tételt kapja az illető!) Hogy mi lesz ebből? Majd meglátjuk, szerintem max. egy-két kirakatper. Esély: 40%
4. Bürokrácia: csökkenteni kell, nem vitás, minél gyorsabban, és főleg a vízfejeknél, a minisztériumokban kezdve. A parlament és az önkormányzati képviselők számának csökkentése jó irányba mutat, de igazán a hivataloknál, a minisztériumokban és az állami cégeknél lehetne nagyokat “fogni”, és ott sem a valójában dolgozó emberkéket kell megtalálni, hanem a felesleges, álfeladatokkal megbízott osztályokat, vezetőket. Persze miután ezek jutalomállások, és az aktuális politika mindig ide ülteti be a hű embereit, nem hinném, hogy ebből valami lenne. Esély: 40%
5. Legyen elsődleges szempont az elmúlt években felhalmozott államadósság csökkentése, és eszerint cselekedjen a gazdaságpolitika! Egyrészt nagyon el vagyunk adósodva és ennek nagy kamatterhe van, másrészt meg nagy a veszély, hogy egy második válság esetén (pl. olajválság) nincs mozgástere az országnak, tehát az a tétel, hogy legfeljebb kicsit jobban eladósodunk, már nem megy. Az ehhez szükséges pénz forrása azonban ne újabb adók legyenek, hanem az állami kiadások csökkentéséből felszabaduló pénz. Szerencsére ebben a kérdésben viszonylag konzenzus van a pártok között, kérdés, mit szólnak hozzá a választók... Esély: 80%
Ezek nem túl nagy kérések, mondhatnám alaptémák, de mégsem sikerült rendbetenni őket az elmúlt húsz évben. Szerintem ezekkel a kérdésekkel kellene kezdeni az új parlamentnek, és utána jöhet a többi. De kíváncsi vagyok a ti véleményetekre is: ti mit vártok az új kormánytól, milyen területeken kellene először változtatni, és mennyi esélyt láttok erre?
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy végérvényesen itt a tavasz. Amígy az országban kampánycsend van, a természet újabb és újabb szépségei éledeznek. Most éppen a tulipánok kampányolnak gőzerővel, a jácintok már jórészt visszaléptek a javukra.
Az alábbi képsorozattal időrendi sorrendben szeretném bemutatni a tavaszi hagymás virágok nyílását kiskertemben:
2010. március 1: Az első fecske a hóvirág.
Ha egyszer összeállítanánk a legjobb 10 magyar kabarészám listáját, a következő darab mindenképpen szerepelne rajta. Jöjjön tehát a talán legismertebb Markos-Nádas jelenet, a Katonadolog!
Ilyen sem volt még a Tudtadon, egy film(nem)ajánló :-) Mostanában mindenhol nyomják ezt a 2012 című katasztófafilmet, mely annyira jó, hogy az eddigi legjobb katasztrófafilm. Nem én mondtam, ez van a borítón. Ne higyjetek a borítónak.
Tudjuk le gyorsan, mi a jó a filmben: nagyon látványos, mikor összeomlanak a házak, ezt meg is nézhetitek a youtube-on kb. egy-két percben, és akkor mindent láttatok, ami érdekes. Mert a film maradék része valami borzalmasan sablonos, kiszámítható, nyálas, röhelyes, tudományosan ordító baromság.
A történetben egy családot követhetünk végig, ahogyan menekülnek a nagy katasztrófa elől. Ugyanis egy napkitörés hatására a föld belsejében mozgolódni kezdenek a neutronok, és ez a földkéreg elmozdulását idézik elő pár éven belül; természetesen erről tudnak a gonosz politikusok és pénzemberek, és el is kezdik építeni a hatalmas hajóikat (Noé bárkája), hogy ők megmeneküljenek. Erre azonban rájön főhősünk, aki kalandosnak mondható úton eljut az egyik ilyen hajóra a családjával, és megmenekül. Ennyi a történet zanzásítva, és ebben minden benne van. Amilyen egyszerű, olyan kiszámítható, hogy mi fog történni.
