Gyorsan tennék egy kitételt: nem szeretem Gyurcsány Ferencet, valóban ideje lenne már eltávolítani, elég sok kárt okozott az országnak. De mégis, miért pont ünnepnapokon kell zavarogni? Jó, értem a szimbolikus jelentőségét: Petőfiék is megcsinálták ezen a napon, mi is megcsináljuk. Nagyszerű. Csak éppen:
1. Rengeteg politikailag bizonytalan embert sikerül ezzel visszazavarni az MSZP karmai közé (pl. "a Fidesz kiengedte a szélsőjobbos szellemet a palackból" dumával). Soknak tűnik az előny? Semmi baj, majd jön még Kövér Laca, vagy Szíjjártó, meg némi baloldali médiafölény és máris ott fogunk tartani, hogy 2010-től ismét Gyurcsány kormánynak örülhetünk. Hú, de jó lesz! Nem lehet megérteni, hogy az emberek szeretik az ünnep szentségét? Gyurcsány ellenére...
2. Mennyi esélye van a március tizenötödikei kormánydöntésnek? Mindenhol rendőrök, kordonok, ha csak gondolsz is a kormányváltásra, már igazoltatnak: vajon mennyi esélye van pont ma a kormánydöntésnek? Még csak csoportosulni sem lehet, mert a rendőrök máris megkergetik őket! Persze, kergetőzni biztos jó, de hogy ebből nem lesz kormánydöntés, az biztos... (Mellékesen megjegyzem, ha Orbán csinálta volna ezt nemzeti ünnepeken, mármint ezt a millió rendőrt/kordont, másnap a "független sajtó" tele lenne "Orbándiktatúra" és "rendőrterror" címekkel...)
3. Pont Budaházyval és Toroczkaival kell? Népvezér szerepben tetszelegnek, látványos dolgokat mondanak, csak éppen nem látok mögötte semmit (Például gazdasági program? Mármint amit végre is lehet hajtani?). Annyira égő dolgokat tudnak mondani (nemcsak ők), hogy napokig azon röhögnek nemcsak a baloldaliak, de még a jobboldaliak is. Lásd a permetezést...
Szóval én értem ezen lelkes ifjak tenni akarását, és becsülöm is őket érte, csak éppen arra kellene figyelniük, hogy ha már mindenáron forradalmat akarnak csinálni, ne akkor tegyék, mikor tele a város rendőrökkel, akik számítanak erre, hanem inkább egy csendesebb napon, mikor nem. Ezeket az ünnepnapi zavargásokat meg már ideje lenne befejezni, mert lassan bohózattá válik az egész.
Így néz ki Magyarországon egy kiemelt projekt.
Kattints ide, ha érdekel!
Most aztán jól megszavaztatják a tutit. A szavazás március 22-ig tart. Szerintem 70 % feletti eredménnyel az „IGEN” fog nyerni.
Szerinted?
Olvastam Bokros írását, hát, mit mondjak? Tipikus Bokros: összevonunk, kivonunk, levonunk, felvonunk, meg minden épüljön több pillérre (mint a hortobágyi kilenclyukú híd), s akkor jó lesz. Alapjában véve nem rossz program, minden bizonnyal megmozgatna valamit ebben a pocsolyában, de az alapproblémát most sem sikerült elkapni neki. Mármint azt: mi is az állam feladata?
Először lássuk, hogyan is alakult ki az állam: anno az ősemberek gyűjtögették a kókuszdiót, egyénenként-családonként, de mivel sokat kellett harcolni más családok-oroszlánok ellen, létrehoztak kisebb közösségeket, többen többre megyünk alapon (a harcban mindenképp). A közösség megvédte magát külső támadásoktól, később erre néhány harcost tartottak fent, meg egy parancsnokot, aki irányította őket. Igen ám, de ezeket a harcosokat táplálni kellett, meg a vezetőt is, ezért mindenki néhány kókuszdiót bedobott a közösbe, s így a harcos nem szenvedett hátrányt, mármint hogy míg ő harcolt, addig nem tudott kókuszdiót szedni. Ha valakit megbízunk azzal, hogy gyűjtse össze a beszedett kókuszdiót, jegyezze, ki az, aki nem adott le semmit, s ossza szét a harcosok között – nos, kész is az államunk.
