Az Eurovíziós dalfesztivál kapcsán ezen a blogon is feltették a kérdést, hogy hát akkor kit küldjünk ki oda, aki
a, nem koppintotta a dalát
b, hajlandó is kimenni
c, nem ég le, mint a rövidlátó osztrák bácsi háza (aki a hűtőszekrényben gyújtott tüzet)?
A választ én sem tudom, sőt, miután az egész Eurovíziós izé nem szól másról, mint hogy melyik ország melyik más országgal van jóban, ezért én inkább nem is küldenék ki senkit. Minek? Két éve Rúzsa Magdi is klasszisokkal jobb volt a mezőnynél, mégis sokadik lett... Érdekesebb kérdés, hogy miért nincs nekünk nemzetközi szupersztárunk, vagy legalábbis egy pici sztárocskánk, akit külföldön is ismernek?
Az a baj, hogy a mainstream zenénk kicsit megrekedt az átkosban, s mindig csak fáziskéséssel sikerült átvenni az éppen aktuális külföldi trendet. Emlékeztek pl. a 90-es évek discotechnonak nevezett hazai csitt-csatt-jára? Ámokfutók, Fresh, Emergency House, ilyenolyan house, tuc-tuc-tuc, énekelt az énekesnő, akinek inkább mást kellett volna fognia a mikrofon helyett – mindenki jobban járt volna. Ezeknek a zenekaroknak bevallottan semmi közük sem volt a zenéhez, vásárolták maguknak a zenét, a hangot, a műsoridőt. Közben kint már tomboltak a fiúbandák, Take That, BSB. Ekkor jött nálunk a Kozsónak nevezett jelenség, aki elkezdte termelni ezeket (fáziskéséssel), szerencsére hamar elmúltak ezek a zenekarok. Tombolt a zenei igénytelenség.
S itt jött a második törés: mi elkezdtük a Lagzi Lajcsi vonalat erőltetni, Jimmyvel, míg kint újra divatba jött a gitárzene, a klasszikus pop rock, s ma már azon vesszük észre magunkat, hogy a Foo Fighters vagy a Greenday nem „kemény zenének” számít, hanem szinte mindennapos pop-rocknak. Arról ne is beszéljünk, hogy kint rájöttek, hogy nem baj, ha az énekesnő tud is énekelni, s jött Anastasia, Macy Gray vagy pl. Christina Aguilera (a teljesség igénye nélkül), akiknek akkora hangjuk van, hogy... Nálunk meg tombol a szinte teljes nihil, ha két celeb összehoz egy duettalbumot, biztos, hogy a slágerlista élére kerülnek, s a top 40-es rádiós játszási listában nagyítóval kell keresni a magyar előadót. A koncertekről ne is beszéljünk, lassan a Tankcsapdán és talán Ákoson kívül senki sem tud mindenhol, egyedül teltházat produkálni (de már lassan ők sem, a Csapda is előnyben részesíti a zenei fesztiválokat).
Szóval mi (illetve akik a zenei irányvonalat irányítják) valamit nagyon elkúrtak, s ilyen böszmeséget még nem látott a világ. Most ütnek vissza a 90-es évek „bevásárlós” zenekarai, akik vásárolták a számokat, s másvalakivel énekeltették-játszatták fel, aztán elmentek haknizni a diszkókba, s 6 összetolt asztalon playbackeltek (azt már le sem merem írni, hogy ez utóbbit speciel melyik nagynevű magyar rockzenekar csinálta falunkban...). Ezzel gyakorlatilag elvették a megjelenési lehetőséget a tehetségesebb zenekarok elől, akik abbahagyták; s elvették a kedvet a többiek elől, hogy egyáltalán belekezdjenek. S akkor most nézzetek körül, mi van ma.
Tavaly voltam egy Westlife koncerten. Pontosabban nem voltam, hanem tízezres kisvárosunkban léptek fel a helyi stadionban, s a hangosítás elhallatszott a 2 km-re lévő házunkhoz is. Mit mondjak? A Westlife egy iszonyat nyálzenekar, gyakorlatilag nem is játszottak saját számot, s igazán nincs jó hangjuk sem, egy Megasztáron nem jutnának be a 12 közé. De ezt a koncertet – hangsúlyozom, tízezres kisváros, stadion – profin megcsinálták, élő zenekarral, s olyan profi hangosítással, melyet én még otthon nem hallottam. Szégyen-nem szégyen – végighallgattam a koncertjüket!