Nem akarom elmesélni a sztorit, csak címszavakban a szereplőkről: van benne egy elvált apa, az asszony persze már talált mást, és a gyerekek is jobban szeretik a nevelőapát, de nem kell megijedni, a film végére rendeződik a helyzet, és egymásra talál mindenki (a nevelőapa meg feldobja a talpát, hogy ne legyen útban). Aztán van benne egy néger tudós, aki felfedezi a közelgő világvégét, és természetesen a szintén néger amerikai elnökkel tárgyal erről, akinek van egy fiatal lánya (a film végére összejönnek, mármint a tudós és az elnök lánya; az elnök némi moralizálás után inkább meghal). Aztán vannak benne nagyon gonosz politikusok és milliárdosok, akik tudják előre, mi fog történni, és ezért óriás hajókat építenek (mint Noé bárkája), de a pórnépnek nem szólnak. Na meg van benne menekülés, ahol még éppen ki tudnak menni az összeomló házból, éppen el tudnak menekülni autóval a megnyíló út elől, éppen át tudnak szlalomozni az összeomló épületek között, éppen fel tudnak szállni, éppen elég a kerozin; mindez olyan hatásvadász módon, hogy az ember inkább röhög a mesterkéltségen.
Amilyen jól ki van dolgozva a házak összeomlása, az út megnyílása és a vulkántevékenységek (képileg), annyira pocsékul van megcsinálva az egésznek az emberiségre gyakorolt hatása. Pedig ezzel a témával lehetett volna mit kezdeni: az emberek várják a világvégét, a biztos halált, imádkoznak, nyugtalanok, és tapintani lehet a feszültséget - nos, ebből garantáltan semmi nem jön át, mindössze pár röpke jelenet erejéig foglalkoznak vele; a film készítői fontosabbnak tartották a főhős család “nyáladzásait” ehelyett. Az sem semmi, ahogyan a tudós meggyőzi a világ vezetőit, hogy a szökőárig hátralévő pár percben nyissák ki a hajók kapuit, hogy még felférhessen, aki várakozik a feljutásra, és ahogyan erre sorra igent mondanak a politikusok magasztos zene kíséretében, miközben a "főgonosz" tiltakozik ez ellen... ilyet sem láttunk még, valóban.
És akkor beszéljünk a film logikátlanságáról: miközben az egész világ összeomlik, mindenhol földrengés, vulkán, tűz, meg miegymás, addig a Himalája érintetlen, és a szerzetes is békésen szívja a füvet a kolostorában - persze, a Himalája az egy ilyen csendes hely, hogy miközben a világ minden törésvonalán pokol van (meg azon kívül is), addig ott semmi. De nem kell megijedni, jön a másfél kilométeres szökőár, és úgy elönti a Himalája bőven 5000 méter feletti csúcsait, hogy csak na (a Mont Everestet kegyesen meghagyták azért)! Ja, és egy aktualitás: a fél európai légiközlekedés áll valami kis izlandi vulkán működése miatt, de a filmben ezt is megoldják, mert a repülő úgy átrepül ezek felett, hogy csak na!
Szóval ritka gyenge film lett, unalomig ismételt klisékkel, kiszámíthatósággal, és meg sem közelíti mondjuk a Holnaputánt... Így bátran nem ajánlom, hogy megnézzétek :-)
Szanyi Tibor cáfolta azokat a vádakat, hogy arra buzdított volna, hogy más megyékből hozzanak át szavazókat az ő körzetébe. Mint a politikus megjegyezte, ez csak egy kóbor, lazításnak szánt ötlet volt, mint például hogy legyen-e Lendvai Ildikónak gyereke. A politikus hangsúlyozta, hogy végül az ötletet - Lendvai Ildikó gyerekével együtt - elvetették.
Kósa Lajos a Mónika showban cáfolta, hogy a Fidesz célja a kétharmad elérése lenne mindenáron. Mint elmondta, ő bőven elégedett lenne a négyhatoddal is.
A Fidesz nem kezd hozzá azonnal az adó- és Orbán Viktor magasságának csökkentéséhez - jelentette ki Kövér László egy lakossági fórumon.