Tulajdonképpen a mai állam sem működik bonyolultabban: az állampolgárok pénzt adnak az államnak arra, hogy az ellásson bizonyos feladatokat helyettük. Milyen feladatok ezek? Az állam egyrészt szolgáltat (például egészségügyet, oktatást, biztonságot, jogot, közlekedést), másrészt jövedelmet újraoszt (például támogatások, segélyek). Bokros főleg a szolgáltatás részét szeretné megreformálni; én az újraosztás részét.
Mert miről is szól a jövedelmek újraosztása? Te elmész dolgozni, az állam a munkaadód által fizetett pénz jó részét elveszi tőled ilyen-olyan jogcímen (pl. szja, tb), s odaadja másnak, aki rászorul. Vállalkozásoknál is hasonló a helyzet: a vállalkozástól az állam pénzt szed el (adó formájában), amit más vállalkozásoknak ad vissza, pályázatok, támogatások formájában. Az állam kvázi Robin Hoodként működik: elvesz a gazdagtól, s odaadja a szegénynek. Így néz ki az állam, mint igazságosztó.
Igen ám, de jön az állampolgár: kérem, én dolgozom, reggel hatkor kelek, s este nyolcra érek haza, az állam meg elszedi tőlem a munkabérem nagy részét, s odaadja segély formájában a szomszéd Jóskának, aki életében nem dolgozott, tízkor kell, s este mindig rajtam röhög, hogy miért vagyok ilyen fáradt?! Hol itt az igazság? S jön a vállalkozás is: kérem, mi itt keményen dolgozunk, keményen harcolunk minden megrendelésért és hogy a vevőink minket válasszanak a konkurencia helyett, de az állam elveszi tőlünk a pénzt, s odaadja támogatás formájában a konkurens cégnek?! Hol itt az igazság? Pláne, ha a konkurens cég nem érdemei miatt kapja a támogatást, hanem mert jó kapcsolatai vannak?
S itt jön be a szociális érzékenység kérdése, azaz inkább hogy milyen szinten legyünk szociálisan érzékenyek. Mert ha nem adunk segélyt Jóskának, éhen hal, ne adj isten lop, csal, rabol. Ha nem adunk támogatást a konkurens cégnek, az meg elbocsát, s növeli a munkanélküliek számát. Ez is jogos, nem? Kompenzálni kell, ha nem akarunk nyomort!
Érdekes, hogy a természet hogyan oldja meg ezt a problémát. Ott mi kompenzálja a gazellát, mikor fut az oroszlán elől? Vajon a természet megkéri az oroszlánt, hogy ugyan, fusson lassabban, sőt, a felszabadult energiát adja oda a gazellának, hogy kompenzálja, meg különben is, szegény gazella? Nem. Ha a gazella nem tud elfutni, akkor meghal, s az oroszlán megeszi. Ha a gazella el tud futni, akkor meg az oroszlán marad éhesen. Egy nagy vesztese mindenképpen lesz a játszmának. Megállapíthatjuk tehát, hogy a természet meglehetősen érzéketlen szociálisan, sőt, fasisztoid vonásokat mutat be ezzel a „pusztuljon a gyengébb” mentalitással.
Na, de mi nem vagyunk fasiszták, emberek vagyunk, komoly kultúrkörrel, Michelangeloval, Petőfivel, Győzikével. Bennünk megvan a szociális érzékenység némi foka, mi igenis előnyt adunk a gazellának, letöröljük a szegény gyerekek könnyeit, s felsegítjük az elesett nyugdíjast, s ez valahol így is van rendjén. A kérdés az, hogy mindebből mit kívánunk az állammal megcsináltatni.