Megpróbálhatták volna nálunk 6 összetolt asztalon...
Folyt. köv.
Adócsökkentés a lehetőségek országában, ahol tízmillió ember átérzi, hogy egyre mélyebbre jutunk. Hát én nem ilyen Magyarországot képzelek el.
Amikor ma reggel kinéztem az ablakon, jókedvem kerekedett. Másoknak talán bosszúságot, gondot hozott a havazás (gondolok itt az autósokra, hó-eltakarítókra) nekem tisztaságot, nyugalmat. Ember alig jár az utcán. Eltűntek a szeméttel teli zöldek, a fák csontváz, fekete ágain puha, fehér-ezüst csillogás. Az otthon melegéből kibámulni az ablakon, gyönyörködni a hulló hó mindent megtisztító takarójában, nem gondolni semmire, még az új reform-megszorításokra sem. Lazítok, nosztalgiázom és a hangulatomat talán ez a Dsida Jenő vers tükrözi leginkább:December
A horizont ma ködökbe vesző,
s a nagy világ egyetlen
csöndes hómező.
Pelyhet kavarva dudolász a szél
és nagy titokról halkan
mesét mesél.
Merő szemekkel nézek lefele,
mert énbennem talán
most minden fekete,
S reszkető térdem csöndben földet ér
és megcsókolom a havat
csak azért, -mert fehér.
Évikati
Ez lenne az a bizonyos „második hullám”?
Érdekes nép vagyunk mi. Digitális táblákról beszélünk, meg hasonlókról. Közben meg lassan felkopik az állunk. Nem baj a digitális tábla az kell, nehogy már megálljanak azok a nebulók a fejlődésben.
Szombaton egy nagy élelmiszerboltban a desszertek között válogattam. A hosszú "csoki utcában" egyedül kószáltam a sok finomság között, nehéz volt a választás. Rövid idő elteltével visszafogott, ám szenvedélyes szóváltásnak voltam fültanúja.Egy 13 év körüli fiú és egy szöszi, vékony, 6 év körüli kisleány suttogása kíváncsivá tett. Mi válthatta ki közöttük a vitát? Arra gondoltam, hogy az édesség vásárlására talán nincs elegendő pénzük, mindkettő mást szeretne vásárolni. Talán a fiú ezért erélyesen, de nem durván magyarázza testvérének a lehetőségeket. Amint diszkréten odapillantottam, megláttam a fiú kezében a "gumicukros" zacskót. Közben a pici lányka makacsul és egyre hangosabban követelődzött: "nem ezt akarom, azt a csokit akarom!" A fiú közben óvatosan, lassan és nagyon ügyesen kibontotta a cukros tasak tetejét és egy gumimacit nyomott a kicsi lány szájába. A kislány elhallgatott, örömmel ízlelgette a cukorkát, majd kicsi, vékony ujjacskáival belemarkolt a cukorba. Már nem egyet, nem kettő kapott be az édességből, számolatlanul tömte a szájába. Ekkor a fiú kissé félve körülnézett, én hirtelen elfordultam.Átfutott az agyamon, hogy szólnom kellene, megdorgálni őket, hiszen ez nem tisztességes dolog, ez lopás. Már nem a desszertekre figyeltem, jobban szemügyre vettem a két kis "szarkát". Ruházatuk kissé fakó, kissé kinőtt, de tiszta volt. Cipőjük szintén. A kicsi lány nyakában madzagon kesztyű lógott, a sál kétszer tekeredett nyakára. Azt viszont rögtön láttam, hogy nincsenek naponta édességgel jutalmazva a jó tanulásért, a jó magaviseletért, mint sok más gyerek. Nekik talán az a jutalom, hogy az alapvető élelemben nem szenvednek hiányt, hogy nem fáznak a téli, hideg napokon és este talán szülői simogatást is kapnak egy-egy nehéz nap után.Végiggondoltam, mit tehetnék? Ha szólok az áruház vezetőjének, ezt a két gyereket megbüntetik, meghurcolják a szülőket, vihart kavarnak a biliben. Ugyanakkor tudom, hogy sok áruházi tolvaj ügyeskedve, nagy értékekkel a szoknya alatt, kisétál naponta az üzletből. Mire agyamon végigfutottak ezek a gondolatok, a gumicukros zacskó üresen hevert a polcon. A pattanásos, nyurga kis kamasz erősen szorította testvére kezét és elsétáltak mellettem a kijárat felé.Furcsán éreztem magam, hiszen szemtanúja voltam egy "lopásnak", sőt cinkosa is. Magamban végig azért drukkoltam, hogy le ne bukjon ez a két gyerek. Talán még falaztam is nekik:-)Bármennyire is ellenkezik erkölcsi felfogásommal, most örültem, hogy ez a két gyerek megúszta ezt a csínytevést és reménykedem, hogy soha többé nem "vetemednek" cukorlopásra.