A Jobbik kezdeményezi, hogy az új parlament első ülésén oszlassa fel Horn Gyulát.
Az LMP tagadta azt a híresztelést, hogy orosz befolyásolás alatt állnának, és hogy a párt neve is ezt sugallná (Lehet Mása Politika).
Bokros Lajos nem lesz a P. Mobil énekese, bármennyire is hasonlít a bajusza Schuszter Lórántéra - közölték az együttes tagjai.
Az OVB felhívja a tisztelt választópolgárok figyelmét, hogy a vasárnap várható sorbanállás miatt a MÁV-hoz hasonlóan helyjegyet vezetnek be. Aki ilyet vásárol, annak nem kell végigállnia a sort, hanem rögtön a helyjegy által megjelölt helyre állhat be.
Közben a Fidesz ismét kiszivárogtatott egy törvényterveztet: eszerint aki 90 év felett erőszakos nemi közösülés tettét követi el, attól megvonják a 4%-os nyugdíjkiegészítést. Ettől a közbiztonság jelentős javulását várják.
„Senkiben nem lehet megbízni. A mai világot a félremagyarázás, a nyílt becsapás és a becsület teljes hiánya jellemzi. A szándékosan elégtelen információszolgáltatás, az előítéletes, vagy más okból elfogadhatatlan elemzés napi gyakorlattá vált.” Mindezt egy amerikai egyetemi professzor - aki mellesleg egy nemzetközi információs és tanácsadó cég elnöke - állította az üzleti világról. A szándék egyértelmű valakik hasznot akarnak húzni jobb informáltságukból, illetve mások dezinformálásából.
Gondolom nem vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy a fenti állítás egy az egyben megállja a helyét a magyar politikai életre vonatkoztatva is.
Nem olyan régen még történelmi korként akarták meghatározni az „információs kort” és mindenki rajongva lelkesedett a információs forradalom újabb és újabb vívmányaiért. Az eredmények persze vitathatatlanok. Az internet, a mobiltelefon, a webkamera és a többi információ technológiai találmány kétségkívül átformálta az emberek életét és informáltságát.
De mint tudjuk, az éremnek két oldala van. Az információ áramlással párhuzamosan - hacsak nem még jobban - a dezinformáció áramlás is csúcsra jár. Fel kell ismernünk, hogy az információs technológia csak annyira jó, amennyire a közvetített információ az.
A fentiek értelmében érdemes a nagy nyilvánosságot kapott információkat megvizsgálni egy kicsit, mielőtt befogadnánk őket: Nem-e dezinformációról van szó? Nem-e manipulálni akar valaki? Nem-e így akarja valaki tematizálni a közbeszédet elterelve a figyelmet valami másról?
A blogbejegyzés címének végére már most odatettem az egyest, jelezve, hogy a későbbiekben is szeretnék külön posztokat szentelni a dezinformáció-gyanús eseteknek. Nézzük tehát az elmúlt hetek termését:
Pro: Lendvai Ildikó lemond, az MSZP a nevét Új Baloldalra változtatja
Kontra: Orbán Viktornak három miniszterelnök helyettese lesz, ő maga pedig lemond a pártelnökségről
Pro: Kubatov Gábor pécsi adatbázisos beszéde
Kontra: Szanyi Tibor XIII. kerületi átjelentkezéses beszéde
Pro: A Fidesz segítette az LMP ajánlószelvény gyűjtését
Kontra: Kóka János támogatja az LMP-t
Mi ezekből az igazság? Ki szellőzteti ezeket a híreket, és mi célból? Hogy lehet, hogy minden hírnek megvan az ellenpárja?