S igen, itt van a kutya elásva! Össze kellene ülnie a népnek, vagy inkább a választott képviselőinek, s először is meg kellene határozni: mik is az állam feladatai? A szolgáltatások minden bizonnyal maradhatnának: igenis, az állam nyújtson egészségügyet, oktatást, biztonságot, igazságot – annyit azért tegyünk hozzá, hogy ezeket a területeket meg kell reformálni, mert jelenleg elég pazarló, ami ott folyik. Közlekedés mondjuk? Utat kell építeni, javítani, ez nem kétséges. De! Feladata-e az államnak évi 180 milliárddal dotálni a MÁV-ot? Meg a BKV-t? Na, ezen már el lehetne gondolkodni! Nyugdíjat is adni kell, hiszen a nyugdíjasok nagy része dolgozott, anno fizetett nyugdíjjárulékot, nekik valóban jár – de mi legyen azzal, aki életében nem dolgozott, s úgy ment nyugdíjba? A szolgáltatások terén inkább racionalizálni kellene, de ezek megmaradhatnak állami feladatnak.
Ahol szerintem jelentősen lehetne takarékoskodni, azok pont az újraelosztó rendszerek. Feladata-e az államnak elvenni a pénzt az egyik cégtől,s odaadni a másiknak? Jobboldali érzelmű olvasóimnak feltehetném úgy a kérdést, hogy jogos-e, hogy elveszik adó formájában a pénzt a Magyar Nemzettől és a Hócipőnek adják, hogy népszerűsítse mondjuk a honvédséget; baloldali olvasóimnak pedig úgy tenném fel, hogy jogos lesz-e, ha jövőre Orbán a Népszabadság által adózott pénzből hirdet államilag a Magyar Hírlapban? Jó kérdések, ugye? A segélyek kérdéséről most nem is beszélnék... Azt mindenesetre láthatjuk, hogy pont ez a terület a korrupció melegágya.
Tehát a javaslatom: határozzuk meg az állam feladatait! Számoljuk ki, ehhez mennyi pénz kell! Ezt osszuk szét az állampolgárok és a vállalatok között – mármint a szétosztáson azt értem, hogy kinek mennyit kell befizetnie. Mindezt tegyük úgy, hogy minél egyszerűbben, minél kevesebb bürokráciával párosuljon, s kész is a hatékony államunk. Ez a megoldás lehetővé tenné az adócsökkentést is, s ez munkahelyteremtéssel járna. Szerintem nem járnánk rosszul.
Egy nap ugyanis gyött egy nagybajszú embör, akit Bokros hercegnek hívtak. Jó nagy csomaggal érkezett, melyben vót minden jó, ami szem szájnak ingere. Azonygya Bokros herceg Ibolykának:
„Visszaszerzem az elveszett vagyonkádat, legalább 20% erejéig, csak add nékem magadat, s hadd háljak véled egy éccakát!”
Ibolyka nagyon vonakodott, elvégre nem vót szép ember a herceg, de hát mit vót mit tenni, tudta, hogyha nem alkuszik meg véle, soha nem lássa viszont egyetlen kincsét.
„Odaadom néked magamat, de csak akkor, ha visszaszerzed vagyonkámat, mely annyira hiányzik nékem.”
Bokros herceg nekiindult lovával Budának. Először Viktor királyfihoz fordult. Azt mondta néki, ha támogatja őtet és a csomagját, mely bizony nehéz vala, akkor néki adja a királyságot, valamint a későbbiekben Ibolykát és vagyonkáját, mert később néki már nem köll. De Viktor királyfi mondá, hogy van már néki asszonya, akivel hálni tud, különben is, Bokros zavarja a köreit.
Bokros herceg ezután Fodor királyfihoz indult. Mondá néki, ha támogatja őtet és a csomagját, akkor néki adja Ibolykát és vagyonkáját, melyet ha összeházasítanak, meglehet az 5%. Erre mondá Gábor, őnéki bizony Ibolyka nem köll, de Bokros herceget önmagában szívesen fogadná a másság jegyében, karöltve ővéle; ehhez viszont Bokros hercegnek nem volt gusztusa.