Évikati
- Na persze, a fizu. Meg sem merem mondani mennyit viszek haza, mert lehet, hogy röhögő görcsöt kapna. A sofőr is keres vagy 80-at havonta, és még az olajat, meg az izzót sem fizetik ki neki.- De akkor hová tűnt az a 16 milliárd forintos jutalom?- Azt kérem, valaki lenyelte.
Rengeteg a kérdés, csak válaszok nincsenek.
A fenti idézet jutott eszembe, amikor a híradó beszámolt négy BKV ellenőr csínytevéseiről. (Ez aztán a nagy égés!) A reménykeltő mondatot 2008.szeptember 17-én olvastam a "mfor" oldalán, Kocsis István frissen kinevezett vezérigazgató úrral történt beszélgetés kapcsán.Itt még számomra úgy tűnt, hogy Kocsis úr az az ember, aki tudja ám, hogy mit kell tenni egy mindenki által utált, szidalmazott Zrt. jó hírnevén esett (többszörös) csorba kiküszöböléséért. Mert azt is nyilatkozta ám Kocsis úr, hogy ezzel párhuzamosan udvarias ellenőröket képeznek majd ki és a szolgáltatásaikon is javítanak. A bliccelők meg felköthetik a gatyát, mert az eddigi 30 %-os bliccelési arányt 10 %-ra fogja leszorítani. Én megmondom őszintén, minden egyes szavát elhittem és várakoztam. Hiszen egyik napról a másikra még Kocsis úrnak sem sikerülhet, bármilyen sokoldalú egyéniség. (atomerőmű, elektromosmű...meg mittudoménmicsodamű). Utazgattam, nézgelődtem és nem vettem észre semmi változást.Viszont hallottam új, drága audiról, új trendi egyenruhákról, kiégett buszokról, arrogáns korrupt ellenőrökről, ritkított járatokról. Arról nem hallottam, (sőt nem is láttam) hogy takarítják a metrókat (kívül, belül), a buszokon működik a klíma a meleg nyári napkon, a villamosokon van fűtés a hideg téli napokon, hogy pontosan járnak a viszonylatok.
Azt tudjuk, hogy e sokoldalú, okos, szakmailag rátermett ember kinevezésének hátterében politikai megegyezés állt. Mert a politika őt tartotta a legalkalmasabbnak! Na, akkor itt már nem is csodálkozom! Csaló ellenőrök vannak (bár most négyet kivontak a forgalomból), kultúraváltás meg színvonalemelés nincs! Csak reménykedés van, hogy a következő vezér csak egy dologhoz ért, de ahhoz nagyon: hogyan lehet rendbe tenni végre ezt a mobil kuplerájt!
Évikati
Egyszer vót, hol nem vót, vót egyszer egy leány; úgy hívták, hogy Dávid Ibolya. Szegény leánynak nem vót sok vagyona: vagyonnyilatkozata szerint egy házikója, melyben éldegélt, egy autója, mellyel utazott, meg némi pénzecskéje, melyet házikójában tartott. Vót azonban ezeknél sokkal nagyobb kincs is nála: 5%.