Továbbá:
Pro: Faith Balázs (LMP) cigányoknak szóló pályázatokon nyert el pénzt
Kontra: nincs, illetve Faith Balázs kilép az LMP-ből
Pro: Müller Nikolettről (Magyar Gárda) kiderült pornós múltja
Kontra: nincs, illetve Müller Nikolett kilép a Magyar Gárdából (ami ugye már nem is létezhetne)
Itt már nem annyira a dezinformáció a lényeges, hiszen ezek az ügyek igaznak bizonyultak. Az azonban kétségtelen, hogy ezeknek az ügyeknek semmi jelentőségük nincs az érintett pártok politikája szempontjából, azonban komoly súlyt kaptak a médiában, így alkalmas volt a választók befolyásolására.
Több kérdés is felmerül ezen ügyekkel kapcsolatban: Ki nyomozta ki ezeket az ügyeket? Harmad- negyedosztályú személyekről van szó. Ilyen mélységig átvilágították egyesek a pártok holdudvarát? Esetleg beépített emberek szivárogtattak?
További érdekesség, hogy a kis pártok nem tudtak kontrázni. Ezek szerint csak a Fidesz és az MSZP rendelkezik ilyen szintű nyomozati képességekkel és informáltsággal?
UTOLSÓ AJÁNLATKÉNT ELADÁSRA AJÁNLOM. RENAULT LAGUNA 2002 ÉVJÁRAT,1.9 DCI AUTÓMAT. VESZETTÜL ÁR ALATT,BÁR ÚGY LÁTOM SENKI NEM AKAR JO AUTÓT OLCSÓN VENNI. TEHÁT 1500 EURÓ AZ UTOLSÓ ÁRA. HA SENKINEK NEM KELL ,FELGYÚJTOM, VAGY LEGURÍTOM A HEGYRŐL VALAHONNAN. TELEFON NEM MÜKÖDIK.IRJ IDE. HA ÉRDEKEL... KÉPET KÜLDÖK EMILBEN .IDE NEM FÉR FEL
Az előítélet definíciójára – többek között - két találó megfogalmazást találtam:
1. Kedvező vagy kedvezőtlen érzés egy személy vagy dolog vonatkozásában, mely megelőzi a tényleges tapasztalatot, illetve nem azon alapul.
2. Felszínesen általánosító vélemény, mely negatív elképzelések együttesén alapszik.
Mielőtt rátérnék a témára szeretném az olvasókkal megosztani egy saját előítéletemet, mely valahogy így hangzik: Gyakran az az érzésem, hogy szavakban sokszor azok ítélik el legjobban az előítéletességet, akik önmaguk is valamilyen előítéleteket táplálnak, illetve hajlamosak előítélkezésre másokkal szemben.
Rendszeres olvasója vagyok Török Gábor blogjának. Egy nem túl régi bejegyzésében olyan afférjáról ír Mészáros Tamással, amellyel kapcsolatban egy saját régi rossz emlékem jutott eszembe az említett publicistával kapcsolatban. Török Gábor természetesen azonnal reagált az őt ért kritikákra blogjában, én viszont csak most kezdtem el blogírással foglalkozni, ezért most ragadom meg az alkalmat.
Valahol a 2002-es országgyűlési választások környékén történt az eset, Mészáros Tamás az ATV-n vezetett a maiakhoz hasonló politikai elemző beszélgetős műsort. A téma az volt, hogy egy felmérés szerint az egyetemi és főiskolai hallgatók körében a Fidesz tábora többszöröse az MSZP-ének. Ezt az adatot a publicista úgy értelmezte, hogy a mai – illetve akkori - egyetemisták tudatlanok, történelmi képzettségük meglehetősen felszínes, és tanulás helyett csak a bulizáson és egyéb devianciákon jár az eszük. Ennek következtében persze, hogy a Fidesz populista szólamai nagy népszerűségnek örvendenek köreikben.
Akkoriban ez egy élő műsor volt, a nézők sms-eket küldhettek, amelyek időnként megjelentek a képernyőn és a műsorvezető fel is olvasta azokat. Történt, hogy az én (akkoriban végzős közgazdászhallgató voltam) sms-em is műsorba került, valahogy így hangzott: A mai egyetemisták nem hülyék, ’48-ban és ’56-ban sem voltak azok.