A herceg ezután Ferenc királyfihoz fordult, s mondá néki, ha támogatja, szívesen néki adná Ibolykát és a vagyonkáját, melyre egy esztendőn belül nagy szüksége lészen, s képzelje el, olajfa alatt hálhatnának kettesben a királyságon. Ferenc nagyon elgondolkodott, miután már apja, Gyula királyfit egyszer szolgálta vala Bokros herceg, de végül nemet mondott, mondván, néki más programja van, nem is egy, legalább hat, s néki most aztat végre kell hajtania.
Bokros herceg nagy gondban tért vissza Ibolykához, s mondá néki, hogy a többi királyfi egyelőre nem kíván véle társulni, de talán később az olajfa alatt megbeszélhetik. A leány mondá, nem baj, ha csak júniusban adja vissza vagyonkáját, ő addig is hajlandó hálni véle, sőt, javasolá, hogy vonja be Habsburg herceget is, hátha ő is tud segíteni a vagyonka visszaszerzésében.
Ebben maradtak. Vajon vissza tudja-é szerezni elveszett kincsét Bokros herceg segítségével? Nemsokára kiderül.
Az utóbbi években, egyre inkább elszaporodtak a fiatalok által elkövetett bűncselekmények. Egyre fiatalabb korban kezdik a bűnözést, szinte már gyerekkorban , és egyre brutálisabb gaztetteket hajtanak végre.
A legutóbbi és talán a legszörnyűbb /már ha lehet ilyen esetekben „szörnyűségi listát” felállítani/ eset, a tegnap Winnendenben elkövetett mészárlás. A 17 éves elkövető, a helyi középiskolában lelőtt 10 diákot, három tanárt, és menekülés közben 4 járókelőt.
De a gyilkosságok mellett, az egyéb erőszakos megnyilvánulások is egyre nagyobb számban megfigyelhetőek, a mai fiatalok körében. Néha már általános iskolás korban is. Nem tisztelik egymást, és a társadalom többi tagját sem. Szinte mindennapra jut legalább egy tanárverés is. A legszomorúbb pedig az, hogy nem teljesen ismert, ezeknek az agresszív megnyilvánulásoknak sem az oka, sem a megoldása. Egyszerűen nem tudunk mit kezdeni ezzel a helyzettel (sem). Többször hallottuk már, hogy a büntethetőségi korhatár lejjebb csökkentése megoldás lehet, de egyenlőre nem történt az ügyben előre lépés.
Vajon mi lehet az oka, hogy ennyi fiatalkorú bűnöző palánta él köztünk? És mi lehet a megoldás?
Évikati
Ma úgyis annyira nagy divat a programalkotás (lásd Reformszövetség, Bokros, vagy mindannyiunk Ferencének napi legalább 5 programját), ezért úgy döntöttem, én is csinálok egyet. Tehát programom a következő:
A program célja:
Ma Magyarország rettenetesen el van adósodva (73% GDP arányosan), valamint óriási problémát jelent az, hogy nagyon nagy az inaktívak aránya az aktívakéhoz képest. A cél az, hogy az adósságot 50%-ra csökkentsük (s ezáltal a kamatszolgálatunkat is), a versenyszférában dolgozók létszámát pedig megduplázzuk úgy, hogy közben a GDP ismét növekedésnek induljon. Ezek elég ambíciózus célok a világválság kellős közepén, de meg kell csinálni, mert különben beledöglünk.
Eszközök:
Adózás:
Költségvetés:
Szociális rendszer:
A program hatásai:
A vállalkozók és cégek munkaterheinek jelentős csökkentése a foglalkoztatottság kifehérítését és növekedését segítik elő, s egyben növelik a versenyképességet. Minden bizonnyal több külföldi befektetéssel lehetne számolni. A dolgozni képes inaktívokat munkára ösztönözné. Az állam bevételei nem csökkennének túlzottan, mert a megnövekedett foglalkoztatottságból adódó többletbevétel pótolná a járulékok csökkenéséből adódó bevételkiesést.
Az államháztartás egyenlege javulna, s alighanem nemcsak az áfaemelés bevételeit lehetne pluszban az adócsökkentésre fordítani. A hosszú távú cél a kamatterhek jelentős csökkentése, s ezt a felszabaduló pénzt az állami beruházásokra lehetne fordítani.