Ibolya azt mondá': annak adom eme kincsemet, aki a legtöbbet ajánlja érte, mert bizony nagy vagyon ez nékem! S jövé érte három királyfi, hogy megküzde ama kincsért. A három királyfit mindenki esmörte: név szerint Gyurcsány Ferenc királyfi, Orbán Viktor királyfi és Fodor Gábor krályfi jelentkezött a kincsért.És mondá Ibolya: mit tudtok felajánlani, hogy odaadjam, mi nékem a legkedvesebb?
Ferenc királyfi kezdte: neki nincs sok mindene (vagyonnyilatkozata szerint), de cserébe ad ő Ibolyának öszödi nyaralót, nagy cégeket, meg némi felügyelőtanácsi pozíciót, hogy legyen hol pihenni szegínynek. Ibolya azonban azt mondta hogy neki ez nem köll (illetve köll, de azt majd később megböszélik).
Viktor királyfi következett: neki nincs sok mindene (vagyonnyilatkozata szerint) ,de ígért ő Ibolyának Kossuth teret, kétmillió embert, alcsúti futballpályát, 19. havi nyugdíjat, meg két kiló narancsot, de Ibolya neki is azt mondta, hogy ez nem köll (illetve köll, de azt majd később megböszélik).
Gábor királyfi következett: neki nincs sok mindene (vagyonnyilatkozata szerint), de ad ő Strabagot, a saját fodrászát, szerelmét és toleranciát, száz zsidó és száz cigány között fognak élni; de Ibolya neki is azt mondta, hogy ez nem köll (illetve köll, de azt majd később megböszélik).
Ennyiben maradtak. Teltek-múltak az évek, s elérkezett a választások ideje. Ibolya meg akarta nézni, hogy megvan-e még a kincse, de már nem találta. Rohant ő biza' Ferenc királyfihoz: őneki köllene a nyaraló, meg a felügyelőtanácsi pozíció, de Ferenc elkű'dte. Rohant ő Viktor királyfihoz: köllene néki a Kossuth tér meg a kétmillió ember, de Viktor csak nevetett rajta. Rohant ő Gábor királyfihoz, hogy köllene neki a Strabag meg a tolerancia, de Gábor királyfi mondá,hogy most már neki sincs. S szegíny lány hazament, s siratta az elvesztett kincsét, meg hogy most már néki semmi vagyonkája nincsen.
Pont mint vagyonnyilatkozatában.
Ellopták a Fideszes Hirt Ferenc laptopját kocsijából. A képviselő azt közölte, a tettesek nem tettek kárt az autóban, és semmi mást nem vittek el. A számítógépen a Fidesz levelezése és más bizalmas adatok is voltak.forrás: origo.hu
Hirt Ferenc szerint több olyan körülmény is van, ami alapján "félig-meddig" úgy gondolja, hogy "politikai vonal" állhat az ügy mögött.forrás: hirado.hu
Bevallom, nem szoktam a Népszavát olvasni, de tegnap (2009. február 13.) úgy döntöttem, hogy megveszem. Nagyon érdekesnek találtam a „Háttér” című rovatot. Ez tulajdonképpen a mélyszegénységről szól, a nehéz megélhetésről, a napszámos munkáról stb. A rovat cikkeinek nagy része a Szociális Szakmai Szövetség kutatásait nevezi meg forrásként, vagy legalábbis hivatkozik rájuk.
„A mélyszegénységben élők problémái:
- Többgyermekes család, mindkét szülő munkanélküli
- Bőrből készült lábbelit nem hordanak, mert drága
- Egyre több hitel élelmiszer vásárlásakor
- Fűtésre a fát csak lopással tudják előteremteni
- A rosszabbodó munkalehetőségek miatt egyre messzebb keresnek munkát
- A feketemunkából élő családok csak a minimális szükségleteiket képesek kielégíteni
- Képzetlenek, ezért a munkaadók elutasítják őket”
Forrás Szociális Szakmai Szövetség
És végezetül - mivel én beírtam a youtube keresőjébe a „szegénység” szót -, tessék megnézni ezt a videót.
Tehát úgy akarjuk megoldani a "mélyszegénység" kérdését, hogy azt sem tudjuk mi az?
Ezt mondtátok legutóbb...