Hozzászólásommal a publiciszta igazolva látta az egyetemistákról alkotott véleményét, hozzáfűzve, hogy lám milyen forradalmi alkalmakhoz hasonlítom a 2002-es választásokat, ezért veszélyes a Fidesz politikája, mert ilyen forradalmi hangulatot kelt és …
Jelen reakciómat Török Gábortól átvett fordulatokkal kezdeném:
Kedves Mészáros Tamás! Szeretném ha tudná: tévedésnek tartom a fenti sms-emre adott kommentárjában elhangzottakat, és az egyetemistákról alkotott véleményét. Megpróbálom Önnek és az olvasóknak, illetve akkori nézőknek is elmagyarázni hogy mit szerettem volna mondani az sms kkorlátai miatt igen rövid egy mondatban.
Nem értek egyet azzal, hogy a mai, illetve az akkori egyetemi hallgatók tudatlanok lennének a politikával vagy a történelemmel kapcsolatban. A 2002-es kampány alatt egyetemisták is szerveztek politikai előadásokat, ahová meghívták az akkori pártok képviselőit és neves közéleti szereplőket. Én részt vettem valamennyi előadáson Horn Gyulától, és ifjabb Hegedűs Lóránttól kezdve Kupa Mihályig és Havas Henrikig bezárólag. Mindegyik előadás teltházzal ment, az egyetemisták nyitottak és érdeklődők voltak a politika iránt, legyen az bármilyen irányzat. Forradalmi hangulatnak nyomát sem éreztem sem a rendezvényeken, sem az egyetemen, sem az utcán. Egyedül a médiában.
’48-cal és ’56-tal nem a 2002-es forradalmi hangulatra, hanem arra szerettem volna célozni, hogy az akkori forradalmi eseményekben jelentős részük volt az egyetemistáknak, céljaikkal, törekvéseikkel a társadalom döntő többsége egyetértett. Az egyetemek akkor is, 8 éve is, most is a szellemi élet fontos központjai, ahol megvetik (mondhatnám „ciki”-nek tartják) az előítéleteket és minden olyan populista szólamot, amelyek nem józan érvek mentén építkeznek.
Jómagam büszke vagyok arra, hogy öt évig egy ilyen szellemi közösség tagja lehettem, diáktársaimmal bármilyen témában nem feltétlenül nyomdaképes módon, de magas szellemi színvonalon értekezni tudtam, egyetemi tanárok gondolatébresztő értékes előadásait hallgathattam. Bizonyos értelemben még ma, harmincas éveim elején is hiányolom ezeket.
Mészáros Tamás Népszavában megjelent írása alapján úgy tűnik, hogy előítéletessége (a poszt elején található második definíció szerint értve) nem sokat változott az elmúlt nyolc évben, sőt az egyetemistákról kiterjesztette a 30-asokra is, így most ismét magamra vehetem, hiába minden történelmi és politikai képzettségem.
U.i.: A tárgyilagosság kedvéért mindenképpen megjegyzendő, hogy a bejegyzésben említett 2002-es ATV-s műsor videóanyagát az interneten nem találtam meg, így emlékeimre hagyatkoztam, ezért igyekeztem mértéktartóan fogalmazni az ott elhangzottakkal kapcsolatban. Sajnos a műsor címére sem emlékszem pontosan, aki esetleg segíteni tud a műsor hanganyagának (műsorcím, link) megtalálásában, azt köszönettel veszem. Szívesen kiegészíteném vele mai bejegyzésemet, elhihetitek, a videóval együtt sokkal ütősebb lenne.
Helyzet van! Tegnap az összes sajtóorgánum világgá kürtölte a nagy hírt: lehet, hogy nevet vált az MSZP! Úgy tűnik, a befutó az "Új Baloldal" lesz, de még nincs eldöntve. Ez nekem nem tetszik, mert Cicciolina bal melle jut eszembe róla (ő 2002-ben indult egy hasonló nevű párt színeiben).
Segítsünk nekik! Várom a névjavaslataitokat a kommentekben!