Nos, ez lenne az, nem tökéletes, de legalább történne valami. Ez lenne a „Droli csomag”.
„Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!”
Egy családról szeretnék mesélni nektek. Apa, anya, és két gyerek (Pistike és Krisztike). Kezdjük 1990-ben: anya elvesztette a munkáját. Innentől kezdve 1994-ig csak apa dolgozott, s nem igazán éltek jól: időnként eladtak a családi ékszerből, hogy élni tudjanak, majd később hiteleket is vettek fel.
1995-re azonban a helyzet tarthatatlanná vált; apa azzal szembesült, hogy ha így folytatják, elárverezik a házat a fejük fölül! Ezért szigorú intézkedéseket vezetett be: eladta a családi autót, s abból visszatörlesztett némi hitelt, ezen kívül felére csökkentette Pistike és Krisztike zsebpénzét (volt is sírás rendesen!), s anyuka sem mehetett fodrászhoz (ez utóbbi rendeletet a családi nagytanács utólag elvetette); valamint szigorúan lecsökkentette a költségeket: éjszaka lekapcsolta a villanyt, sokáig csak paprikáskrumplit ettek kenyérrel, s semmi mást, s a felszabaduló pénzt szintén a hitelek visszafizetésére fordították.
Ahogy javult a család pénzügyi helyzete (anyukának is sikerült egy részmunkaidős állást szereznie), óvatosan lazított ezeken a korlátokon: például változatosabban ettek, Pistike is kapott egy használt bringát, s 2000-re elérték azt, hogy apa mindennemű korlátozást eltörölhetett. 2001-ben volt apának egy javaslata, hogyha vesznek kocsit, akkor jobban fizető állásba is el tudna menni, azonban a család többi része mást akart: ennyi szenvedés után jobban akartak élni! 2002-ben egy nagy hiszti után apuka beadta a derekát: duplájára emelte Pistike és Krisztike zsebpénzét, anyukának adott pénzt arra, hogy egy jobb fodrászhoz menjen, s ő is egyre jobb söröket ivott. Irigyelték is őket a szomszédok!
2002-ben mindenesetre figyelmeztető volt, hogy a család ismét elkezdett jóval többet költeni, mint ami jövedelme volt, azonban ezt még némi folyószámlahitellel át tudták hidalni. Apuka tudta, hogy lassan lépni kellene, s ismét csökkenteni kellene a kiadásokat, azonban ezt nem tette meg, s a családnak sem beszélt erről.
2006-ben azonban kiborult a bili: anyuka beleolvasott apa naplójába, amiből kiderült, hogy hazudott a családnak az anyagi helyzetről. Óriási balhé lett belőle, anya sírt, Kriszti hisztizet, azonban apa tarthatatlannak bizonyult: továbbra is ő fogja kezelni a családi kasszát, s a későbbiekben javaslatot tett arra is, hogy a költségcsökkentés érdekében ezentúl mindenki minden wc használat után 1 Ft-ot fizet apának; ezt azonban a család elutasította.
Közben a helyzet egyre rosszabb lett. A család most már tartósan többet költött, mint amennyit keresett, s egyre több hitelt voltak kénytelenek felvenni. Időközben eladtak már majdnem minden ingóságot, de ezeket általában apa haverjai vették meg, áron alul. Lassan eljutottak arra a szintre, hogy már a kamatokat is nehezen tudták fizetni, de továbbra sem tettek semmit a helyzet normalizálása érdekében.
2008-ban azonban beütött a ménkű: anyát kirúgták másodállásából! A család lehetetlen helyzetbe került, s már majdnem a Providenthez fordultak gyorskölcsönért, de szerencséjükre egy távoli rokon adott sok-sok pénzt hitelbe. Most már mindannyian tudják, mi a baj, érzik a családtagok is, hogy lejjebb kellene adni az életszínvonalukból (ami már így is elég alacsony lett). De még senki nem lép semmit.
Te mit tennék a család helyében?
Ezt mondtátok legutóbb...