Az elmúlt napokban nyilatkozatháború bontakozott ki a kormány és a Fidesz kötött azzal kapcsolatban, hogy milyen állapotban is veszi át az ország pénzügyeit az új kormány. A két oldal fő üzenete - legalábbis ami a sajtóban átjött az átlagember számára - valahogy így néz ki:
A kormány szerint május végére az éves GDP-arányos államháztartási hiány 82%-át éri el a deficit. Fontosnak tartották még azt is megjegyezni, hogy 2002 május végére az Orbán-kormány az éves tervezett hiány 81%-át hozta össze. Elhangzott még, hogy a 2010-es éves hiánycélon nem kell változtatni, azt a kormány továbbra is teljesíthetőnek látja.
A Fidesz május végére az éves tervezett hiány 95-100%-ának teljesülését várja, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy kiürült az államkassza, a költségvetési hiánycél nem tartható, csődben van az ország stb.stb., és mindez persze a Bajnai kormány hibája.
Még rövidebben: a kormány szerint minden rendben, a Fidesz szerint nagy a baj.
Ennyi. Mindenki higgyen amit akar, ki-ki pártszimpátiája szerint.
Vizsgáljuk meg a dolgot egy egyszerű példán keresztül.
Tegyük fel, hogy egy házaspár havi jövedelme 200 ezer Forint. Az első két hétben a férj, a második két hétben a feleség gazdálkodik a pénzzel. A háztartásban szerepelnek napi rendszeres kiadások (például tej, kenyér), és havi egyszeri kiadások (például fűtésszámla, villanyszámla, egyéb rezsiköltségek, hiteltörlesztés, albérleti díj).
Eltelik az első két hét, és a férj a 200 ezer forintból 170 ezret elköltött, mindössze 30 ezret nyom felesége kezébe. Két hét alatt elment tehát a havi jövedelem 85%-a. A feleség elképedten áll a dolog előtt, hiszen nagyjából 100 ezer Ft-ra számított. Miből fogunk így megélni két hétig? Merült fel benne a kérdés. Leültek hát, hogy megbeszéljék milyen állapotban van a családi költségvetés. A férj beszámol, hogy befizette az összes csekket, a bank levonta az aktuális hiteltörlesztőt, az albérleti díjat átutalta a főbérlőnek, megvolt a nagybevásárlás, tele a hűtő, és még az egész hónapra való cigarettát is beszerezte mindkettőjük számára, ily módon a hátralévő két hétben, bár kevésnek tűnik, bőven elegendő lesz a megmaradt pénz.
Viszatérve az állami költségvetésre, az idei éves hiánycél teljesítése nem attól függ, hogy mennyi volt a hiány 2002 májusában, vagy mennyi lesz idén májusban. Inkább valami olyasmiről kellene beszélgetnie az érintetteknek, mint a fenti példában.
A kormány azt állítja, hogy minden rendben, teljesül az éves hiánycél. De akkor miért a 2002-es májusi hiánnyal érvel, és miért nem azzal, hogy befizette-e a csekkeket, tele-e a hűtő, megvolt-e a hiteltörlesztés?
A Fidesz azt állítja, hogy nagy bajban van a költségvetés, de közben azt is, hogy nem látnak pontosan, nem tudják milyen csontvázak hullhatnak ki a szekrényből. Ha egyszer nem látják-nem tudják, akkor mégis miből gondolják és főként miért állítják magabiztosan, hogy megbukott a költségvetés? Kikövetkeztették a májusi hiányból?
Szóval akkor most mi a helyzet? Még jó, hogy van egy támpontunk: 2002-ben messze nem teljesült a hiánycél. :-((
Vélemények tudományról, élővilágról, emberekről, szexről, politikáról, közéletről. Hírek, történetek, amelyek célja a szórakoztatás, és az sem baj, ha néha gondolatébresztésre sarkallják az olvasót! (tovább)
:
jó lesz ide a kettes is :) (2020.09.01. 22:06)Kotonos úr
BlaMachine85:
A prófeta szólt belőled a hús áremeléssel kapcsolatban. Ha egészségesen tartott állatok húsát akar... (2020.07.21. 00:23)A disznónak a szobában a helye!
Ezt mondtátok legutóbb...